Aki embernek cudar, az miért lenne jó magyarnak?

„Aki embernek cudar, az miért lenne jó magyarnak? Aki látta már, milyen lelkesült lesz a világ bármely közönsége, amikor egy külföldi előadó a vendéglátók nyelvén mond pár egyszerű mondatot, annak nem lehet kétsége a nemzeti érzelem valóságosságában, ösztönös erejében. A nemzet talán soha el nem múló kapcsolat a világhoz.

Nem az a kérdés, hogy jó-e magyarnak lenni, hiszen jó lélegezni, görcs nélkül létezni, a semmi hétköznapi mindenében elmerülni. Magyar vagyok, itthon vagyok, máshol legfeljebb jól eligazodó idegen. Magyar vagyok, magyarságom örökölt, természetes létezésem. Őrzöm önmagam, és őrzöm közös magyarságunkat. A magyarság nem fegyver. Nem fenyegető pallos. Aki embernek cudar, az magyarnak miért lenne jobb? Jó embernek kell lenni, utána lehetsz jó magyar. A hitványságot nem takarja a bocskai öltöny szellős gallérja. 

Ezek itt szemben megvetésből, rablásból fonják magyarságuk szálait. Visszahozták a tegnap legutálatosabb relikviáját: azt, hogy magyarságuk okán előjogot követelnek. Giccsben parádéznak, döngetik a mellkasukat, és úgy tesznek, mintha tényleg hinnék: elég kijelenteni, nekünk jár – ez is jár, meg az is jár –, mert hiszen magyarok vagyunk. Persze eközben lenézik a románt, a rutént, a szlovákot – újabban mindenkit. A legrosszabb fajtából valók. Az eredeti és a másolata is. A magyar felsőbbrendűség mucsajának követői – akkor is, ha az ellenkezőjét hiszik. Még az is lehet, hogy őszintén. Amíg nem vagyunk jó emberek, addig magyarnak se leszünk semmik.”

Nyitókép: Facebook/képernyőfotó