Százak keresték a két fiatalt, akik csak viccből hívták a 112-őt

2024. december 04. 12:10

Hatóság félrevezetésének vétsége miatt büntető-, a valótlan bejelentések miatt szabálysértési eljárás is indult ellenük.

2024. december 04. 12:10

Hatalmas összefogás történt október 23-án kora este, amikor két fiatal kért segítséget a 112-es hívószámon, mert eltévedtek. A diszpécsernek a fiúk csak azt tudták elmondani, hogy Budapestről érkeztek busszal, majd a Várpalota közeli erdőbe mentek, ahonnan nem találtak ki- adta hírül a police.hu. 

A hívás aztán megszakadt, és mivel SIM-kártya nélküli készülékről telefonáltak, nem lehetett őket sem visszahívni.

A Veszprém vármegyei rendőrök a lakosság segítségét is kérték, miközben nagy erőkkel megkezdődött a fiatalok kutatása. Mivel nem volt semmi támpont, hogy merre lehetnek, ez nehezítette a keresést és a szerveződő konkrét kutatást. A keresésbe a polgárőrök, erdészek, vadászok, civil önkéntesek, kutatók-mentők is a rendőrök segítségére keltek, és terepjárókkal is ellenőrizték a nehezebben megközelíthető erdős részeket. 

A gyerekek ennek ellenére nem kerültek elő.

A tinédzserek eltűnéséről nem érkezett bejelentés a későbbiek során sem, így a várpalotai nyomozók hosszas adatgyűjtésbe és elemzésbe kezdtek. Egy hónap elteltével végül egyértelművé vált, a fiatalok szórakoztak, és az is kiderült, nem ez volt az első ilyen eset.

A 13 és 14 éves hajmáskéri fiú elismerte a valótlan bejelentéseket, melyeket viccnek szántak. Három alkalommal is telefonáltak, közülük kettőt a fiatalabbik kezdeményezte.

Hatóság félrevezetésének vétsége miatt büntető-, a valótlan bejelentések miatt szabálysértési eljárás is indult ellenük.

Nyitókép illusztráció:Fotó: MTI/Donka Ferenc

 

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hotten Totta
2024. december 04. 13:04
Kiszámlázni, behajtani a keresés költségeit a szülőknél.
Phm045
2024. december 04. 13:03
Remélem úgy megba.....k őket, hogy egy életre elmegy a kedvük...............................
n-a
2024. december 04. 12:24
ABCDEFGHI MANDINER MODERÁTORAI!!! TÜNTESSÉTEK MÁR EL EZT A "Ízisz" NICK ALATT BUJKÁLÓ TROLLT, AKI MINDEN TOPIC ALATT TÖNKRE TESZI A KOMMENTFALAT!!! ❗😡 KÖSZI!!! ❗
zakar zoltán béla
2024. december 04. 12:22
poloska szint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!