Lényegében gyermekbántalmazás a gyereket hagyni mobillal elaludni

2024. szeptember 14. 15:02

A mesterséges intelligenciát az sem érti, aki kifejlesztette – de akkor hogyan védjük meg a gyerekeinket tőle? Elméleti alapok és némi gyakorlati tanács szakértőktől.

2024. szeptember 14. 15:02
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Nyitókép: Pixabay

***

A mesterséges intelligencia (MI) és az azt övező őrület finoman szólva is elárasztott minket, s az új veszélyek és lehetőségek tengerén nagyon nehéz irányban tartani a hajónkat.

Az egyik legsérülékenyebb csoport pedig értelemszerűen nem más, mint a fiatalok, s még inkább a most cseperedő gyerekek.

Keanu Reeves – amikor a Márix rebootja felmerült, még 2021-ben – a The Verge podcastjában mesélt arról, hogy bizony vannak tizenévesek, akikkel találkozott, és nem ismerték az ezredforduló eme alapfilmjét. Ő igyekezett nekik röviden elmagyarázni a lényeget, valahogy így: van egy srác, aki egy mesterséges valóságban él, rádöbben arra, hogy létezik valódi világ, és tudni akarja, mi a valóság, stb. Ekkor azonban az egyik tinédzser félbeszakította, és megkérdezték tőle:

de miért? Kit érdekel, mi valódi?

A színész visszakérdezett: téged nem érdekel, mi a valódi? A fiatal lány pedig azt válaszolta neki: nem.

A disztopikus felhangoktól eltekintve érdemes felidézni: a digitalizáció minden egyes szintjén előkerültek hasonló aggodalmak. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia – ami hozzád, neked, rólad szól, informátor, barát, asszisztens, meg amit csak akarsz, és a gyermekek (s amúgy a felnőttek is) hajlamosak megszemélyesíteni az algoritmust – s akár kötődni is hozzá.

Tudatosság nélkül „elüt az autó”

A témáról az idei AI Summiton is szó esett, ahol egy gyermekek védelméről szóló pódiumbeszélgetésen három szakértőt kérdeztek arról, hogyan lehet felvértezni a fiatalokat ezek ellen a kihívások ellen. Hiszen, ahogy Bokor Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem docense kérdésünkre rámutat, az a faramuci helyzet állt elő, hogy nekünk, digitális bevándorlóknak kellene tanítanunk a gyerekeket, akik a digitális világ bennszülöttjei. Ráadásul egy olyan, lassan a teljes virtuális világot elfoglaló logikában kellene helyt állnunk, amit – mint az esemény egy korábbi színpadi beszélgetésén elhangzott –

„még az sem ért, aki kifejlesztette”.

Amiben a Millásreggeliből is ismert Kántor Zoltán kérdésére egyetértettek a megkérdezettek – Somogyi Ákos, az NMHH gyermekvédelmi főosztályának vezetője, Boa László AI tanácsadó és Tóth Dániel, digitálisnevelés-szakértő – hogy a digitalizáció sok szempontból segítheti az életünket, de sokkal több tudatosság kell.

Mert – ahogy Tóth kiemelte – generációk óta tudjuk, hogyan kell átmenni szabályosan és biztonságosan az úttesten, most a hasonlóan súlyos kihívásokkal sok gyerek magára van hagyva, és

az online „farkastörvények között mauglisodik”,

s az eddig is súlyos kihívásokat, amit a digitalizáció okozott, tovább fokoz az MI elterjedése.

Az, hogy most a gyerek kezébe telefont ad sok szülő – hogy elcsendesítse, és a saját telefonját nyomkodhassa – lehet, hogy pár év múlva éppolyan gyermekbántalmazásnak számít majd, mint a pálinkás cumi, amit száz éve használtak hasonló céllal.

Megkülönböztethetetlen a valóságtól

Boa szerint pedig az a fő kérdés, hogy ha már egyszer biztosítjuk a digitális detoxot a gyerek számára – akár „diktatorikus” eszközökkel – mit adunk a kezébe a telefon helyett.

