Varnus Xavér reagált az őt ért súlyos vádakra

2024. november 19. 08:58

A zongoraművész tagadja a vádakat.

2024. november 19. 08:58

Varnus Xavér ismét megszólalt az őt érintő, fiatalkorúak abuzálásával kapcsolatos ügyről. A zenész a közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelenti az erről szóló cikket jegyző Füssy Angélát és Dúró Dórát is. A Mi Hazánk politikusa ugyanis egy nyílt levélben kérte a Zeneakadémiát arra, mondják le Varnus fellépését.

Mint arról a Blikk is beszámolt, nemrégiben megjelent egy cikk Varnus Xavérról, amelyben fiatalkorú fiúk abuzálásával vádolták meg. Az orgonaművész tagadja a vádakat. Varnus szerint a cikk tele van csúsztatásokkal és hamis információkkal. Az ügyben jelenleg nyomoz a rendőrség, s több tanút is kihallgattak már.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Martin Ethelwolf

Facebook

Idézőjel

Vajon van olyan liberális lap, amely az anyaságról, apaságról, nagyszülőségről nem csupa undorral beszél? Az emberi viszonyoknak nem csak az árnyoldalait vesézi?

Az orgonaművész több fellépését is lemondták, egyiket vélhetően azért, mert Dúró Dóra nyílt levélben kérte erre a Zeneakadémiát. Varnus ezért most egy hosszú közleményt osztott meg a közösségi oldalán, amelyben leírta, hogy sosem követett el pedofíliával kapcsolatos bűncselekményt, és csupán politikai karaktergyilkosságról van szó. Mint írta, a rágalmazások miatt feljelenti az érintett embereket.

Varnus Xavér közleményét változtatás nélkül közöljük:

„Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője nyilvános Facebook posztjában súlyosan rágalmazott, amikor 'ped:ofil ragadozónak' nevezett. A ped:ofíliát, amely súlyos bűncselekmény, mélyen elítélem, mint minden normális ember a világon. Hatvan évem alatt soha, semmiféle ped:ofil bűncselekményt nem követtem el, ennek vádjával soha nem jelentett fel engem senki, és semmiféle, ped:ofíliával kapcsolatos hatósági eljárás nem zajlott, és tudtommal nem is zajlik ellenem, sehol a világon. Dúró Dóra a Mi Hazánk propagandistájának, Füssy Angélának hazug cikke nyomán rágalmazott meg, noha Füssy a cikke megjelenése után azt nyilatkozta a Telexnek, hogy tisztában volt vele, hogy semmiféle bűncselekményt nem követtem el. Ezért Dúró Dórát, Füssy Angélát, Bánsági Andort és az ő rágalmaikat terjesztőket a mai napon feljelentettem aljas indokból, nagy nyilvánosság előtti, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért. Remélem, Dúró Dóra nem tud majd mentelmi joga mögé bújni, és onnan folytatni rágalmazó lájk- és szavazatvadászatát.

A politikai karaktergyilkossági kísérlet most szintet lépett. Magukat újságíróknak kiadó személyek keresik meg ismerőseimet, rokonságomat, és pénzt ajánlanak, ha engem besároznak, akár kitalált történetekkel is. A Magyar Jelen ordas hazugságait tökéletes bizonyítékokkal tudom a bíróság előtt megcáfolni. Nyomatékosan megkérek tehát minden ok nélkül nyomozót, hogy a magánéletemmel kapcsolatos kérdésekkel és tisztességtelen ajánlatokkal ne zaklassák családomat és ismerőseimet. Hivatalos megkeresésre ügyvédem, Dr. Litresits András tud tájékoztatást adni, bűncselekmény hiányában magánéletem védelme pedig a minden ember veleszületett méltóságából eredő alapvető, törvény által biztosított jogom, amelynek tiszteletben tartására a sajtó munkatársait is szépen kérem.

Végezetül: a Debreceni Zsidó Hitközség a szélsőjobbos Füssy Angéla nevemet meghurcoló, minden igazolt vádat vagy bizonyítékot nélkülöző cikke nyomán lemondta novemberi, jótékonysági koncertemet. Vagyis tette mindezt annak az újnáci jellegű pártnak a nyomására, amelynek szellemi elődei a Dunába lőtték egykor a pesti zsidóságot. Nagy szomorúsággal tölt el, hogy három napja a szélsőjobb megfélemlítésének hatására a Zeneakadémia is lemondta decemberi, telt házas koncertjeimet, hatalmas anyagi és presztízsveszteséget okozva ezzel önmagának, és csalódást a zeneszerető nagyközönségnek.

