Sokféle módon megálmodták már a jövőt, nem egy esetben akár legitimálva mások életének kioltását, és nem ritkán ebből még sportot is űztek. 25 éve az Epic is így tett, ami sokak életét változtatta meg.
Nyitókép: Unreal Tournament, Epic Games / Steam
Nagyon komoly személyes emlékem van arról, hogy a 25 évvel ezelőtt megszületett Unreal Entertainment miképpen változtatta meg emberek életét. És nemcsak azért, mert az egyjátékos módok és a LAN-partik után megnyíltak az online frontvonalak, hanem azért is, mert egy nap, az akkor még Moszkva téren („Kalef”), kézbe vehettem a 2001-es, áprilisi 576 Konzol magazint, amelynek címlapján az Unreal Tournament virított.
Akkor és ott nem akartam elhinni, hogy tényleg a bemutatkozó cikkem jelent meg a lapban, ráadásul egyből címlapon.
És itt most okozhat némi képzavart, hogy miért ünnepli 25. születésnapját egy videójáték, ami utána 2001-ben került címlapra, de a megoldás kulcsa a magazin címében rejlik, elvégre a PC-re már korábban kiadott online lövölde csak két évvel később jelent meg konzolon, így például Sega Dreamcastre. A masinára, amely elsők között tette lehetővé az internetes küzdelmeket, majd villámgyorsan beleállt a földbe, hogy mások arathassák le a tapasztalatok nyújtotta babérokat. De ez már egy másik, már-már valószerűtlen történet.
Ezt is ajánljuk a témában
Azt gondolnánk, hogy a hangyák csak vonulnak és a raj-intelligenciával élik a kis egyszerű életüket. De mi van, ha a bitang erős rovarok élére áll valaki, aki ért a stratégiához?
Az amerikai Epic MegaGames és a kanadai Digital Extremes által tető alá hozott Unreal 1998-ban robbantott, és ugyan ma már kevesebben emlékeznek rá, de a Wolfenstein és a Doom után a Quake-kel együtt hozta el a videójátékok új korszakát. A narratívára még nagyobb hangsúlyt fektetve reformálta meg a belső nézetes műfajt, amibe eredetileg még női főszereplővel és a nagy elődökhöz hasonló állapotsor-kijelzővel szállt volna be, de alkotói végül egy filmszerűbb, a címnek ellentmondó, realisztikusabb megvalósítás mellett döntöttek.
És ugyan a direkt folytatásra, avagy az Unreal második részére 2003-ig kellett várni, alig egy évvel az első epizód után a fejlesztők egy olyan változatot kalapáltak össze, amely azóta is legendás.
Mert ugyan az 1998 májusában megjelent Unrealt a sajtó és a játékos közösség is jól fogadta, a többjátékos mérkőzésekhez használt hálózati kód minősége akadályozta a játék további sikereit. Emiatt a következő hónapokban a játék multiplayer szegmensének javítása vált prioritása. A munkálatok alatt az Epic Games egy hivatalos kiegészítő csomagnak állt neki, amely a hálózati kód javítását célozta, új pályákkal és más játékelemeket is behozva, amivel a többjátékos részt sikerül erősíteni
Végül azonban a csapat rájött, hogy alábecsülte a feladatot, a kiadó javaslatára pedig bővítés helyett önálló játékként adták ki a kiegészítőnek indult új epizódot, ami Unreal Tournament címen vált ismertté.
A játék fejlesztése során a Digital Extremes művészei nem tudtak elég új textúrát készíteni a karakterek és pályák sokszínűségéhez, így a skin- és textúragyártáshoz külső segítséget kellett kérni. Egyszerűsítette a munkát az objektumorientált tervezés modularitása, ami azt jelentette, hogy a programozók nagy változtatásokat tudtak végrehajtani anélkül, hogy a játék más részeit befolyásolták volna. A Sonic Mayhem készítette el a fegyverek összes hangeffektjét, míg
a játék olyan zenészek írták a hanganyagot, mint Alexander Brandon, Michiel van den Bos, Andrew Sega, Dan Gardopee, Peter Hajba és Tero Kostermaa.
1999. szeptember 16-án egy játszható demó látott napvilágot, végül november 16-án aranylemezre került a teljes verzió, amiből a Mac-re írt változat december 15-én készült el, az első konzolos változatra, a már említett Dreamcast-verzióra pedig sokkal több extra munka kellett a hardver elégtelen memóriája miatt.
Ezt is ajánljuk a témában
Megszokott dolog, hogy a woke ideológia és a genderlobbi kifejezetten károsan hat egy kultúrtermék megítélésére, mégis akadnak olyanok, akik mindenáron letolnák az ember torkán a propagandát. Böjtös Gábor írása a Dragon Age: The Veilguard nevű videojátékról.
Noha az Unreal Tournament senkinek sem a története miatt vált emlékezetessé, némi alapot is kaptunk a lövöldözéshez, mely szerint az ember-Skaarj háború alatt megalakult az Új Földi Kormány, miközben a bányászat vált a háború finanszírozásának elsődleges módjává, csak éppen ez népszerűtlen lett a munkába és háborúba belefáradt munkásosztály körében. Az emberiség ráadásul vesztésre állt, emellett a lázadások is mindennapossá váltak.
