Budapest a csőd szélén táncol, de a Karácsony-féle 200 millió forintból Mártha Imre Edgárnak is juthat

2024. július 23. 09:59

Nem rejtőzködhet tovább Gyurcsány „hazafija”: itt vannak a súlyos számok.

2024. július 23. 09:59
Mártha Imre, Karácsony Gergely

Nyitókép forrása: Máthé Zoltán (MTI)

A Gyurcsány–Bajnai-korszakban is fontos állami nagyvállalatok irányítását bízták Mártha Imre Edgárra, aki pár éve a Karácsony Gergely-féle Városházán hasonló feladatot kapott a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) vezérigazgatójaként. Mártha elsősorban a botrányaival és a luxus életvitelével hívta fel magára a figyelmet, most azonban kiderült:

a közművezér is busás prémium kifizetésben részesülhet a baloldali főpolgármester döntése nyomán.

 

Ezt is ajánljuk a témában

Mint arról elsőként beszámoltunk, Karácsony az elmúlt vasárnap úgy rendelkezett – miközben Budapest csődközeli helyzetben kullog –, jóváhagyja a fővárosi önkormányzati vezérigazgatók 2023. évi prémiumainak kifizetését. Döntését ekképpen kommentálta a városvezető – Álszent képmutatás lenne, ha a kormánypártok rosszindulatú hisztériakampánya miatt a cégvezetők nem kapnák meg, amit megérdemelnek, és ami a jog szerint jár nekik. A budapestiek nevében is köszönet illeti őket a helytállásukért –, majd jött a feketeleves: mások mellett Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) vezérigazgatója 11 millió 610 ezer forint, Mártha Imre Edgár közművezér pedig 11 millió 748 ezer forint prémiumkifizetésben részesül.

Összesen 200 millió forint közpénz sorsáról döntött a főpolgármester.

Gyurcsányék kezén a Városháza: Mártha asszisztálta végig a baloldal megszorító politikáját az MVM vezetőjeként

A Magyar Nemzet egy korábbi összefoglalójában arra emlékeztetett, Mártha saját nyilatkozata alapján úgy hisz a színtiszta piaci működésben, hogy a Gyurcsány–Bajnai-érában, de Karácsony regnálása alatt is állami/önkormányzati cégvezetői állásban részesült. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején Mártha a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) vezérigazgatói székét foglalhatta el. Ennek előzménye volt, hogy Mártha a második Gyurcsány-kormány megalakulásától kezdve asszisztált azokhoz az energiaügyi megszorításokhoz, amelyeket Gyurcsányék a 2006-os választási kampányban még kézzel-lábbal tagadtak.

Egy 2014-es Pesti Srácok-írásban arról lehet olvasni, Gyurcsány egykori kommunikációs vezetőjének, Szigetvári Viktornak cége milliókat keresett a paksi bővítés farvizén 2008–2009-ben. Létrehozták a Szigetvári és Társai Kommunikációs Kft.-t, „amely 2008 augusztusában bruttó 2,7 milliós, majd 2009 márciusában bruttó 2,8 milliós – összesen bruttó 5,5 millió forintos – megbízást kapott a Magyar Villamos Művektől. A szerződéseket Szigetvári Viktor, illetőleg a villamos művek akkori vezérigazgatója, Mártha Imre írta alá” – számolt be a portál. Ha már a paksi bővítés szóba került, érdemes megemlíteni, hogy 2009-ben Mártha még támogatta a projektet, és az orosz kivitelezőkkel sem volt gondja. 2021-re viszont már a fejlesztés leállítását is felvetette.

Amikor a sajtó elkezdett cikkezni Mártha botrányairól, luxus életviteléről, egyszer csak megszólalt közösségi oldalán Gyurcsány. A következőképpen írt a közművezérről: „Mártha Imre kitűnő ember. (…) Általános szakmai, emberi bizalom övezte, amikor a kormányunk alatt vezette a Magyar Villamos Műveket. Csak jót hallottam róla, személyesen alig találkoztunk. Az utóbbi pár évben újra figyeltem, mit csinál Budapesten. Amit tett, az elismerésre méltó. Lehet vele vitatkozni egy sor kérdésben.

De tisztességes, felkészült, okos ember. Hazafi. Gazdag ember. Nagyon.”


 

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. július 25. 15:29
Csaba László a nemlétező CEU eszme -, és szám történésze, professzora havi 6 millió tanácsadói díjat vesz fel, Karácsony Gergely megroggyant főpolgármestertől. Dőzsölnek!! Rabolnak!
states-2
2024. július 23. 15:03
Értsétek meg már, 14 éve vannak elzárva a húsosfazéktól, csak az önkormányzatoktól tudnak lopni, onnan viszont annyit kell, hogy ki tudja, mit hoz a jövő, lásd pl 1. kerület.
Mr.Woof
2024. július 23. 15:03
Senkit sem érdekel, hogy mit haluzik a mandiner a (nem) csődközeli Budapestről. Más: A bizottságokban sem kapott vezető tisztséget a fideszesek EP-frakciója, Magyar és két tiszás alelnöki helyet szerzett. Magyar Péter lett az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnöke.
Obsitos Technikus
2024. július 23. 14:38
Edgár a kukások védőszentje :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!