„A napon felejtett csokihörcsög” – Bayer Zsolt üzent Magyar Péternek

2025. február 06. 16:21

A publicista elárulta, eltűnik-e a közéletből.

2025. február 06. 16:21

Magyar Péter csütörtökön közösségi oldalán arra szólította fel  Bayer Zsolt publicistát, hogy vonuljon vissza a közélettől. Mint fogalmazott, „itt az ideje, hogy Orbán Viktor haverja, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének birtokosa, a NER egyik legnagyobb haszonélvezője és legmocskosabb szájú »újságírója«, Bayer Zsolt eltűnjön a közéletből”.

A Tisza Párt elnöke szerint Bayer Zsolt szerdán megfenyegette az igazságszolgáltatás függetlenségéért demonstrálni készülő bírókat. „Azt írta, hogy regisztrálni, listázni kell minden olyan bírót, aki élni mer a demokratikus jogával és fel meri emelni a szavát az igazságszolgáltatás politikai befolyásolása ellen” – olvasható Magyar bejegyzésében.

A politikus posztjában megszólította Orbán Viktor miniszterelnököt is. Azt kérte, a kormányfő, valljon színt. „Mondja ki nyíltan, hogy a Fidesz keretlegénye az ő tudtával, vagy utasításával fenyegeti-e a Magyar Köztársaság független bíráit? 

Ha nem, akkor pedig haladéktalanul zárják ki a Fideszből Bayer Zsoltot és távolítsák el a Fidesz párt televíziójából és a Pravda-ból (Magyar Nemzet) is”.

Eltűnik-e a közéletből Bayer Zsolt?

Bayer Zsolt természetesen nem maradt adós a válasszal. A Magyar Nemzeten megjelent véleménycikkének felütésében a pártelnököt csak úgy szólította meg, hogy 

Na, figyelj, te f...sz:”.

Majd pontokba szedve a következő válaszokat adta. „1. Igen. Engem a miniszterelnök irányít. Sőt. Távirányít. Beültettek a bőröm alá egy csipet, és azon keresztül, annak segítségével. Apró áramütéseket kapok, ha helytelenül csinálok valamit, 

illetve a csipen keresztül lediktálják, mit kell mondanom, mit kell írnom, mit kell gondolnom”.

Hozzátette, „most, amit éppen írok, ezt is diktálják”.

Ezután leszögezte:

nem fogok eltűnni a közéletből”.

„Akarták már ezt mások is, aztán pont lesz…rom. És ha mondjuk 1988-ban nem tudtam félni az akkor hatalmon lévő fenyegetőktől, akkor majd pont egy ilyen napon felejtett csokihörcsögtől ijedek meg” – idézte fel az újságíró.

Bayer Zsolt gondolatait azzal zárta, „tehetsz nekem egy szívességet. Illetve inkább ne. Nehogy örülj”.

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dixtroy
2025. február 14. 13:48
Ez ilyen kívánságlistát írt, mint a gyerekek a Mikulásnak. Teljesen kretén.
Sulammit
2025. február 10. 19:05 Szerkesztve
Pont te beszélsz legmocskosabb szájú újságíróról, te legmocskosabb szájú "politikus"! Jól kiröhögtek a Sajtóklubban az újságírók te narcisztikus csokihörcsög! :))))
csakegyittlako
2025. február 09. 16:22
Bayer. Te vagy a legocsmányabb ember, akit életem 60 éve alatt láttam. Szégyene vagy a fidesznek, őket minősíted. Egy segg buta ember vagy, kultúr paraszt, akinek csak a szája mocskosabb a munkásságánál.
Selamat
2025. február 08. 11:00
"csokihörcsög" Csörike a csokihörcsög.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!