Borzalmas, hogy a szélsőjobb gátlástalan nyomulása és lelki terrorja a legrosszabb vészkorszakot idézheti 2024-ben Magyarországon. Amit csinálnak, annak köze nincsen a gyermekvédelemhez, csupán az erőszakpolitika eszközei, hogy néhány tízezernyi szélsőséges gyűlöletével újra elérhessék a parlamentbe jutás küszöbét, és a magyarországi LMBTQ és zsidó kisebbséget újra rettegésbe taszítsák. Akár annak árán is, hogy visszataszító módon összemossák a ho:mosze:xualitást a pe:dofíliával, hogy köztiszteletben álló embereket hurcolnak meg alaptalan vádakkal, életművekbe és magánéletekbe rondítanak bele. Thomas Mann a 30-as években az 'Achtung, Europa!' ('Európa, vigyázz!') című kiáltványával hívta fel a figyelmet a pestisként terjedő nácizmus hatalmas veszélyére. A figyelmeztetés soha nem volt időszerűbb, mint 2024-ben: Magyarország, vigyázz.”

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. december 15. 07:25 Szerkesztve
Varnus ezzel a nyíltan fenyegető levelével a kettős mércét képvisel: antiszemitizmussal rágalmazza a vele szemben és a fajtalanok szervezetével szemben fellépőket. Gender propagandát folytat: azt támogatja ez által, aminek az elkövetésével tanúként önként jelentkező zeneművész őt megvádolta?! Hogy is van ez? Ami törvényileg, erkölcsileg tilos ( tanítványt a tanári fölény befolyásával “áttéríteni”) , azt legyen kötelező eltűrni, sőt, biztosítani, a propagandistákat beengedn?. S ha ezt az intézményvezetők, a nevelő testületek, a szülők ( akik a kiskorú gyermekeiknek az egészséges nevelésére törvények által kötelezettek), nem engedik, akkor a fajtalanok szervezete büntető szankciókkal léphessenek fel velük szemben?! Azzal az LMBTQ-val mossa össze a saját ügyét?! 🤦‍♀️
2024. december 15. 07:25 Szerkesztve
VÁRJUK VARNUS TILTAKOZÁSÁT A NYUGAT-EURÓPÁBAN AZ UTCÁKON, TEREKEN, EGYETEMEKEN NAP MINT NAP ÉS TÖMEGESEN, FOLYTATÓLAGOSAN ELKÖVETETT ZSIDÓVERÉSEKKEL SZEMBEN! A Magyarországra áttelepült német, holland, svéd, francia zsidók szívesen mesélnek ebbéli “élményeikről”. Persze, ha önmagát és a fajtalanok szervezetét fontosabbnak tartja (a nyugat-európai (!!!) zsidók elleni pogromoknál…. holott maga nyilatkozta, hogy fiatalkorúval élt együtt, és 2 zeneművész is nyilvánosan vallott a megrontásáról s annak kísérletéről. Az LMBTQ meg nem titkoltan törekszik ahhoz a vélt joghoz, hogy az oktató-nevelő intézeteket megszállva a kisgyermekektől egészen 18 éves korig testileg, lelkileg, szellemileg őket intézményesen megrontsa, elfogadtassa a fasisztoid erőszakkal nyomuló genderideológiát. és gyakorlatot. Átlépve erkölcsön, Alkotmányon, mely a szülőnek a gyermek szellemi/ideológiai nevelésében ELSŐDLEGES ÉS ELSŐDLEGESSÉGÉBEN ELIDENEGENÍTHETETLEN JOGOT BIZTOST!
kobi40
2024. december 15. 06:57
“ és a magyarországi LMBTQ és zsidó kisebbséget újra rettegésbe taszítsák.” Nocsak?! Tehát nem azért a kritika, mert saját állítása szerint is 18 év alatti fiúkkal élt együtt, hanem azért, mert zsidó? A zsidókat meg egy kalap alá veszi a fajtalanok szervezetével, az LMBTQ-val?! Nooormális?! Vagy leginkább aljas?! 🤦‍♀️
Roadkill
2024. november 20. 08:38
hahaha, a buzipedo bedobta a nácikártyát, gyenge próbálkozás varánusz, kisfiúk rettegett predátora, vigyázzatok az ánuszotokra ha jön var-ánusz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!