Lázár János kemény üzenetet küldött a légitársaságoknak: „Ez megengedhetetlen”

2024. július 16. 13:04

„Ha nem tapasztalható azonnal változás, további hatóságok további vizsgálataira számíthatnak a trükköző vagy »trehány« légitársaságok” – írta az építési és közlekedési miniszter.

2024. július 16. 13:04

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Korábban a Mandiner is beszámolt róla, hogy míg korábban ritkaságszámba ment, ha egy járat 10-12 órával később indul az eleve meghirdetettnél, a nyár kezdete óta ez már szinte mindennapos.

A helyzetre Lázár János a Facebook-oldalán reagált. „A késések közel két harmadáért a légitársasok felelősek. És így is, ezek a létgitársaságok tájékoztatás, törődés és segítség nélkül hagyják utasaikat, akik – van hogy – napokat töltenek a terminálokon.

Ez megengedhetetlen”

– írta.

„Éppen ezért a Kormány a Fogyasztóvédelmi Hatóságot arra utasítja, hogy továbbra is a lehető legszigorúbban járjon el. Jelenleg 12 hatósági eljárás van folyamatban ha nem tapasztalható azonnal változás további hatóságok további vizsgálataira számíthatnak a trükköző vagy »trehány« légitársaságok” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsaketti
2024. július 26. 09:20
Jani, szarnak ezek a fejedre és az utasokéra is. Becsekkolt utasokkal szórakoznak ma is, 6 órakor induló járatra 10:30-at jeleztek, majd pár perc múlva 17 órát nyögtek be.
cccbasatu
2024. július 20. 09:55
Lézer Jani már megoldotta a MÁV problémáját.Nincs otthoni munka és felszólították az utasokat hogy ne utazzanak vonattal.Ferihegy bedőlését orvosolja ,új vezírek akik már nagy sikerrel felvették a harcot a légitársaságokkal és a várakozó utasokkal ,azaz "majd megunják és hazamennek"mint a tüncikézők ,megoldódik a probléma magától.Most már azt várom hogy a busz cégek is bedőljenek és akkor teljes lesz a káosz mint a BKV -nál.Szóval az utazni vágyók ússzanak na nem a Balatonba hanem a Dunába,a Tiszába mert úgy gyorsabban elérnek a környező országokba és pénzbe sem kerül hogy célba érjenek kihagyva a kaotikus állapotba levő honi közlekedési lehetőségeket.Ferihegy pénzt kíván úgy mint a MÁV azaz minden de pénz nuku.Ill. ami van az kell az igazságügyi palota és a Magyar rádió épületeinek lebontására a Ludovika Kampusz építésére , a bennfentesek kastélyaira , jahtozásra az Adrián a magán repcsikre,helikopterekre.Így már részükre itt a megoldás a közlekedési káoszra amit ők idéztek elő.
Kaszas39
2024. július 18. 06:38
Lázár a legkorupptabb Fideszes politikus, az adófizetők pénzén felújított kastélyokat játszák át a NER-s Fidesz-s haveroknak. Lassan semmivel nem jobb a Fidesz az MSZMP-től. Ugyan az a nepotomizmus megy.
orion23
2024. július 16. 21:06
Ezt most nem értem, hogy mire volt ez jó. Nem a légitársaságok tehetnek erről, ők is szívnak, amíg a gépek a földön parkolnak, addig sem termelnek hasznot. A légtérkapacitással van baj. Nagyot csalódtam Lázárban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!