Régi, balliberális lózungok Magyar Péter újévi beszédében
A TISZA Párt vezetője szerint 2025 egy új Magyarország felépítéséről fog szólni.
Sokat akart a szarka, nem bírta a farka.
„Elkezdődött a 2025-ös esztendő. Ilyenkor Felhévizy annak rendje és módja szerint felvázolja magának, hogy mit szeretne az új évben megvalósítani, elvégezni, elérni. Most sem történt ez másképpen, kis kockás füzetében pontról pontra felírta a terveket, feladatokat, fogadalmakat. Ezekről ezen a fórumon nem szeretne beszámolni, mert akkor számon lehetne kérni, hogy ez vagy az a pont miért nem valósult meg. Különös tekintettel a szégyenszemre évről évre átvezetett életmódváltás, sportolás, diétázás fogadalmakra. Viszont nagyon érdekes volt Magyar Péter újévi beszéde. No nem azért, mert maga a figura olyan szellemes és okos, sokkal inkább azért, mert minden megszólalásával újból és újból bizonyítja, hogy mekkora lúzer, ahogy Szentesi Zöldi László fogalmazott a minap, egy igazi cirkuszi bohóc, egy paprikajancsi.
Magyar Péter úgy érezte, hogy eljött az alkalom, és szól a követőihez, akiket egyébként lépten-nyomon megaláz, semmibe vesz. Hiszen mindenkivel ordít, üvöltözik, a saját támogatóit, kollégáit becsmérli, felháborító stílusban beszél a nőkkel, és az újságírókat sem becsüli semmire, egyenesen a Dunába lökné őket.
A Tisza Párt elnökének vontatott, unalmas, módfelett demagóg és meglehetősen közhelyes beszédének legfontosabb és máig a legtöbbet idézett gondolata az előre hozott választások »követelése« volt.
Ezt a blődséget számos szakember ízekre szedte már azóta jobb- és baloldalról egyaránt.
Ezt is ajánljuk a témában
A TISZA Párt vezetője szerint 2025 egy új Magyarország felépítéséről fog szólni.
Mint a Magyar Nemzet beszámolt róla, Kocsis Máté is helyretette az előre hozott választásokat követelő Magyar Pétert. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője úgy fogalmazott: megkapták Manfred Weber üzenetét, a mentelmi jogával Weberék által sakkban tartott szolgálója átadta, de hazánkat nem adják nekik.
– Ne hisztizzen és ne üzengessen kétnaponta, hogy maguk szerint mit kellene csinálni Magyarországon, azt ugyanis a választók már eldöntötték 2022-ben és 2024-ben, és 2026-ban is el fogják – fogalmazott a frakcióvezető. Hozzáfűzte: önmagában az is megmosolyogtató, hogy a fél évvel ezelőtti EP-választáson 30 százalékos párt veri a tamtamot, hogy a 45 százalékot szerzett párt tartson előre hozott választásokat.
Kocsis Máté arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre markánsabban kirajzolódik a Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc közötti párhuzam. A Tisza Párt elnöke lényegében ugyanazzal házal, amivel Gyurcsány Ferenc is 2010 óta, persze minden alkalommal sikertelenül: előre hozott országgyűlési választásokat szeretne.
Ezekben a mondatokban minden benne volt. Brüsszel azt szeretné, ha neki tetsző, neki behódolt politikus irányítaná Magyarországot, akit dróton rángathat mind a háború, mind a migránsok, mind pedig a gender ügyében. Ez már bizonyosságot nyert, hiszen a magyarfóbiás Weber pártja, a néppárt frakciójában ülnek a Tisza Párt képviselői, akik tavaly novemberben, az orosz–ukrán háború ezredik napján tartott európai parlamenti ülésen háborúpárti, ukrán zászlós pólóban jelentek meg és feszítetek a padsorokban.
– Szóval elkezdődött az új év. Magyar Péter egy gigakamuval indított, tehát folytatja az utat a lejtőn, ahol már ősszel elindult. Nagyot akart mondani, de balul süt el a mondandója, ha úgy tetszik, ez volt az egyik utolsó szög a politikai karrierjének koporsójába – gondolta magában Felhévizy, majd leült az íróasztalához és még pár izgalmas pontot felvezetett a kis kockás füzetébe.”
Nyitókép: Magyar Péter (Fotó: Somogyi Hírlap/Muzslay Péter)