Elbukott Gyurcsányék javaslata, a pártvezér már meg is találta a felelőst

2025. március 04. 21:28

A DK elnökének nem sikerült tető alá hoznia Magyar Péter ötletét.

2025. március 04. 21:28

Elutasította az Igazságügy Bizottság a Gyurcsány Ferenc és a többi DK-s képviselő által előterjesztett határozati javaslatát az Országgyűlés feloszlatásáról. A korábbi kormányfő Facebook-bejegyzésében a „fideszes bátrakat” nevezte meg a kudarc felelőseiként. A DK javaslata ezúttal nem Gyurcsány Ferenc, hanem Magyar Péter ötlete volt, ám mind a DK, mind a Tisza Párt elnöke vélhetően mindig is tisztában volt azzal, hogy az Országgyűlés feloszlatását elutasítja a parlament, ha egyáltalán szavaznak róla a képviselők.

Gyurcsány Ferenc a javaslat benyújtásával gyakorlatilag Magyar Péter politikai tematizálását karolta fel, erre a feladatra korábban már Jakab Péter bukott Jobbik-elnök is felkínálkozott.

A Mandiner január első napjaiban arról számolt be, hogy Magyar Péter – Gyurcsány Ferenc után szabadon – előrehozott választásokat követel. Gyurcsány Ferenc azonnal cselekedett és benyújtotta a parlamentnek az Országgyűlés feloszlatásáról szóló határozati javaslatát, amelyet most utasított el a szakbizottság. Akkor a DK képviselője azt emelte ki: 

„Az Orbán-kormány elvesztette a bizalmat és a képességét, hogy rendbe tudja tenni a magyar emberek életét, az ország dolgait, az ország gazdaságát. Orbánnak mennie kell! A DK ezért kezdeményezi az Országgyűlés idő előtti feloszlatását és benyújtja az ehhez szükséges határozati javaslatot”

Nyitókép: MTI/Ilyés Tibor

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irizar
2025. március 05. 00:09
Fletó csak próbál ki mászni a latrinából, mint Dadan Karamboló a "macskajaj"-ban, de neki sem segít senki, mindenki csak az orrát fogja😁......de ne aggódj , nem maradsz egyedül a klotyó mélyén😋....nem sokára kapsz egy társat!😂...péter lesz a keresztneve😀
nemecsek-3
2025. március 04. 23:22
"vandor-58 2025. március 04. 22:16 ................. egyik sem különbözik a másiktól mert mindegyik csak a saját érdekeit .............." Húúú, ezt a fajta rohadt tudálékos, semmitmondó konkrétumok nélküli általánosító sehová nem vezető lavírozó üres hablatyot már a komcsi rendszerben is rohadtul útáltam te meg ecsém még a végére odabiggyesztetted a mindenszart is mint névjegyet, hogy biztosak lehessünk benne honnan jöttél
Treeoflife
2025. március 04. 22:59
Nem tudom elhinni, hogy ezek ezt komolyan is gondolták...
akiaki
2025. március 04. 22:49
a kiskomcsi felejtős! lesz idő a szekrénynénit rendberakni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!