Oda a lendület, Karácsony mögött recseg a hátország – újfajta taktikázásba kezdhetett a főpolgármester

2024. június 19. 15:48

A főpolgármester azoknak udvarolhat, akik éppen őket akarják kiírni a politikából.

2024. június 19. 15:48

Nyitókép: Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlésben (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

A főpolgármester új manőverbe kezdett, aminek célja, hogy szövetséget kössön a Tisza Párttal, illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal, így szerezve meg a többséget a Fővárosi Közgyűlésben – írta a Magyar Nemzet, amelynek Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója elemezte a helyzetet. 

Szerinte ugyanakkor a főpolgármester terve nem élvez töretlen támogatást a hátországának számító Demokratikus Koalícióban, amely az ellenzékváltó hangulat és Magyar Péter megjelenésének egyik áldozatává vált.

Tóth Erik leszögezte: 

sohasem volt annyira fontos a DK-nak Karácsony Gergely, mint most, és ez fordítva is igaz.

Emlékeztetett, hogy a közös fővárosi listát állító DK–MSZP–Párbeszéd hármas összesen hat képviselőt küldhet a Fővárosi Közgyűlésbe, ami nem elég a többséghez. Karácsony politikai hátországa meggyengült, ezért is kezdett bele egy új taktikai manőverbe: a Tisza Párt szavazóinak és alelnökének is megüzente, hogy igény esetén főpolgármester-helyettesi pozíciót is adhat nekik.

Bár az elemző szerint a Tisza párttal kötött baloldali koalíció realitása kérdéses, mert egyrészt lehet, hogy a manővert nem támogatják Gyurcsányék, másrészt Magyar Péterék nem akarnak együttműködni a DK-val.

Tóth Erik szerint Karácsony egyetlen reménye az lehet, hogy képes lesz szót érteni a Tisza Párt képviselőivel. 

Ez esetben azonban azokkal lépne szövetségre, akik az ellenzékváltó hangulatból profitálva épp őket akarják politikai értelemben megsemmisíteni 

– mondta az elemző.

A Kétfarkú Kutya párt Fővárosi Közgyűlésben elfoglalt helyével kapcsolatban Tóth Erik elmondta, az MKKP gyengébb EP-s eredményét pár fővárosi pozíció megszerzésével tudta ellensúlyozni. A Kutyapártnak azonban a három fővárosi mandátummal jól kell sáfárkodnia: az ő érdekük az, hogy kimaradjanak a pártpolitikai csatározásokból. Adódhatnak viszont olyan helyzetek, amikor állást kell foglalniuk. 

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antipoloska
2024. június 20. 19:10
úgy hogy azt sem tudja kik mennek a tiszától a közgyülésbe. micsoda féreg ez a takony!!
goldie-2
2024. június 20. 07:16
Kapaszkodunk, bunkócska?
gyaloggos
2024. június 19. 20:48
BUGYUTA VIGYOR helyett van a MAMLASZ RÁCSODÁLKOZÁS! ILYEN is van?
hátakkor
2024. június 19. 17:32
KaróFeli mögül elment a támogatottság..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!