Somogyi a kritikus gondolkodás és döntéshozatal fontosságát emelte ki, s az erre való nevelést, amit bizony a szülőknek és a pedagógusoknak kell segíteni. De hogyan?

Hiszen mi is folyamatos tanulásban vagyunk, így nehéz biztonságos környezetet létrehozni, eközben az MI-generálta tartalmak lassan megkülönböztethetetlenek a valódiaktól, ami által az AI be tudja szippantani az embert, jobban, mint bármi eddig.

A megoldás kapcsán még szűkebb mezsgyére jutottak aztán, már azon túl, hogy a legrosszabb megoldás a lovak közé dobni a gyeplőt, amit sajnos sok szülő tesz. Marad tehát az úgynevezett digital parenting, vagy jobb szó híján digitális nevelés, miközben a szülő is élethosszig dolgozik azon, hogy a saját viszonyulása tudatos legyen az új technológiákhoz. Mindebbe be kell vonni a gyerekeket is, hiszen

„sokszor a fiatal hozza az újdonságot és a szülő teszi mellé a mértékletesség, a tudatosság ismeretét, amire a digitális világ nem kondicionálja a gyereket”.

Miközben soha ekkora szakadék nem volt a két generáció között, most kell a leginkább a bizalmi kapcsolat, de lehet, hogy a kérdéseket másképp kell már feltenni hozzá (lásd: „mi volt ma az iskolában” versus „mi volt az osztály Viber-csoportjában?”). Biztató ugyanakkor, hogy a huszonévesek már kissé ki is józanodtak a nagy digitális lázból – állapították meg. Gyakorlatias tanácsokat viszonylag keveset tudtak adni, már csak az időszűke miatt is, de ezek között volt például annak közös végiggondolása, milyen jó dolgokra és milyen rosszakra használható az MI, előbbiek adaptálása, utóbbiak elkerülése érdekében.

Például hogyan vértezhetőek fel a gyerekek az ellen, hogy egy MI-generálta szülői hangon való telefonhívással lehessen őket manipulálni (nem árulunk el nagy titkot: közös, előre megbeszélt jelszóval abban az esetben, ha idegen számról hívja őket valaki a szülő hangján).

Nincs új a nap alatt?

„Aki a mesterséges intelligencia alkalmazását akarja tanítani, mozgó célpontra lő” –

fejti ki lapunk kérdésére Bokor Tamás (akivel nem mellesleg a konferencián futottunk össze) – „vagyis nagyon nehéz hosszan érvényes tanácsokat adni. Az MI kicsit túl is lép az internet határain, nemcsak a hétköznapi szokásainkat alakítja át, hanem a tanulás, a kultúra, a személyközi kapcsolataink, például a családi kommunikáció természetét is megváltoztatja” – vélekedik.

Bár ezek a hatások hosszabb távon tapasztalhatók meg igazán, az már most is látszik, hogy az MI folyamatosan változó, önmagát tanító technológiája nagyon más, mint a korábbi kommunikációformáló technológiák voltak.

A szülőket két szélsőséges helyzet miatt aggódnak a kütyühasználat terén: az egyik, hogy teljesen beszippantja a gyereket a virtuális világ, a másik, hogy a használatból teljesen kimaradva digitális analfabéta válik belőle.

Bokor szerint ez a kettősség minden technológiai újítás kapcsán elő szokott kerülni. A tévé kapcsán a hátrányok kutatásának bőséges könyvtárát írták össze a kutatók, ugyanakkor érdemes az előnyeire is figyelmet fordítani. Ahogyan a a tévé információt, szórakozást és beszédtémát ad (amely a szociális kapcsolatokat is segítheti), ugyanígy az MI technológiák használata is hasonló előnyökkel bír.

