Dömötör Csaba elárulta, mire számít Magyar Péter mentelmi ügyében

2025. január 26. 21:58

A Tisza Párt vezetőjének is részt kellett vennie egy zaklatás elleni képzésen, idézte fel a fideszes EP-képviselő.

2025. január 26. 21:58
null

Most csütörtökön volt egy bizottsági, zárt ülés, amin tárgyalták Magyar Péter mentelmi jogát – említette meg kollégánk, Kacsoh Dániel a Mandiner Reakció legfrissebb adásában. A tavaly nyáron megesett telefonelvétel és telefonhajítás kapcsán megjegyezte Kacsoh, hogy buktak már meg kisebb ügyek miatt is politikusok.

Dömötör Csaba a mentelmi jog kapcsán elmondta, hogy az eljárás lehetne gyors is, lesz majd egy olyan ülés, ahol Magyar Péter beszámolhat arról, hogy ő hogyan élte meg a helyzetet.

Megjegyezte, a Fidesznek amúgy van tapasztalata az ilyesmivel, emlékeztette a nézőket Kovács Béla ellenzéki politikus ügyére – aki azóta KGBéla néven vált híressé, s a mentelmi jogának az ügyét 15 hónapig húzták úgy, hogy a bizonyítékok ott voltak. Az ítélethozatal elől el tudott menekülni ő Oroszországba – és még ebben az esetben se tartották a brüsszeliek fontosnak a gyorsaságot.

Amikor van az ő jelöltjük, akit felvállaltak, olyan túlságosan nagy illúzióm nincs azzal kapcsolatban, hogy felgyorsítják-e ezt az eljárást, vagy sem. Szerintem így állunk” 

– szögezte le Magyar Péter kapcsán az EP-képviselő.

Az „ötkertes eset” kapcsán megemlítette, hogy Magyar Péter anno részt vett egy zaklatás elleni tréningen. „Ez kötelező minden Európa parlamenti képviselőnek” – mesélte Dömötör. „Nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogy a tréner az ő esetéről mond-e valamit” – jegyezte meg.

„Akárhogy is nézem, ez lopás, a másik részéről nem is beszélve, hogy hogyan viselkedett ott is a nőkkel” – summázta az esetet.

A teljes adást alább lehet megtekinteni:

Nyitókép: Mandiner YouTube/Képernyőkép

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2025. január 27. 12:02
A Magyar Péterrel szembeni hazai bizalmatlanság egyre nöni fog saját táborában is. Ez az ember borzasztó károkat képes okozni az országnak. Egyáltalán nem lehet megbízni benne, ezt még azok is tudják, akik egyébként szívesen leváltanák Orbánt és szövetségeseket keresnek. Még ök is úgy gondolkodnak, hogy "Az ördöggel igen, de Magyar Péterrel nem." A sztorik, amik MP-röl kiderültek, bizonyítják, hogy MP nem az az ember, akit a magyarok gyomra be tud venni. Úgy elgondolkodtam azon, hogy mi is a legunszimpatikusabb vonás Magyar Péterben. Aztán rájöttem, hogy nem is az a legvisszataszítóbb benne, amiket valóban csinált, bár az sem akármi, de sok hasonló bunkó nyikhaj szaladgál közöttünk, ez még nem lenne nagy ügy. Hanem nála az veri le a lécet igazán, hogy nincs az az aljasság, szemétség, genyó ármánykodás, hazugság stb. a világon, ami ne hangzana hihetöen, - akár igaz akár nem -, ha valaki azt mondaná, hogy ezt Magyar Péter követte el. No ez az az embertípus számomra a legalja.
Palatin
2025. január 27. 11:59
Agyar Peti 5 év alatt iszonyatos pénzeket fog bezsebelni a magyarok pocskondiázásáért Brüsszelben. Nem hiszem, hogy öt bármi más egyáltalán komolyan érdekelné. Hogy a kormányt megpróbálja mindenféle marhasággal bosszantani, az nála a szórakozás kategóriájába sorolandó. Ugyanaz mint Gyurcsány, csak pepitában.
Palatin
2025. január 27. 11:50
Már az is eredmény, hogy az egész EP tudja, hogy milyen silány egy fickó Poloska Peti. Meg fogják vetni, de Orbán ellen mégis "hasznosnak" találják, ezért megvédik. Ilyen a brüsszeli gárda.
Agricola
2025. január 27. 10:47
Mosdatják a szerecsent az EP-ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!