Magyar Péter a mentelmi jog-csigaházából üvölti: Ne féljetek!

2025. január 26. 06:27

Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert.

2025. január 26. 06:27
null
Pilhál Tamás
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Persze, hogy nem döntött Magyar Péter mentelmi jogáról az illetékes brüsszeli sóhivatal a minapi ülésén. Még meghallgatásokat sem tartottak, mindössze »eszmecsere« zajlott. Rágják a gittet. Minek is kapkodnának? Hiszen csupán fél éve történt az eset, hogy az Övcsatos némi cefrétől idegállapotba került az Ötkert nevű mulatóban, kislányoknak tette a szépet, majd elvette az ő botrányos viselkedését fölvevő vendég telefonját, és azt a Dunába hajította. Micsoda államférfi! 

Ámokfutásáért természetesen a mai napig nem kért bocsánatot. Miként a mindennapos rágalmaiért, közveszélyes álhíreiért, őrült riogatásaiért sem szokott. (Internetblokkoló, kétezer titkosszolga, járó motorú kormányrepülők, Aszad repülője, moldáv embercsempész, bezzegrománia és a többi rögeszmés hantázása.)

Bár megdönthetetlennek tűnő bizonyítékok – videók és tanúvallomások – szólnak a dúvad-politikus bűnössége mellett, a brüsszeli gittegylet (a jogi szakbizottság) nem óhajtja elsietni a dolgot. Egyébként ugyanez az unió, amely fél év alatt képtelen fölfüggeszteni egy randalírozó mentelmi jogát, máskülönben Magyarországot szokta tíz- és százmilliókra elmeszelni egyes büntetőügyek elhúzódása miatt. Kedves tőlük, ugye?

Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert. Pestiesen szólva: szorongathatják a golyóit. Ő pedig cserébe – »agyhalott« tiszás képviselőtársaival karöltve – lelkesen végrehajt bármit, amit előírnak neki.

Ha Manfred Weberék parancsba adják, akkor a tiszások ukrán zászlós pólóban szlává ukrájinyiznek az Európai Parlamentben. (Miközben az ukrán latorállam egy évtizede terrorizálja a magyar kisebbséget, megfosztotta testvéreinket legalapvetőbb anyanyelvi, kulturális, oktatási jogaiktól. Magyar Péterék tojnak rá.) Bármilyen Magyarország elleni döntést, pénzmegvonást, boszorkányüldözést megszavaznak, csak Péterke mentelmi joga megmaradjon. A szivárványos marhaságokra és a migrációs paktumra is áldásukat adták, naná.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

 


 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. január 26. 14:58
Semmi se tart örökké! MPeti valahová menni fog!
Dunhill67
2025. január 26. 14:41
ez a nyomorult kis fasszopó,ritka egy gusztustalan féreg..."jobb" időkben az ilyen már lógott volna (de minimum az életfogytot töltené)....ennyi mocskosságot egy épelméjű ember nem követ el,főleg ha politikusnak KÉSZÜL,ugye....kurvára nem érdekel,de....ennek a nyomorultnak a GYEREKEINEK vajon mit kell kiállnia nap mint nap.....csóri klambók:(
juhus-61-62
2025. január 26. 13:54
A komcsik - még mindig - azt gondolják "a/zagyukban", - hogy a deep state (, ami dzsó bácsi miatt) immár nemcsak az usa, hanem a dúsgazdag arab országok befolyásából - is - áll, lsd.: eva kajli bőröndjeiben létező) hatalma által nekik mindent szabad. Rgo: afféle csúcsra járatás van náluk "mindent, vagy semmit" alapon, ami a mi nyelvünkön úgy szól, hogy : "még az anyjukat is..." Nos: sokadszorra úgy tűnik, hogy brüsszelmp esetében ez utóbbi már oda-vissza, sőt többször is megtörtént. Varga Judit felelősségét viszont egyre kevésbé vitatom, hiszen láthatta, hogy milyen 1 ördögi, gender-párti, kicseszett egy családba került. Ki merem írni, hogy valszeg az ő felelősség/nem/vállalása miatt - is - éldögélhetnek még mindig ilyen jól ezek a mocskos, komcsiból eucsicskává lett ö/őrdögök: többségükben kiemelkedő nyögdíjjal, és pláne befolyással a hozzájuk hasonlók felett.
madre79
2025. január 26. 10:57
Undorító féreg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!