Nem megy ez: öt nap alatt csupán 180-an nézték meg Dobrev Klára Orbánt cikiző videóját a TikTokon (VIDEÓ)

2024. július 19. 11:37

A DK-s politikus azt próbálta bebizonyítani, hogy a kormányfő elszigetelődött.

2024. július 19. 11:37

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Nem ért el túl nagy közönséget a TikTokon Dobrev Klára legújabb videója, amelyben Orbán Viktor miniszterelnököt próbálta lejáratni.

Politikásat játszó, valódi befolyás nélküli, egyedül maradt »utcai harcos«”

 – írta az EP-képviselő a NATO-csúcson készített videójához, amelyet öt nap alatt mindössze 180-an tekintettek meg. 

Habár a DK politikusa szerint a magyar miniszterelnök újra „elszigetelődött”, azért érdemes felidézni, hogy a NATO-csúcs előtt a kormányfő szűk egy hét alatt tárgyalt Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A NATO-csúscsot követően Floridában találkozott Donald Trump amerikai elnökjelöttel. A napokban pedig részt vett az Európia Politikai Közösség csúcstalálkozóján, ahol közel ötven állam-és kormányfő vett részt, és azt is bejelentették, hogy a szervezet következő csúcstalálkozóját Magyarországon rendezik meg.

@klari_vagyok Politikásat játszó, valódi befolyás nélküli, egyedül maradt “utcai harcos”.#politika #fideszpropaganda #Orbán #orbánviktor ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2024. július 22. 14:45
Ezt a szánalmas vergődést, ezt gatyábaszarós erőlködést, amit ez a Gyurcsány-Dobrev tandem produkál, rossz nézni. A többi ellenzékinek mondott gittegylet se sokkal különb, de hát ezek... Szar lehet. Fájhat nekik. Hát fájjon is. És van egy rosz hírünk: erre egyhamar nem lesz orvosság. Jobb lenne végleg eltakarodni a közéletből, elbujdokolni az Apró-villába. Elő se másszatok onnan senkiháziak.
atti64
2024. július 20. 13:19
EZ A KURVA MÉG ÉL??????????????????????????????????,
moricka13-3
2024. július 20. 03:47
A Dobrev/Gyurcsány politikásat csak játszó, valódi befolyás nélküli, egyedül maradt "utcai harcosok" rémísztő képződmények és Vidékének tokkal és vonóval együtt H O N O S A N már régen bevégeztetett, ezért ha még a fejük tetejére állnak is, nekik itt Babér már soha nem terem.!
Ehetős Odó
2024. július 19. 22:00 Szerkesztve
Most őszintén: melyik agyhalottal kellett volna Orbánnak cseverésznie? Mindent elárul az pillantás, ahogy nyugodtan ülve a székén végignézett a körötte sereglő fogyatékosokon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!