Donáth Annáék nagyon büszkék a brüsszeli torpedómunkájukra

2024. április 19. 20:46

A Momentum elnöke a párt pénteki kampánynyitóján azzal büszkélkedett, hogy neki és Cseh Katalinnak komoly része volt Orbán Viktor európai elszigetelésében.

2024. április 19. 20:46
null

Nyitókép: Facebook

A Fideszhez hasonlóan a Momentum is pénteken tartotta kampánynyitó rendezvényét, amelyen többek között szó volt uniós politikáról, a hazai belpolitika történéseiről és arról, összefognának-e Magyar Péterrel. Donáth Anna hosszasan ecsetelte, hogy a párt két EP-képviselőjének, azaz neki és Cseh Katalinnak fontos szerepe volt „Orbán Viktor európai elszigetelésében”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Donáth szerint a kormány morális mélységbe került, ennek okaként pedig a kegyelmi ügyet, valamint a Magyar Péter által készített otthoni beszélgetés nyilvánosságra hozását jelölte meg. 

Az Orbán-rendszer erkölcsi, szellemi és politikai alapjai még a sajátjaik szemében is megroppantak. Mondjuk ki: ez a NER őszödi pillanata”

– közölte a párt EP-listavezetője. 

Összefognak Magyar Péter új pártformációjával?

A momentumos vezető beszélt Magyar Péterről is, Varga Judit exférjével kapcsolatban kijelentette, az újdonsült politikusnak jelentős érdeme van abban, hogy „kihúzta a társadalmat a politikai apátiából, és élesztgeti a reményt a kormányváltásra”. Ám fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „a rendszer repedéseinek jó részét a Momentum okozta”. A politikus megértéséről biztosította azokat is, akik gyanakodva figyelik Magyar Pétert, mert a Fidesz politikájának számos elemével ma is egyetért. 

De sok minden össze is köt: Magyar Péter is csatlakozna az Európai Ügyészséghez”

– jelentette ki Donáth Anna, majd hozzátette, azért sok a közös vonás közöttük, hiszen új Magyarországot építenének fel, a mostani rendszert pedig lebontanák. Beszédében Donáth úgy fogalmazott, „aki a Momentumra szavaz, Európára szavaz”.

Cseh Katalinnal, a Momentum EP-képviselőjével együtt nem szégyelljük, hanem büszkék vagyunk arra, hogy részünk volt Orbán Viktor európai elszigetelésében és a NER alapjainak megrengetésében”

– mondta a párt elnöke, aki egyértelművé tette, ugyanezt a politikát folytatnák az EP-választások után is, ha a választók erre hatalmazzák fel őket. Európai eszközökkel vesszük ki a részünket a kormány meggyengítéséből és leváltásából 2026-ra” – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

A Momentum elnöke arról is beszélt az MTI tudósítása szerint, hogy ahogy Magyar Péter nem kér Gyurcsány Ferencből, a DK elnökéből, úgy a „DK által bekebelezett óbaloldal” sem akar együttműködni Magyar Péter mozgalmával. Elmondta, Magyar Pétert megérti, a „régi baloldalnak” csak azt tudja mondani: lelkük rajta. Leszögezte: ezután is bíznak a partnerségben és az együttműködésben, és biztosak abban, hogy „a Momentum nélkül nem lehet kikecmeregni az Orbán-rendszer zsákutcájából, és újra meglelni az Európába vezető utat”

Ehhez szükség van a magyar közélet legeurópaibb pártjára: a Momentumra”

 – tette hozzá.

Cseh Katalin beszédében arról beszélt, hogy a Momentum öt év alatt elérte, hogy a legaktívabb és legbefolyásosabb magyar párt az Európai Parlamentben. Az EP-képviselő szerint folytatni kell a harcot, hogy Magyarország újra európai jogállam legyen, ehhez pedig csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez. 

Ha ezt az Orbán-kormány nem teszi meg önként, akkor legyen ez az uniós források feltétele!

 – szólított fel. 

Szerinte az EU jelenleg a legjobb eszköz a valódi nemzeti érdek képviseletére a kormánnyal szemben. 

Összesen 255 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvan-8604
2024. április 21. 11:10
Érhető is, ha a bankszámlájukra néznek. Lehet persze/ és remélem is/,hogy a választások után kevésbé lesznek büszkék.
Kaszas39
2024. április 21. 05:30
Az amcsik kukáztak benneteket már nem ti vagytok az új kedvencek! Amúgy undorító aljas férgek egytől egyig! Komcsi féreg mindegyik!
lofejazagyban-2
2024. április 20. 23:47
ezek ott reménytelenül buták.
gyaloggos
2024. április 20. 20:44
REMÉLHETŐLEG EGYSZER volt, SOHA többé NEM lesz EP -képviselő donáthanna és csehkatalin!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!