Újabb rázós ügy a Tisza Pártban, 70 milliós büntetés a Parlamentben – nem bírt magával a baloldal ezen a héten sem

Belföldi botrányoknak sem voltunk híján a héten.

Egy belső levelezésből az is kiderült: a párt aktivistáit Budapestről szállítják ki a kisebb vidéki településekre.
Egyre nagyobb bajban van Magyar Péter, mivel az iránta és a pártja iránti érdeklődés folyamatosan csökken – írja csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet. Ennek újabb jele, hogy a lap értesülései szerint lemondták a március 15-i Tisza Párt rendezvényére szánt buszok felét, amelyekkel a szimpatizánsokat szállították volna. A Tisza Párt Talpra Magyarok telekocsicsoportja tele van olyan bejegyzésekkel,
amelyekkel próbálnak résztvevőket toborozni a megmaradt buszokra, kevés sikerrel.
A Magyar Nemzet emlékeztet: Magyar Péter országjárása döcög, egyre kevesebben vannak a rendezvényein. Az országjárást bemutató felvételeken az látható, hogy
az esztergomi, a békéscsabai és a gyulai rendezvényét is egy kis utcában tartotta Magyar Péter, ahol néhány száz ember is nagy tömegnek tűnik.
Magyar Péter országjárásának most lényegesen kisebb a visszhangja, mint egy évvel korábban volt – mondta korábban a lapnak Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint megfigyelhető, hogy a Tisza Párt jelenlegi országjáró körútján jelentősen csökkent a résztvevők száma a tavalyi adatokhoz képest. A szakértő arról számolt be, hogy egy belső levelezés alapján a párt aktivistáit Budapestről szállítják ki a kisebb vidéki településekre. Ennek következtében előfordulhat, hogy Magyar Péter
ugyanazon napon, különböző vidéki helyszíneken, azonos közönség előtt tartja meg beszédét.
„Ezt azért csinálja, mert azt akarja mutatni, hogy bizony sokan vannak a rendezvényen, és erre hivatkozik a közösségi médiában, hogy milyen sikeres az országjárása, de közben a valódi hatás, a valódi támogatói bázis lényegesen kisebb, mint amit próbál mutatni. Ezzel Magyar Péter a megtévesztés eszközével él, de így is látható, hogy lényegesen kevesebben jelennek meg a rendezvényeken” – fejtette ki az elemző.
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád