Haszontalan matekórákat minden kamasz bölcsészjelöltnek! – válasz Kohán Mátyásnak

2024. július 27. 05:56

Amíg az algoritmusok beszűkítenek, kénytelen az iskola tágítani a horizontot.

2024. július 27. 05:56
null
Francesca Rivafinoli
Francesca Rivafinoli
Mandiner

(Nyitókép: Iris van den Broek / ANP MAG / ANP via AFP)

Mindig üdítő az olyan pillanat, amikor a kínosan színvonaltalan Puzsér-szappanopera két epizódja között és/vagy egy elitcsaládból származó negyvenes EP-képviselő/pártelnök „bibibá, bubúú, az én irodám a tizenkettedik emeleten van, míg a fideszeseké csak a harmadikon” tartalmú épületes megnyilatkozása mellett gondolatébresztő tartalomba fut bele az ember – mint amilyen az a felvetés, hogy

miért ne lehetne nagyobb választási szabadsága a középiskolásnak, órarendjének érdeklődésikör-, illetve hasznosságalapú összeállításától kezdve akár az óra alatti, unaloműző-ismeretszerző jellegű okostelefon-használatig.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kohán Mátyás

Mandiner

Idézőjel

Kilencediktől felfelé a telefontilalom kényelmes önáltatás csupán, nem pedagógia.

Amin aztán addig morfondíroztam, amíg megfogalmazódott bennem a tán az eredetinél is merészebb tézis: mostanság kellene csak igazán megóvni a gimnazistát attól, hogy minél fókuszáltabban azt tanulhassa, amire igazán késztetést érez.

Nézzünk egy példát. Noha az utolsó mohikánok egyikeként okostelefonom nincs,

sütés-főzés közben így is egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy a háttérben nem a Kossuth Rádió szól, hanem a Youtube-ról valamely podcast.

Azaz: ahelyett, hogy tősgyökeres budapesti létemre a körtelevélbolhával ismerkednék Bozsik gazda rovatában, katolikusként valamely vidéki evangélikus közösségbe nyernék betekintést a vallási félórában, vagy a Rádiószínház tolmácsolásában Jókai egy számomra teljesen ismeretlen regényéből kapnék ízelítőt, satöbbi (mikor épp mi van műsoron a rádióban), inkább egy általam célzottan választott vagy az algoritmus által elémtolt beszélgetést hallgatok. Az érdeklődési köreimnek megfelelőt, kvázi. Ilyen-olyan budapesti politológusokat, jóféle katolikus tartalmakat, magamfajta európai konzervatívokat.

Egyetlen percnyi precíziós gazdálkodást sem kínál fel az algoritmus, Jókait meg aztán pláne.

A múltkor a változatosság kedvéért rákerestem egy börzsönyös kisfilmre, azóta a csapból is a Börzsöny folyik. Míg a rádió hajnalban a Rábaközbe visz el, délelőtt meg már a Viharsarokba, az algoritmusnak eszébe nem jut, hogy lassacskán megkínáljon egy kis Cserháttal vagy némi Pilissel. Nyílegyenes út ez a beszűküléshez és a tájékozatlansághoz – állapítottam meg, majd vissza is kapcsoltam a konyhában a rádiót, amely

barackosgombóc-formázás közben legott bevezetett a négydimenziós tér matematikájába.

Engem, a bölcsészt. Simán kinézte belőlem, hogy az n-sokaság irányába még tágíthatja egy kicsit a látókörömet, bírni fogom. Hogy a szó szoros értelmében menni fog ez a dimenzióugrás.

Hol kezel ennyire nyitott, rugalmas és intelligens polgárként a közösségimédiás, célzottan rákeresős, érdeklődési körökre koncentrálós világ?

A maga haszontalannak tűnő információival nem épp attól válik-e hasznossá ez az eklektikus, biológiával, irodalommal és matematikával tűzdelt műsorfolyam, hogy egy kis időre kimozdít a lejátszási listák szellemi kényelméből? Az persze nyilvánvaló, hogy egy unalmasan felolvasott kvantummechanika-előadásról átkapcsolnék – de nem azért, mert kvantummechanika, hanem mert unalmasan olvassák fel.

A célzott és „hatékony” rákeresősdinek eleve akad egy komoly hátulütője.

Letűnt a kor, amelyben még fizikailag fellapoztuk az Országh Lászlót vagy a Halász Elődöt, ha angol vagy német szövegünkben ismeretlen szóra bukkantunk – a megfelelő szócikk hosszas keresése közben pedig óhatatlanul ráleltünk a fél szócsaládra (tudat alatt szép lassan elsajátítva az adott nyelv szóképzési szabályait), valamint szembesültünk az összes különböző jelentéssel, amelyek közül aztán a saját kis logikánk segítségével kiválasztottuk az épp megfelelőt.

Mi vált ehelyett mára alapértelmezett gyakorlattá a középiskolásnál? Beírja a szót a telefonján az ingyenes szótáralkalmazásba, amely kiad készen egy, azaz 1 „megfelelőt”.

A nyelvtanár számára remek agytorna ilyenkor visszafejteni, hogy mit is akart lefordítani a költő és miért is dobta az app azt, amit; de a cél mégiscsak az lenne, hogy a diák tanuljon meg elnavigálni a számos különböző jelentés között. Ahhoz viszont látnia kell a többit is.

