Tiszta vizet öntött a pohárba a miniszter: újabb részletek az újdörögdi balesetről

2025. március 26. 18:31

A szerencsétlenül járt kormánytisztviselő egy úgynevezett Adaptív Védelem programban vett részt, amikor a baleset történt.

2025. március 26. 18:31
null

„Lássunk tisztán! Lássuk a tényeket! A politikai kalandorok egy szerencsétlenséget akarnak nyilvánvalóan öncélú haszonszerzésre felhasználni” – kezdte Facebookon közzétett bejegyzését Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki az újdörögdi baleset kapcsán hozott nyilvánosságra néhány eddig nem ismert részletet. 

Ezt is ajánljuk a témában

A honvédelmi miniszter szerint a szerencsétlenül járt kormánytisztviselő egy úgynevezett Adaptív Védelem programban vett részt, amikor a baleset történt. Az Adaptív Védelem program (ADVED) azért jött létre, hogy a közigazgatásban dolgozók és a Magyar Honvédség állománya a hatékonyabb együttműködés érdekében közelebbről megismerje egymás tevékenységét.

A teljes mértékben önkéntes képzésről szóló tájékoztatást több tízezer tisztviselő kapta meg, amelyből végül 184 fő döntött a részvétel mellett” 

– írta a miniszter, majd bejegyzését így folytatta:

„A program két fázisból áll. Az első szakasz során a jelentkezőknek elméleti tudásanyagot kell elsajátítani, majd felkészítő menetgyakorlatokat teljesíteni, ezt követi a kéthetes, egybefüggő, bentlakásos gyakorlat.  Az első fázist sikerrel teljesítők lehetőséget kaptak arra, hogy folytassák a megkezdett kiképzést és részt vegyenek az ADVED második fázisában – 72-en döntöttek úgy, hogy ebben is részt vesznek. 

A cél itt egy komolyabb katonai tudás átadása, ahol a résztvevők az alapkiképzéssel egyenértékű, azzal tartalmában megegyező képzés keretében tartalékos katonává válhatnak, s a végén katonai esküt tehetnek.

Tíz éve ugyanazzal a tematikával és ütemezéssel, szigorú protokoll szerint zajlanak a kiképzések. 

Hosszú évek óta ez volt az első baleset és egyúttal fájdalmas tragédia. Az alapkiképzés része az éles kézigránátdobás és az éleslövészet, amelyre a képzés negyedik hetében kerül sor (tartalékos és ADVED esetében egyaránt).

Éles kézigránátdobás csak azokban az esetekben marad el, ha az alakulat nem megfelelően felszerelt a képzés időszakában. A katonai alapismertek szerves részét képezi a kézigránát használata. A felkészítést tavaly és idén is a Magyar Honvédség kiválóan felkészült katonái tartják a bevonulóknak.

Az újdörögdi balesetről:

- A baleset körülményeinek vizsgálata több hatóság bevonásával, azonnal megkezdődött.
- A kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést haladéktalanul felfüggesztettük.
- A résztvevőknek a történtek feldolgozásához pszichológusokat biztosítottunk, akikkel kisebb csoportokban tudták átbeszélni az eseményeket, majd nyilatkozhattak, hogy kívánják-e folytatni a felkészítést. A program folytatódik azok számára, akik részt kívánnak benne venni.

A súlyos balesetet szenvedett kormánytisztviselő hölgynek és a kiképző katonának minden támogatást megadunk, számíthatnak ránk!” – írta bejegyzésében a miniszter.

Nyitókép: Facebook
 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A nagy vonatrablás
2025. március 27. 11:23
Megy a parasztvakítás, szerecsenmosdatás. Nem azzal kellene foglalkozni, hogy eddig hogy volt, hanem azzal, hogy ebben a konkrét esetben ez hogy történhetett meg. Gyanítom, a valós igazságot soha nem fogjuk megtudni. Más, esetleg az önként jelentkezők nem a "kiválasztott nép" soraiból származnak? Anno a patkány, hazaáruló Antall, göncz, stb. nem véletlenül szüntette meg a kötelező besorolást, és az sem véletlen, hogy a mai napig nem állították vissza. Itt már mindenkit hülyének néznek? Szánalmas.
survivor
2025. március 27. 00:04
1.Nem mesz fojtogatós szexre egy pasival. 2.Nem veszel kezedbe éles gránatot 3.Felelős vagy magadert...
survivor
2025. március 27. 00:01
Mar megint ugyanaz Mint az usa nő, akit megölt az ír szex közben. Mert valaki nő, mar nem is lehet felelős ? Már fel van mentve ? Női "egyenlőség" mar kutyafasza ? Mellesleg Dániától Lengyelországig háborúra keszülnek. Ki tudja, mikor dobigálnak gránátot Butapesten az ukrán hősök ? Vagy a palesztin hazafiak ? A ti utcatokban ?
Akitlosz
2025. március 26. 23:42
"Éles kézigránátdobás csak azokban az esetekben marad el, ha az alakulat nem megfelelően felszerelt a képzés időszakában." Magyarul már kézigránátra sem telik mindig a hadseregnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!