Magyarok, ideje lenne belátni, hogy jók a kilátások!

2024. november 28. 06:00

A kontraszt mindenesetre elképesztő Official The Man, azaz Magyar Péter vulgáris hangfelvételekkel és tisztázatlanságokkal terhelt influenszerpolitizálása, valamint a regnáló kormányzó erő színvonala között.

2024. november 28. 06:00
null
Kacsoh Dániel
Mandiner

Hároméves béremelési programot jelentett be a hét elején a miniszterelnök a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel karöltve. Pontosabban az utóbbi két fél megegyezését szentesítő dokumentumra került kormányzati pecsét, Orbán Viktor pedig ennek apropóján vázolta terveit és reményeit a közel­jövőre vonatkozóan. Előzőleg az igazságügyi dolgozók illetményemeléséről érkezett hír, illetve

folytatódik a béremelés az oktatásban és az egészségügyben is.

Eközben Donald Trump amerikai elnökké választásával reális közelségbe került az orosz–­ukrán tűzszünet, még akkor is, ha a Biden-­kormányzat utolsó döntéseivel néhány öles lépést tesz az eszkaláció irányába. Fegyverhasználati korlátozások feloldása, ötmilliárd dolláros pénzadomány és újabb szankciók – ki tudja, mi jön még a január közepi beiktatásig.

Ettől függetlenül egyre többen emlegetik a békekötés lehetőségét, már a harcoló felek sem zárkóznak el kategorikusan a tárgyalástól, Olaf Scholz (bukott) német kancellár pedig hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A békekötés még odébb van, egyelőre épp más irányba tendálnak a frontharcok,

de bizonyos szempontból jobban nézünk ki, mint fél éve, az agyonszidott békemisszió idején.

Az biztos: a szomszédunkban dúló konfliktus lezárása jótékonyan hathat Európa, benne Magyarország gazdasági kilátásaira és a béremelési tervekre. Erre Orbán Viktor is utalt hétfői bejelentésében.

Ám még ha az orosz–ukrán konfliktus megoldódik is, sőt Trump egyenesen elhozza a világbékét, a kihívások sora akkor is ott tornyosul majd az európai közösség előtt. Az Egyesült Államok ugyan számos belső problémával küzd, domináns szerepét bőven megőrizte, miközben Kína szinte minden szempontból előretört, nyomában Indiával és másokkal.

Az Európai Unió ezzel szemben súlyos versenyképességi hiányosságokat cipel,

s olykor úgy tűnik, egyes tagállamok vegzálása a genderügy vagy a migráció terén fontosabb a brüsszeli elitnek, mint a közös érdekérvényesítés a nagyvilág porondján. Európa „jobb” akar lenni, nem erősebb.

Orbán Viktor mindenesetre fan­tasztikus évet ígér jövőre, ami, val­ljuk be, rá is férne az országra.

Ha a nemzetközi adottságok, az amerikai fordulatból fakadó esetleges anyagi előnyök és a gazdasági semlegesség termőre fordulása a hétköznapokban is kézzelfogható eredményekhez vezetne, úgy az aktív, stratégiai alapokon nyugvó külpolitika az egyszerű állam­polgár által is ta­pintható lenne. Addig Magyar­ország miniszter­elnöke „csak” világpolitikát csinál.

A Fidesznek azonban mindig fontos volt a honi legitimáció, kétharmados felhatalmazások sora kellett ahhoz, hogy a kormányzó erő nemzetközi szinten is biztos háttérrel tudjon tárgyalni, hatással lenni akár a világfolyamatokra. Nyilvánvaló, hogy a veszélyek korában élünk, sok a bizonytalanság, ám nagyon úgy tűnik, 

a konnektivitásra alapozott mozgástérbővítés a szó jó értelmében bejöhet a következő időszakban.

A kontraszt mindenesetre elképesztő Official The Man, azaz Magyar Péter vulgáris hangfelvételekkel és tisztázatlanságokkal terhelt influenszerpolitizálása, valamint a regnáló kormányzó erő színvonala között. A következő Fidesz-győzelemhez azonban konjunktúra is kellhet –

a béremelési programok ebbe az irányba mutatnak.

Ideje lenne belátni, hogy jók a kilátások.  

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2024. november 30. 13:21
folytatódik a béremelés az oktatásban és az egészségügyben is. --- ne baszd. 1. az alapbért emeltétek azt is az elvárt EU szintr alatt 17% -al amit az inflációtok négyszer tólhaladt. ráadásul a őótlékokat emelés nélkül oplvasdztottátok hozzá. a tetejébe a pályaelhagyók béréből a visszamaradtakanak. dr orbánc bal lázas barom melyik roma általános iskolában fog továbbtanulni? (csak nem a czabán samuéban?)
fifi123-2
2024. november 30. 12:23
Agyhalotték megint az idióta hozzászólásaikat mantrázzák! Szaros peti most a gyermekotthonok elött ordítozik. (főleg nőkkel a gyáva csipasz) De sebaj Mi vagyunk többen! Hajrá Magyarország, hajrá FIDESZ-KDNP!
2024. november 29. 16:13 Szerkesztve
A kilátás csak addig jó míg ki nem derül, hogy valaki benézte, de belátás már akkor nem lesz- (ilyen a propagnda lélektana)
galancza-2
2024. november 28. 19:47
kacs0h bammeg! S0kmindenben igazad van,de ezt az aljas, gőgős stílust az0nnal be kéne fejezni. Szerintem is jók a kilátás0k,de sajn0s kőzel sem annyira,mint azt beteges gőggel képzeled. Az ilyen hányingerkeltő címek helyett jó lenne ha kőzérthetően elmagyaráznád, a f0rint-euró árf0lyam mibenlétét, lényegét:azt h0gy nem az árf0lyam a f0nt0s, hanem az átlagfizetések vásárlóereje.Pl.:40 éve az 0sztrák schilling csak 1.31.9 - szerese v0lt a f0rintnak és az 0sztrák0k legalább 5-szőr j0bban éltek mint mi.Aztán elmagyarázhatnád p0nt0san az államadósság-gdp ősszefüggéseit: ha jól teljesít a gazdaság /ma s0kkal j0bban mint a bal0s kurmány0k idejében/,akk0r nem g0nd az adósság,tehát a gdp-hez való visz0nyt kéne kőzérthetően tálaln0d:nem túl b0ny0lult d0l0g,csak nem kéne nagyképünek lenned.Aztán arról is írhatnál tisztességes stílusban h0gy az ősszes kőrnyező rszágból tőbben vánd0r0ltak ki mint tőlünk.Meg még s0kmindenről írhatnál emberi hangnemben.De nem kéne elszálln0d,és pr0v0katívnak lenned
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!