Tordai Bence arcátlanul belerúgott a Fideszbe és Magyar Péternek dorombolt

2024. december 12. 07:59

Nincs mese, Bencének a lét a tét!

2024. december 12. 07:59
null
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

Nyitókép: Képernyőkép / Magyar Nemzet

„Hosszadalmas huzavonát követően úgy tűnik, hogy a Párbeszéd bukott fenegyerekének mégiscsak le kell bontania a szabálytalanul épített II. kerületi villáját. Hollik István a Hír TV Célpont című műsorában beszélt korábban az esteről. A Párbeszéd egykori frakcióvezetője több alkalommal is felhívta a figyelmet a szabálytalan építkezésre másoknál, most azonban tagadja, hogy ő szabálytalanul építkezett volna. 

A KDNP országgyűlési képviselője szerint Tordai Bence úgy hiányolja a jogállamiságot, hogy állampolgárként nem tartja be a szabályokat. Tordai most a Klikk TV Mélyvíz című műsorának volt a vendége, ahol természetesen elmondta, hogy nem ért egyet a döntéssel. Majd szokása szerint belerúgott a Fideszbe. Az immár független országgyűlési képviselő szerint már nem tud kormányozni a Fidesz, ritmust tévesztenek, hibát hibára halmoznak a kegyelmi botrány óta.

Azonban ez nem volt elég, a saját politikai túlélése érdekében azért dorombolt egy kicsit Magyar Péternek is. Úgy fogalmazott, hogy a változást sokszor egy új erő hozza el, de nem minden ellenzéki párt vagy erő szemétre való. Szerinte a Fideszt kell legyőzni és továbbra is abban hisz, hogy egy az egy ellen kell indulni a 2026-os választáson, amelyhez vagy indulnia kellene a Tiszának egy előválasztáson, vagy nem 106 körzetben indulni.

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. december 13. 11:38
EZ IS EGY BÜDÖS PATKÁNY!!!!!!!!!!!!!!!ÉS MENNYI ILYEN BÜDÖS PATKÁNY VAN MÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!A LISTA KURVA HOSSZU LENNE!!!!!!!!
Majdmegmondom
2024. december 13. 05:51
Tordai sajnos súlyos gerinc hiányban szenved, de talán a vízisiklók befogadják. És továbbra sem érti. hogy nem a Fideszt kell leváltani, hanem a nép akaratát teljesíteni!!!
Lajoss
2024. december 12. 20:21
Balázs,a semmi sokkal több lenne…🫢
gaborsandor
2024. december 12. 18:32
Szeretném kérdezni, hogy azok az emberek akik testőrei ennek a megváltónak, miért nem lehet a felvételek alapján előállítani, illetve hol van ilyenkor a rendőrség???????Lehet tudni, ahol ez a megváltó megjelenik, ott valami atrocitás lesz!!!!Elegem van ebből a bunkóból, de kérném, hogy ne foglalkozzanak vele annyit, mert ő ezt akarja, és a hülye rendszerváltók ezzel azt hiszik hogy ekkora súlya van ennek a senkiházinak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!