„Régóta vita tárgya a gyermekek képernyőideje, például hogy az óvodás gyerek nézhet-e tévét. Az egyik álláspont szerint 2-3 éves koráig egyáltalán nem kellene, afölött pedig fél óra, egy óra kontrollált képernyőidővel fokozatosan lehet bevezetni a gyereket ebbe a világba – a másik szélsőség szerint nem üdvös korlátozni, mert akkor előbb-utóbb hátrányt szenved a kortársaival szemben”.

Bokor szerint ugyanez a helyzet a digitális eszközökkel és az MI-alkalmazásokkal: egyik oldalon a kimaradás hátrányai, másik oldalon a függőség veszélye áll. „A problémamegfogalmazás szintjén nincs új a nap alatt”.

Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy az MI használatának tanulása kölcsönös: a szülők is tanulhatnak a gyerekeiktől tartalmi és technológiai szinten, míg a gyerek a szülőtől az önmérséklet, az észszerű, hasznos és etikus használat alapelveit sajátíthatja el – vélekedik.

Emellett az egészséges korlátok felállítása is fontos, amíg a gyerek maga fel nem ismeri, hogy a képernyőn túl is van élet.

Ebben a szülői példamutatás elképesztően fontos: például az az alapelv, hogy ágyba és vacsoraasztalhoz mobilt nem viszünk, nem attól lesz érvényes, hogy a szülő ráparancsol a gyerekre, hanem hogy ő maga is mellőzi az okoseszközét. Ami, teszi hozzá, nyilván nem könnyű, mert ma már a munkavállalóval szemben is elvárás, hogy egész nap elérhető legyen, ami egy strukturális kényszert tesz sok-sok felnőttre.

Hagyni őket pofára esni

Egy másik elvi lehetőség is akad a médiatudatosság fejlesztésére, bár ez veszélyes, és az etikussága erősen vitatható. „Röviden: néha tanulságos lehet, ha hagyjuk engedjük a saját kárukon tanulni őket. Próbáld ki egyszer, hogy egész éjjel mobilozol, ameddig csak akarsz, és majd meglátjuk, hogyan sikerül másnap felkelni és teljesíteni az iskolában.

Bátran készítsd el a dolgozatodat a chatGPT-vel, és éld meg, milyen, amikor plagizálás miatt elégtelent kapsz.”

A tettek következményeinek megélése – természetesen csakis kontrollált körülmények között és megfelelő védelem mellett – olykor erősebb tanulsággal jár, mint bármilyen tiltás.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a függés veszélye nagy lehet, különösen a személyre szabott tartalmakat kínáló algoritmusok korában. Minél ingerszegényebb valaki környezete, annál inkább hajlamos arra, hogy a dopamin iránti természetes, emberi igényét a legegyszerűbb és legkisebb erőfeszítést kívánó módon elégítse ki, azaz a telefonja után nyúljon. Innentől viszont már a felhasználó érdeklődése, temperamentuma dönti el, hogy a képernyőidejét mire költi: katedrálisokat modellez Minecraftban, oroszul tanul a Duolingón, recepteket keres a TikTokon, netán pornót vagy MI generálta álhíreket néz a végtelen hírfolyamokban.

Összességében Bokor attól nem tart, hogy az MI rövidtávon átvenné az emberi kapcsolatok helyét. „Bár a személyre szabott asszisztens, a mindig egyetértő barát, a simulékony, nyerni hagyó játszótárs kényelmessé teszi a kommunikációt” – mondja, – „az embert egy idő után mégis zavarni kezdi a magányosság, a kiszámítható kommunikáció érzése, esetleg az unalom. Ha semmi sem billent ki a komfortzónámból, akkor elzsibbadok, és képtelen leszek fejlődni. Ilyenkor jó esetben bekapcsol a természetes életösztön, és megtörténik, hogy a gyerek maga dönt úgy, hogy leteszi a telefont egy időre és kimegy a szabadba játszani, valódi barátokkal beszélgetni”. Segíteni kell nekik ebben is: amellett, hogy minőségi időt kell együtt tölteni, alternatívákat kell adni, tanítani, elküldeni őket világot látni, táborokba és élményeket gyűjteni, hogy lássák, mi mindent lehet okoseszköz nélkül is csinálni, megélni.

