Az idősek halálára alapozott a Momentum és a Tisza Párt (VIDEÓ)

2024. november 15. 22:24

Minden jel szerint több baloldali párt is az idős kormánypárti szavazók fogyatkozására építi a stratégiáját.

2024. november 15. 22:24
null

Nyitókép forrás: Magyar Nemzet

Tóth Endre, a Momentum parlamenti képviselője, néhány évvel ezelőtt a világjárványt „nagy lehetőségként” említette a Fidesz „visszaszorítására”, utalva arra, hogy a pandémia politikai előnyöket hozhat a baloldal számára – írta meg a Magyar Nemzet. Lapunk birtokába jutott, 2020 nyarán készült Skype-felvételen Tóth így fogalmazott: 

Ugye most beütött ez a járvány, meg a nyomában lévő válság, és ez egy […] nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a Fideszt”.

Ezt a megjegyzést akkor tette, amikor a koronavírus-járvány súlyos veszteségeket okozott Magyarországon. Később Tóth legyőzte az MSZP-s Molnár Gyulát az előválasztáson, majd 2022-ben parlamenti mandátumot szerzett.

Egy rugóra jár a baloldali politikusok agya

Hasonlóan botrányos kijelentést tett Raskó György, a Tisza Párt szakértője, aki a napokban egy közösségi posztban az idős fideszes szavazók eltűnésére alapozott, és megjegyezte: „az idő a Tiszának dolgozik.” A bejegyzés gyorsan felháborodást váltott ki, ezért Raskó törölte, ám a felvételt lementték és így elérhető maradt. Az azonos logika szerint, mindkét politikai szereplő a demográfiai változások kihasználását tekintette politikai fegyvernek.

A Magyar Nemzet rámutat, hogy a Tisza Párt tevékenysége az Európai Parlamentben is gyakran szembemegy a magyar érdekekkel, például amikor a rezsicsökkentés ellen szavaztak, vagy amikor szorgalmazták az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, amely Magyar Péter pártelnök szerint „a szuverenitásunk egy részének feladásával” járna. A párt támogatja azt a néppárti kezdeményezést is, amely a földalapú támogatások megszüntetését célozza, súlyos csapást mérve ezzel a magyar gazdákra.

A korábbi MFD-es képviselő, Raskó György, aki korábban a Momentum és Márki-Zay Péter kampányában is szerepet vállalt, ma már Magyar Péter mellett tevékenykedik, segítve a Tisza Párt tevékenységét. Magyar Péter bejelentette, hogy a párt internetes castingot indít a 2026-os képviselőjelöltek kiválasztására, amelyben Raskó közreműködik.

A baloldal részéről más politikus is hasonló nyilatkozatokat tett: Márki-Zay Péter, a 2022-es kampány miniszterelnök-jelöltje, egy 2021-es La Repubblica-interjúban kijelentette, hogy a Covid „megtizedelte” az idős fideszes szavazókat, ami csökkenthette a kormánypárt támogatottságát. „

Orbánt egyre kevesebben támogatják. Most 48 százalékon állnak, de egyre csökkennek. Rájuk az idősebb generáció szavaz, amelyet megtizedelt a Covid

– mondta Márki-Zay Péter.

***

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mandari-ner
2024. november 20. 19:41
Nem értem mit hőbörög a fideszes csürhe már megint, az a helyzet hogy Raskó Györgynek minden szava igaz! Tessék KSH adatok, le lehet ellenőrizni: Összes elhunytak / 65 év feletti elhunytak éves bontásban 2019: összesen: 129275, ebből 65 év felettiek: 101486 2020: összesen: 143236, ebből 65 év felettiek: 114283 2021: összesen: 155052, ebből 65 év felettiek: 122026 2022: összesen: 135960, ebből 65 év felettiek: 109544 2023: összesen: 127746, ebből 65 év felettiek: 103689 2024: eddig: 95639 ebből 65 év felettiek: 77749 Akár el tudjátok fogadni, akár nem a tény az tény: évről évre MINIMUM százezer nyugdíjas korú ember hal meg, akik többsége bizony fideszes VOLT. Két választás között, azaz 4 év alatt ha csak 75%-os fideszpártisággal számolunk bizony legalább 300.000 fideszes szavazó hal meg. Ez a természet rendje. Az öreg és a beteg elpusztul, az idő a változást segíti mindig!
Amerigo
2024. november 16. 18:43
A momentumos agyhalott gyerekre kár szót vesztegetni. A genya korrupt raskó pedig gondoljon arra, hogy egyszer neki is lejár az idő. Nem tanácsos a sorsot kihívni magunk ellen.
2024. november 16. 14:27 Szerkesztve
Mindez csak annyit jelenthetne, hogy az idő nekik dolgozik. Viszont ők sem eléggé megnyerőek.
2024. november 16. 09:10 Szerkesztve
Ja, ja..aztán Kurcsány is a fiatalokat akarta megszólítani, mikor kiderült hogy a DK-s nyuggerek hullanak mint a legyek, de csak wiskis böfögés bírt kijönni belőle,.A fiatalok konkrétan leszarták. Gyorsan neki is állt a maradék baloldali moslékot felszalámizni. Abban mindig is jó volt. Illetve - csak abban volt jó. A Momentum, meg LMP, PM meg egyéb belpesti szörnyszülöttek mindig találtak 1-2%-nyi romkocsmából kitántorgót..meg CIA-s hazaárulót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!