Szakember: Magyar Péter nagyapjának Legfelsőbb Bíróságba kinevezéséről még Kádár János és Apró Antal döntött

2025. január 06. 06:10

Az agresszív viszonyulás az államszervezethez összefügg Magyar Péter megjelenésével, mondta el az alkotmányjogász.

2025. január 06. 06:10
null

A tiszteletlenség, 

az agresszív viszonyulás az államszervezethez, az államszervezet intézményeihez, az egyes hivatalokhoz újszerű a magyar politikában, és összeköthető Magyar Péter megjelenésével 

– jelentette ki a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azt mondta, Sulyok Tamás köztársasági elnök nemcsak eleget tesz az alaptörvényben rögzített kötelezettségének, miszerint megtestesíti a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, hanem megválasztása óta méltóképpen képviseli az államfői hivatalt.

A tudományos igazgató szerint 

Magyar Péter támadása a köztársasági elnök ellen nem kritika, hanem rosszízű személyeskedés,

 amely ráadásul egy parlamenten kívüli politikai erő vezetőjétől hangzott el.

Utalt rá, hogy a magyar közjogi rendszerben egy európai parlamenti képviselő nem tekinthető olyan súlyúnak, mint egy olyan párt képviselője, amelynek van valódi, tényleges képviselete a magyar Országgyűlésben.

Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: a támadás összefügg az előrehozott választás ötletével, de az is igaz, hogy a Tisza Pártnak nemhogy 106, de még egyetlen jelöltje sem ismert, tehát nem nagyon lehet érteni a kapkodást.

„Erre mondják többen helyesen, hogy 

ez Brüsszelnek sürgős, Manfred Webernek sürgős, hiszen hatalomváltás lesz január 20-án az Egyesült Államokban,

 és a jelenlegi brüsszeli elittel nem túlzottan mély barátságot ápoló adminisztráció kerül a Fehér Házba” – folytatta az alkotmányjogász.

Ifj. Lomnici Zoltán kérdésre válaszolva 

kitért Magyar Péter nagyapja megítélésére,

 miután a Tisza Párt elnöke közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, hogy a „propaganda” támadja nagyapját, Erőss Pált, a Legfelsőbb Bíróság egykori bíráját.

Ifj. Lomnici Zoltán Mező Gábor tudományos kutatásaira utalva jelezte: az egykori Jogi esetek című tévéműsor – amelyet Erőss Pál vezetett – szerkesztői között ÁVH-sok voltak. Az, hogy Erőss Pál tudta-e, ÁVH-sokkal van körülvéve vagy sem, nem ismeretes, de sokan gondolják úgy, hogy a Jogi esetek című műsor alkalmas volt a rendszer konszolidálására – jelentette ki.

A Legfelsőbb Bíróságról azt mondta, 1988-ig a tagok kinevezése az MSZMP Politikai Bizottságának kompetenciájába tartozott. „Nemes Dezső, Kádár János, Apró Antal döntött

 arról, ki lehet a Legfelsőbb Bíróság bírája” – tette hozzá.

Az alkotmányjogász szerint ha azt mondják, hogy Erőss Pál „Kádár-kegyenc” legfelsőbb bírósági bíró volt, azért tényszerű, mert „Kádár döntése nélkül nem kerülhetett volna a testülethez akkor sem, ha egy közkedvelt polgári ügyszakos, egyébként kiváló kommunikátor bíró volt”.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Dr. Sulyok Tamás

Facebook

Idézőjel

Kikérem magamnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt.

(MTI)

Nyitókép: MTI/ Balogh Zoltán

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bastyaelvtars
2025. január 06. 07:30
3baljoska61 Mikor olvasom lomniczi nevét mindig az a kikerült felvétel ugrik be ahol riportkeszites közben az m1 riportere adja neki az instrukciókat hogy hogyan válaszoljon, milyen szavakat használjon:) Ő meg ügyesen szótfogad:)
pollip
2025. január 06. 07:27
A nagypapa Gellért hegyi házat íratott a kisfiú unokájára! Ügyes! A néni egyszer látta a kisfiút!
states-2
2025. január 06. 07:15
Kibujt a kommunista szög a kommunista zsákból.
seherezade-2
2025. január 06. 07:09
Magyar Péterrel az a legkisebb gond, hogy ki volt a nagyapja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!