Újabb megdöbbentő felvétel: Puzsér engedné, hogy a pedofilok is alapíthassanak politikai pártot

2025. február 21. 19:09

A műsorvezető szerint egy párt „nem dugja meg a gyerekeket”, úgyhogy nyugodtan alapíthatnak pártot akár a pedofilok is.

2025. február 21. 19:09

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán a figyelem középpontjába került egy 2019-es beszélgetés, amelyen Puzsér Róbert arról beszél, hogy szerinte a pedofília nem bűn, hanem egy hajlam, és

amikor képeket nézegetsz gyerekekről, és arra recskázol”, az nem minősül bűnnek, mert nincs sértettje az esetnek.

A kritikus mondatai hatalmas közfelháborodást váltottak ki, ennek hatására még Magyar Péter is inkább visszamondta a péntekre Puzsérral tervezett közös műsort.

Ezt is ajánljuk a témában

Pénteken újabb felvételekre bukkant a Transzparens Újságírásért Alapítvány. A Szélsőközép korábbi adásában Puzsér Róbert és beszélgetőtársai egy holland pedofil pártról vitatkoztak. A politikai formáció kiskorúak pornófilmekben való szereplését kívánta engedélyezni, emellett a gyerekek drog-, alkohol-, és cigarettafogyasztását is legalizálni akarták.

A vita során Puzsér a következő érveket sorakoztatta fel amellett, hogy a pedofilok is alapíthassanak pártot. Szerinte bár a pedofiloktól meg kell védeni a gyerekeket, de egy párt „nem dugja meg” a gyerekeket.

„Az a kérdés, hogy a demokráciától meg kell-e védeni a gyerekeket. Tehát fenyegeti-e őket a demokrácia, fenyegeti-e az, hogyha egy ilyen kifejezetten beteges és szociálisan, hát hogy is mondjam, káros szenvedély pártformátumot ölt. Az én szerintem nem, nem fenyegeti. Én mindig annak vagyok a híve, hogy jobb, ha valami nyilvánosan zajlik, mint hogyha fű alatt zajlik.” (04:47-05:08) 

A publicista azon a véleményen van, hogy nyugodtan alakíthassanak politikai pártot pedofilok is, mert mint megjegyzi, az Amerikai Egyesült Államokban „például a nácik nyíltan és szabadon szervezkedhetnek. Ezt talán kevesen tudják. Az Amerikai Egyesült Államokban bejegyeztetheted a magad náci pártját, szabadon propagálhatod Adolf Hitler nézeteit, téged ezért nem üldöznek”. (05:45-06:10)

Puzsér a beszélgetés egy későbbi pontjában arról is beszél, hogy valakit nem a cselekedetei, hanem a hajlama tesz pedofillá: „szerintem ez orvosi típusú kérdés, és éppen ezért valakit nem a cselekedetei, hanem a hajlamai tesznek pedofillá, hogyha ez érthető.” (08:32-08:40)

Ez a kijelentés azért különös Puzsértól,

mert a 2019-es Black Mirror című műsorban az újságíró már arról értekezik, hogy a pedofil hajlam önmagában nem lehet bűn.

„Ha a pedofilok létesíthetnek pártot, akkor a gyilkosok miért nem?” Ezt a kérdést egy hallgató SMS-ben tette fel Puzsérnak.

A kritikus ezt is megmagyarázta, szerinte, „az, hogy a pedofilok létesítenek egy pártot, az nem azt jelenti, hogy azok, akik a pártot létesítik, azok törvénytelen módon gyerekeket rontanak meg. Az azt jelenti, hogy nekik hajlamaik vonatkoznak erre, azt jelenti, hogy ilyen jellegű újságokat, ilyen jellegű internetes tartalmakat töltenek le vagy töltenének le szívesen.”

Mikor Puzsér beszélgetőpartnere arra figyelmeztetett, hogy pont a műsorban példaként felhozott holland párt pénztárosát 11 év letöltendő börtönre ítélték egy kisgyermek molesztálásáért, a publicista röhögve csak annyit reagált, hogy „nem lehet csodálkozni rajta”. (08:45-09:35)

1:00:40-től pedig az alábbi párbeszédet hallhatjuk: 

„M.M: Ennek a pártnak a programjának az első pontja az lenne, hogy lehessen gyereket dugni. 

Puzsér: Aha, aha. Igen. Ő nekik ez a programpontjuk első pontja. Te egy programpontért embereket kivégeznél!

M.M: Ilyen programért bármikor.”

Az adás itt érhető el:

A fent említett részeket itt találja: 04:30, 04:47, 05:45, 08:45, 1:00:40

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 289 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kishal
2025. március 15. 15:01
Úgy gondolom, a korábban napvilágot látott Puzsér-pedo megnyilatkozás vihar a biliben volt. Mesterségesen feltupírozott karaktergyilkosság a Rogán-média részéről. Viszont a pedo-pártos megnyilatkozása után azt mondom, semmi keresnivalója a magyar közéletben. Takarodjon Hollandiába vagy ahova akar. Aki meg szembetalálkozik vele az utcán, nyugodtan köpje le! Helyettem is...
2025. február 27. 07:23 Szerkesztve
,,,
Finale
2025. február 22. 10:31
Tunes a kozeletbol! Es meg EZ hergelt a kormany ellen es meg EZ szervezett tuntetest es meg EZ merte leirni,hogy a szornyek koztunk jarnak. Te vagy a szorny Puzser.A TE szornyu gondolataidat vetited ki a vilagra.
machet
2025. február 22. 10:20
Ez hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!