A politikus elárulta: a Pride még a Mecsekben is vegzálná a turistákat és a gyerekeiket (VIDEÓ)

2025. március 26. 16:16

„Gyermekvédelem igen, Pride nem” – jelentette ki Menczer Tamás.

2025. március 26. 16:16
null

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója egyik legutóbbi videójában arról beszélt, hogy a kormányt nem érdekli, hogy egy felnőtt ember kit és hogyan szeret, ha betartják a törvényeket. 

Megjegyezte, hogy őt sem érdekli, ugyanakkor más a helyzet a gyerekek védelmével, „és mindenki tudhatja, minden ellenkező hazugsággal szemben, aki látott már néhány képkockát vagy képsort az elmúlt évek Pride-jairól, hogy 

ami ott van, az rossz a gyerekeknek”

– húzta alá a politikus, hozzátéve, hogy ettől meg kell őket védeni.

„A Pride-ot be kell tiltani!”

„A Pride-ot nem szabad engedélyezni, a Pride-ot be kell tiltani, ez az én személyes álláspontom, és a közösségem álláspontja is” – szögezte le.

Menczer Tamás felidézte, hogy egyszer beszélgetett egy idős, bölcs emberrel, akinek ugyancsak fontosak voltak a gyerekek. „Azt mondta, hogy felvonulnak az Andrássy úton? Adnék nekik egy kék jelzésű turistautat a Mecsekben, ott vonuljanak fel”

De a kormánypárti politikus szerint ez sem jó, mert akkor a turistákat és a gyerekeiket vegzálnák ezzel. 

Tehát a Pride-ot be kell tiltani!”

– zárta gondolatait.

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2025. március 26. 17:49
Ócska provokáció minden megnyilvánulásuk! Otthon bármit csinálhatnak, másra pedig nem tartozik!
atti64
2025. március 26. 17:24
SELEJTEK.
bagira004
2025. március 26. 17:11
Elmebajos bolondok találkozója.
patikus
2025. március 26. 16:26
A meccsekről jut eszembe.: Miért nem megy ki a Pride a Fradi meccsre. (a B középen megtalálhatná amit keres)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!