Vitályos Eszter bejelentette: kitolja a kormány a babaváró hitel visszafizetését, mutatjuk, meddig

2024. július 08. 12:27

Az előző évek nehézségeire tekintettel hosszabbít a kormány a babaváró hitel kapcsán.

2024. július 08. 12:27
Vitályos Eszter kormányszóvivő

Fotó: képernyőfelvétel

 

A kormány vasárnap döntést hozott a babaváró támogatásról is – jelentette be a hétfő délelőtti kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivő. Mint mondta: a babaváró hitel bevezetése óta több előre nem látott esemény következett be, így például a járvány, a háború, és az energiaválság, s ezek mind jelentősen csökkentették az életszínvonalat, megnehezíthették a gyermekvállalást.

Ezért a kormány úgy döntött: 2024. július elseje után 

azok, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, legfeljebb kétéves hosszabbítást kaphatnak. 

Akik 2019 és 2021 között vették fel a kölcsönt, azoknak a határidő egységesen 2026. július elsejéig hosszabbodik meg.

A babaváró hitel a gyermekvállalás előtt álló házaspárok által igénybe vehető maximum 10 millió forint összegű kamatmentes, szabad felhasználású kölcsön, amelynek a törlesztőrészlete legfeljebb havi 50 ezer forint, a futamideje pedig 5-20 év. 

Amennyiben megszületnek a gyermekek, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem kell visszafizetni, tehát támogatássá alakulhat.

Jelenleg a magyarországi lakcímmel rendelkező házasok vehetik fel, ha mindkettőjük betöltötte a 21. életévét, de a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, illetve a folyósító bank hitelképesnek minősíti őket, valamint legalább az egyiküknek van legalább 3 éves munkaviszonya. A kamatmentesség feltétele, hogy az igénylő párnak öt éven belül gyermeke szülessen. A második gyermek születése után a fennálló tartozás harminc százalékát, a harmadik baba után pedig az egészét elengedi az állam. Minden gyermek születésekor kérhető a törlesztés szüneteltetése három (ikrek esetében 3+2) évre.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. július 08. 16:43
FASZOPO GYURCSÁNY ELVTÁRS IDEJÉBEN MINDEN ELVETTEK A BELÉT TAPOSNÁM KI A BALOLDALI PATKÁNYOKNAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
states-2
2024. július 08. 12:47
A kormány kormányoz a néppel a népért. A komcsik akadályozzák, a kutya ugyan ugat, de a az Orbán-karaván halad.
p3d0fidesz
2024. július 08. 12:41
a felelőtlenül, pénzügyi és egyéb tervezés nélkül élő, hiteleket halmozó tömegeknek kedvez a kormány, ez mindig is így volt. Nincs értelme spórolni, megtakarítani, bumm bele, a hülye jár jól a végén úgyis
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!