Napló gyermekeinknek

„Tegyük fel, hogy ez a rendszer minden beépített biztosíték és racionális ellenérv dacára megbukik egyszer. És tegyük fel, hogy azokban, akik őszintén hittek benne, vagy csak jobb híján, de azért többé-kevésbé tiszta lelkiismerettel újra és újra megszavazták, lesz belső igény a szembenézésre, hogy mit is támogattak másfél évtizeden át, és hogy miért. Hogy adott-e ez a rezsim legalább ugyanannyit az országnak, mint amennyit az elitje kapott tőle (vagy pláne adott-e annyit, amennyit ténylegesen adhatott volna), és hogy mit váltott valóra abból a túlzás nélkül történelmi esélyből, ami a hatalommal együtt az ölébe hullott 2010-ben. Szóval tegyük fel, hogy lesz ennyi morális tartás bennü(n)k. 

Ha így van, akkor rengeteg olyasféle naplóbejegyzés fog készülni – gondolatban, szóban, írásban vagy akár mozgóképben – mint amilyet Magyar Péter készített karácsonyra. Mert az emberben, ha van lelkiismerete, él az igény, hogy megmagyarázza (magának, vagy legalább a gyermekeinek), hogy miért vett részt benne; hogy miért hagyta; hogy miért nem tett többet ellene. Magyar videóhitvallásából annyi mindenképpen kiderült, hogy rendelkezik lelkiismerettel, hogy ő például hitt benne, és hogy ma már bánja.

Hogy mi volt a pontos szándéka az alkotással, azt nem tudjuk, de egyszerre adott vele egyfajta mintát a táborból kifelé tartóknak (sokan vannak, és egyre többen lesznek), meg jelet a tőle esetleg még távolságot tartó ellenzéki szavazóknak, hogy szeretne valamiféle közös platformot találni. Leginkább az érződött, hogy senkit nem akar elidegeniteni, és minél többeket meg akar nyerni azok közül, akiket, ha egyszer tényleg megbukik, lelki-érzelmi értelemben nem ránt magával majd a NER, mindenféle önreflexió nélkül.”

***

Nyitókép: Képernyőfotó