Olyasmit, ami valóságos, és nem virtuális. Ebben azonban a szülők és a pedagógusok is gyakorta segítségre szorulnak...

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

A szakértő elárulta, hogy telt az első „telefonmentes” hét az iskolákban

„Minden megoldás jobb annál, mintha a gyerekeknél maradna a telefon” – véli a telefonhasználat iskolai korlátozásáról Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő, az MCC Ifjúságkutató Intézetének kutató-szakértője, akit az eddigi tapasztalatokról, a már bevált, jó gyakorlatokról és a várható hatásokról kérdeztünk. Összeállításunk.

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 14. 20:40
>>kokrowatz-0atti64 2024. szeptember 14. 20:09 • Szerkesztve az egy dolog, hogy rosszul használjuk, de az nem semmi, hogy az emberiség tudástárát böngészheted egy zsebben hordható eszközön.<< Az egy dolog, hogy böngészheted, mert csak töredékét érted, nemsokára meg majd annyit sem fog fel az emberiség, hiszen nem lesznek képességei megérteni. Paradox módon az a testrésze, ami ehhez szükséges alulfejletté válik azáltal, ahogy a tudáshoz vezető eszközt használja. Ugyanis nem jól használja. Ezzel a technológiai ugrással nem lett egy fikarcnyival sem több okosabb, vagy jobb képességű ember, mint előtte volt. A technológia helyes felhasználásához szükséges kompetenciák hiányoznak a többségből akkor is, ha a fejlődésükben az nem okozott zavart. Legtöbbjük a szükséges szemlélettel sem rendelkezik. Ugyanott tartunk, mint a középkorban, csak többen tudnak olvasni. A minket vezérlő hiedelmeink, vágyaink nem változtak.
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 14. 20:27
Csakis a felnőttek taníthatják meg a fiatalokat megfelelően használni ezeket az eszközöket. Ugyanis a döntéshozatlért, tervezésért és problémamegoldásért a homloklebenyben levő prefrontális kéreg a felelős, ami 25 éves kor környékére fejlődik ki teljesen. Ennek megfelelően még a 16 évesek sem tudnak felelősen megfelelő döntéseket hozni. Az meg már csak hab a tortán, hogy a temporális lebeny, amely a hallás, a nyelvértés és az emlékezet feldolgozásában játszik szerepet szintén a korai felnőttkorig fejlődik. Ennek a fejlődésére erősen hatással van a szociális környezet. Különösen az érzelmi bizonytalanság, az instabilitás és a krónikus stressz akadályozzak a helyes fejlődében, amely hatások intenzíven érkeznek ezekből az eszközökből úgy, hogy a fiatalnak, de a felnőttnek sem tűnik fel, mert ez veszi körül. Kizárólag a felnőttek felelőssége az ebben meghozandó helyes döntés a gyerekek érdekében.
atti64
2024. szeptember 14. 18:04
a mobil az emberiség végének a kezdete!
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 14. 17:28
>>nem üdvös korlátozni, mert akkor előbb-utóbb hátrányt szenved a kortársaival szemben<< Egy hatéves milyen hátrányokat szenved el azokkal a kortársaival szemben, akik napi 8 órán át tapogatják a képernyőt semmiféle értékes kompetenciát meg nem szerezve akadályozzák a saját idegrendszeri fejlődésüket? Képtelen bármilyen hátrányt szenvedni, ugyanis pontosan ugyanabban a környezetben él, pontosan ugyanaz veszi körül. Ami feltétlenül szükséges, az akaratlanul is eléri. Ezt a fent idézett vélekedést felnőttek találták ki a saját maguk megnyugtatására, hogy legyen mivel megmagyarázniuk maguknak azt, hogy minden szakember idióta, csak ők a helikopter.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!