Újfent emberére akadt Magyar Péter: az „ordas hazugságai” miatt feljelentést tesz az államtitkár
Takács Péter feltette a nagy kérdést: tényleg Magyar Péter akar bárkit is járványkezelésből kioktatni? Mit tett le eddig az asztalra?
Pénz, pénz, pénzecske.
„Felhévizy érdeklődéssel figyelte a nagy port felverő Majka-féle dal utóéletét. Többek közt azért, mert Majkáról határozott véleménye van. Tehetséges embernek tartja, bár a zenéje nagyon távol áll a hírlapírótól, azonban azon celebek közé sorolja, akik szereptévesztésben vannak. A népszerűségük elhiteti velük, hogy mindenhez is értenek. Pedig ez nincs így, nagyon nincs. Ezért mindig arccal a kassza felé vannak, ami nem is lenne gond, hiszen mindenki pénzből él, azonban ez a felfogás nem egyeztethető össze például Majkánál, a nép sorsáért aggódó, jóemberkedő, »én vagyok a szimpatikus srác Ózdról, aki a semmiből lett valaki, ezért becsüljetek« attitűddel. Egész egyszerűen ez nem megy együtt, ezen érdemes lenne elgondolkodni a rappernek.
Valamit meg is érzett ebből, hiszen igyekezett csillapítani a politikai vihart, amit egyébként nem közvetlenül a száma okozott, hanem az, hogy a baloldali internetezők, élükön a legnagyobb nethuszárral, Magyar Péterrel, elkezdték kisajátítani, a saját szájuk íze szerint értelmezni a dalt. Olyannyira, hogy már több kommentelő a Tisza Párt kampánydalaként aposztrofálta, sőt Majkát már Magyar mellett vizionálták egy Tisza-rendezvény színpadán.
»Az általam képviselt műfaj sajátossága, hogy kritizál, görbe tükröt tart. De a nóta elsősorban a szórakoztatásra született. Legalábbis én azért írtam. Ahogy a többit is. Ahogy eddig, ezután sem kívánok politikai oldalakhoz sorolni (nem is járulok hozzá a dal ilyen felhasználásához). Komoly kritikával kezelem a teljes politikai elitet« – írta bejegyzésében a rapper, majd azzal folytatta: fontosnak tartja »a párbeszédet, az érvek ütköztetését«.”
Kapcsolódó vélemény
Nyitókép: Képernyőkép / Magyar Nemzet