Amit a budapesti hidakon műveltek Hadházyék, az nem politikai aktus, hanem kollektív terápia

„Azt gondolom, hogy eléggé súlyos a helyzet” – kezdte a Pride-párti demonstráció értékelését Gulyás Márton, és az a baj, hogy igaza van. Körülbelül egy évvel a választások előtt ott tartunk, hogy az „óellenzék” teljesen használhatatlan: összeraknak egy rosszul szervezett, tartalmilag irreleváns, ötlettelen eseményt, amivel ugyan sikeresen lebénítják a fél vagy akár az egész várost, de annyit érnek csak el vele, hogy a résztvevők hazatérve kiírják magukból, mekkora buli volt. Az „újellenzék” pedig alkatilag képtelen bármiféle értékválasztást felvállalni, ami miatt bárki is rájuk szavazhatna. Az egész helyzetre pedig, mint egy csokor virágra a masni, felkerül a királycsináló (vagy buktató) Gulyás Márton, akin nagyon látszott, hogy 

Mert mit is mondott pontosan Gulyás? Szerinte a Tisza Párton kívüli ellenzéknek nincs érdemi ajánlata a magyar társadalom számára; a tüntetésen senki nem utalt arra, hogy jövőre választások lesznek, Hadházy Ákos pedig kifejezetten demobilizálta az ellenzéki szavazókat.

Annyival azért kiegészíteném Gulyást, hogy ez egyrészt nem valami új felismerés – az egész demonstráció egy nosztalgiabomba volt az elmúlt 15 évből –, másrészt pedig a Tisza Párt sem kínál sokat a választóknak a már unalomig ismételt „váltsuk le Orbánt” jelszón túl. (Annyira nem, hogy a túloldalon most az a fő diskurzus, mekkora „csapda” a Tiszának a Pride és Ukrajna kérdése – hiszen ezekben állást kéne foglalniuk, ami már tényleges politikai értékválasztással járna, és esetleg elriaszthatna bizonyos szavazókat. Hű, de nagy csapda az, ha egy pártnak képviselnie kéne valamit, mondhatom. De térjünk vissza Gulyáshoz.)

A Ferenciek terei hacacáré után Gulyás készített egy rövid interjút Hadházy Ákossal, ahol rákérdezett Hadházynál, hogy mégis mi volt ez az egész silányul szervezett tüntetés. Hadházy pedig előhúzta az egész jelenlegi ó- és újellenzék állatorvosi lovát: „Nem ez a fontos, ezt meg kell tanulnunk. Egy tüntetésen jó, ha jó a hangulat – szerintem most is jók voltak a zenék, és rendkívül jó és fontos beszédek hangzottak el –, de soha nem ez a fontos.” Szerinte az a lényeg, hogy az ellenzék tömegeket tudjon megmozgatni, és épp ezért lát esélyt arra, hogy a kormány visszavonja a törvényt, mert most sikerült tömegeket mozgósítani. A beszélgetés későbbi részeiben azonban elmondja, hogy már több hasonló, nagy tömeget vonzó tüntetést is sikerült korábban összehozni, mégsem értek el velük semmit – majd többször is megismétli, hogy 

És itt érünk el a lényeghez: az ellenzék egyik fele megszervezi a szárazföldi-hídi Sziget Fesztivált, a másik fele pedig politikai hologramként lebeg – mintha lenne ott a helyén valami, de amikor közelebb lépnénk, kiderül, hogy csak a nagy semmi van ott. Közben meg Gulyás igyekszik kikényszeríteni az ellenzékből valami olyat, amit már hosszú idők óta nem sikerült összehozni: egy céllal rendelkező tüntetést. 

És ez az egész már nemcsak politikailag, de kulturálisan is pokolian fárasztó. Egy tüntetés, ahol senki sem tudja, egészen pontosan miért van ott, de mindenki érzi, hogy valami nagyon nem oké – ez nem politikai aktus, hanem kollektív terápia. Az ellenzék per pillanat egyszerre próbál megszólalni, és közben semmit sem mondani; képviselni valamit, de ne túl hangosan, hátha valaki megijed. A végeredmény pedig egy furcsa, önmagába forduló happening, amelynek a legnagyobb tétje az, hogy hány Insta-sztori készül róla – de legalább Hargitai Miklós bemutatta az ellenzékiség kvintesszenciáját:

Nyitókép: Hargitai Miklós bejelenti, mindenki kövesse ki Facebookon Orbán Viktort!
Fotó: Képernyőkép/Partizán YouTube-csatornája