Ha már navigálás. Megkockáztatom:

Magyarország vagy Európa térképét a nagy többség először és utoljára az unalmas földrajzórákon szemléli egyben, a maga teljességében (ha ugyan)

– a mindennapos tájékozódáskor jó esetben az 5-6 hüvelykes mobilkijelzőre ráférő szelvényt látja belőlük, de leginkább azt se, csak a GPS rendületlenül előrefelé mutató nyilát. Simán elég lehet ez a boldoguláshoz, nem tagadom (bár az Alpokban sajnálatosan nő azon halálos áldozatok száma, akik papíralapú térkép és iránytű nélkül indultak neki a hegyeknek, mert majd a mobil megoldja),

de azért az átlagember számára sem haszontalan, ha földrajzilag is el bírja helyezni magát a nagyvilágban.

Szerencsés esetben persze az efféle alapismeretek már általános iskolában elsajátíthatók; tény azonban, hogy ez messze nem mindig sikerül (főleg, ha az általános iskola évekig a kisgyermekkori mobilozásból eredő lemaradások pótlásával van elfoglalva).

Budai gimnazisták réme vagyok azzal, hogy amikor a nyelvórán előkerül például Bécs neve, kinyitom a világatlaszt egy megfelelő oldalon, és

felkérem a diákot, bökjön rá Bécsre. Na jó, első körben Ausztriára. Oké, akkor előtte keressük meg Magyarországot.

Félelmetes elveszettségeknek lehet tanúja ilyenkor az ember – apró részletek megvannak, a ragozás egész ügyesen megy, a szótanuló alkalmazásban csak úgy gyűlnek a pontok, a nagykép viszont tökéletesen hiányzik. Németórán földrajzzal előhozakodni, hát milyen gonoszság az? Nyelvvizsgázni akarok én, nem geográfusnak menni!

Amikor aztán jön az a nyelvvizsgafeladat, hogy egy grafikon alapján írjon pár sort az adott társadalmi jelenségről, érkezik a következő pánik (nemcsak magyarországi, hanem Nyugat-Európában élő diákoknál is):

mi ez itt, matekóra? És ki vagyok én, szociológus?

Gyanús tehát, hogy az irány, amerre ebben az okostelefonos, apróképernyős korban érdemes lenne gimnáziumi szinten elmozdulni, épp az okostelefon által nem biztosított kizoomolás: a tantárgyak közötti szelektálás helyett a minél több területen átívelő, mégoly felszínes rálátás és összefüggés-keresés, a szellemi komfortzónából való rendszeres kimozdulás.

Ha kell, akkor írjon a kis bölcsészpalánta ódát a kovalens kötéshez, a kémiaórai felelés helyett (been there, done that)

– csak alakuljon ki a fejében valamiféle összkép és mozgassa át minél több irányból az agyát, mielőtt átadná magát az algoritmusoknak.

Ha pedig valamely tanóra mégis teljességgel haszontalannak tűnne, az idő megfelelő hasznosításához szerencsére semmiféle mobilkészülékre nincs szükség: kevés hasznosabb és hiánypótlóbb tevékenysége van egy XXI. századi kamasznak, mint hogy fogja magát, és kreativitásserkentő, valamint rezilienciaerősítő jelleggel üresen nézzen ki a fejéből offline.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 232 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tintapaca
2024. július 29. 10:45
Az előbbiekhez további adalék: Amíg a selejt bejuthat - képzettség, tudás, tapasztalat és nyelvtudás nélküll -a legmagasabb politikai vezető testületekbe, ld. Európai és magyar Parlament, addig sok remény a továbblépésre nincs. Egy autóbuszvezetőnek nagyon komoly PÁV-vizsgákat kell időről -időre letennie, amelyben magatartástudományi tesztek is vannak, addig egy országgyűlési képviselő kiválasztásánál mi a szempont? Az, hogy legyen lojális a pártjához. Lassan Orbán Viktornak is rá kellene jönnie, hogy a képviselői között igencsak sok az alkalmatlan. Talán ezért épít tanácsadó testületeket. A 2026-os parlamenti választásoknál nem lesz elég az, hogy az illetőt Orbán Viktor véglegesíti. Azt az illető a választóknak is el kell fogadni, vagy nem.
tintapaca
2024. július 29. 10:36
De még nem találkozta oktatáspolitikussal, aki erre rájött volna.
tintapaca
2024. július 29. 10:35
A magukat okosnak hitt emberek is beszélhetnek, írhatnak ostobaságokat. Az a gond az alap- és a középfokú oktatással is, hogy túlzottan nagy helyet foglal el benne a matematika, mivel nagyon erős a matematikus -lobby Magyarországon, és így teremtenek maguknak munkahelyet, jól fizető állásokat. Nézzük meg egy kicsit az oktatási témákat. A gyermekek nagyon keveset tudnak a körülöttük lévő flóráról (növényvilág), és faunáról (állatvilág) pedig ezek ismerete nagyon fontos. Továbbá az egyes tárgyak köszönő viszonyban sincsenek a gyakorlatiassággal, ma minden t visz a számítástechnika. A csavarhúzó, a kalapács, a kerti szerszámok használata nem trendi. Lehetne olyan tantervet is készíteni, az alapoktól, amelyben az ókori történelem oktatásával egyidejűleg tanítják az ókori iroddalmat, a tudományos eredményeket, művészeteket stb. És így tovább, felmenő ágban egészen a modern korig. Ebben az esetben nem maradnának "lógva" az ismeretek, és könnyebb lenne a szintézis.
bagoly-29
2024. július 28. 19:41 Szerkesztve
A 90 után született generáció sajnos menthetetlen! Nem akarnak tudni, csak azt tanulják meg amire momentán szükségük van, de után ki is törölik az agyukból. Alapműveltség a nulla felé konvergál. Mindent a mobiljukra bíznak, ha nincs térerő, vagy lemerül a kütyű, el vannak veszve térben, időben, tudásban. Nyomtatott könyveket nem olvasnak, a szókincsük minimális az anyanyelvükön is. Bolond világ, a neki megfelelő ermberszabásúakkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!