Ekkor állt elő a kormány azzal az ötlettel, hogy inkább az erőszaknak adjanak teret. A „konszenzusos gyilkosságot” 2291-ben legalizálták, lehetővé téve az emberek számára, hogy szervezett körülmények között halálig harcoljanak. A Liandri Bányavállalat együttműködött a kormánnyal, ligákat és nyilvános kiállításokat szervezett, a mérkőzések pedig lassan jövedelmezőbbé váltak, mint a bányászat, így megjelentek a profi ligák is.
A játékosok pedig természetesen ezeken a versenyeken mérettethették meg magukat, akár mindenki mindenki ellen, akár csapatos egymás elleni küzdelemben, illetve a zászlórablással.
Utóbbi volt a csapatos egymás elleni lövöldözés mellett a legkedveltebb játékmód, amely azóta is rengeteg hasonló videójátékban megtalálható: mindkét fél bázisán van egy zászló, és a cél, hogy az ellenség zászlaját megszerezzük, majd leszállítsuk a sajátunkhoz, ezzel pontot szerezve. A gond az, hogy az ellenfél is ezen dolgozik, ráadásul, ha valaki eltávolítja a helyéről a zászlót, az egy darabig még nem kerül vissza a saját bázisra, így más tovább viheti, ha időben eléri.
Az Assault nevű mód emellett a PC-s játékosok kiváltságává vált, mert ezt például ki kellett hagyni a konzolos portnál, pedig ebben az egymás ellen dolgozó csapatoknak különböző feladatokat is végre kellett hajtani.
És bizony a Quake III Arena előtt alig egy hónappal a játék mindenkinél betalált. Az egyedi látványvilág, a fejlövésekre és találatokra megszólaló, a játékost ösztönző felkiáltások („Headsot, Rampage, Unstoppable, Multi Kill-Ultra Kill”), a nagyszerűen kialakított pályák és elsőrangú játékmódok szinte mindenkit a gép elé szegeztek, ekkoriban ráadásul még javában mentek a LAN-partik, amiknél
a helyileg összekötött gépeken zajlott az akció, aminek az előnye nemcsak az volt, hogy közösség szempontjából a játék nem szétbombázta, hanem összehozta az embereket, de megvolt a közvetlen kapcsolat is, ha valaki nagyon szemét stílusban játszott.
Aztán a decemberben megjelent Quake III Arena komoly konkurenciát jelentett egészen másfajta, fizikára építő mozgáslehetőségeivel, ami miatt újabb háború indult, de ezúttal már a játékosok kegyeiért. Az Unreal Tournament azonban így is négy folytatást szült, így 2002-ben az Unreal Tournament 2003, majd 2004-ben az Unreal Tournament 2004, illetve 2007-ben az Unreal Tournament 3 segítségével éledt fel a legenda, miközben az Unreal Tournament-rebootot 2018 decemberében hivatalosan is törölték.
Sok mindent lehet mondani, pláne, hogy a Quake-esek és Unrealesek között néha vérre menő harcok dúltak, de azt gondolom, hogy az Epic és a Digital Extremes egy igazi klasszikust készített el, amely azóta is hatással van a játékokra, játékfejlesztőkre, játékosokra. Akadnak még LAN-partik, akár a Call of Duty és a Battlefield alapjai is részben ide vezethetők vissza, stílusával és megoldásaival pedig az Unreal Tournament egy könnyen felidézhető szeletét, egy emlékezetes résztvevőjét jelenti a videójátékos iparnak és a multiplayer játékoknak.
Aki pedig megmondja, hogy a Multi és az Ultra Kill után mi következett, az kap egy virtuális pacsit! Boldog születésnapot!
Ezt is ajánljuk a témában
Évről évre megújul a csatamező, miközben milliók hagyják ott a fogukat, de ebben az esetben senki nem foglalkozik a temetetlen és névtelen halottakkal.
A magyar származású amerikai üzletember pontosan tíz évvel ezelőtt állította, hogy évi egymillió migráns betelepítésével megoldódik az európai népesedési válság.
Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója a Cuphead című videójáték Cagney névre keresztelt szegfűjéhez hasonlította az Európai Bizottság elnökét.
Túllépett egy határt az üzenet küldője.
Nem hétköznapi történet!
Szégyen és undorító a viselkedésed és szomorú, hogy egy ilyen gerinctelen embert mint te, több mint tíz évig megtűrték a Fideszben!
Nagy volt az öröm.
2050-re több mint 10 milliós népességszámot ígért Magyar Péter. Ám a statisztikák kegyetlenül lehúzzák ezt az álmot a földre. A jelenlegi trendek, a születési arányszám és a kivándorlás tényei alapján ez a cél teljesen irreális. A hiányzó emberek pótlása csak migráció példátlan mértékű felpörgetésével lehetséges. Sebestyén Géza írása.
Újabb törvénymódosításon háborodtak fel az ukránok.
