Vogel Evelin ezt már nem mossa le magáról, megvett nő lesz, ami felér egy skarlátbetűvel

„Kigyűjtöttem a Vogel Evelin friss videójáról beszámoló cikkekre adott reakciókat. Az arányok magukért beszélnek. Nézzük, mi mindent mondanak, és min kéne mindenkinek elmerengeni.

Az egy dolog, hogy Vogel mindeddig nem állított olyasmit, ami miatt például Varga Juditnak azt mondtam, tudja a számom, bármikor itt vagyok, ha úgy érzi, szüksége van a támogatásomra. A félremagyarázások elé vágva: Vogel nem számolt be olyasmiről, ami kimerítené a kapcsolati erőszak szakmai definícióját, így értetlenül állnék a kormánypropaganda mérőverázása, vagyis a hiányolásom előtt, ha nem tudnám, mire megy ki a játék. De tudom.

Viszont az van, hogy ezt látja az is, akinek nem szakterülete, hogy a kapcsolati erőszak »egy szisztematikus magatartás, melynek célja a másik ember feletti (teljes) kontroll és hatalom megszerzése.« (NANE)

Látják az emberek, hogy itt nem Vogel Evelinről van szó, hanem a propagandáról, amely a farokmarkolászást parallel tálalja a »nőbántalmazással«, magyarán bevet mindent, ami talán, kis szerencsével karaktergyilkos hatást kelthet.

Hogy Vogel Evelinnel mi lesz, az nagyjából annyira izgatja a kormánypropagandát, mint azoknak az áldozatoknak a helyzete, akiknek eddig is kőkeményen küzdeniük kellett, hogy bárki komolyan vegye őket. Vogel Evelin köznevetség tárgya, amiért lehet sajnálni, és megértem azt is, aki elintézi annyival, hogy megfizetik érte, esetleg azzal, hogy „legalább ne ugyanaz lenne a videóján a betűtípus, mint a Megafonnál”. Vogel nem áldozatként állt ki, hanem – saját állítása szerint – azért, mert nem gondolja, hogy a volt barátja hozza el a kívánt változást. Ez közéleti megnyilvánulás, nem traumabeszámoló, mint aminek – az elhangzottak alapján – Varga Judit interjúja tekinthető.

Varga interjúja kapcsán legalább felmerült, hogy ha áldozat volt (vagy kölcsönösen mérgező volt a kapcsolat, mindegy), óriási tett lehetett volna a megszólalása, azonban mivel az időzítés és a körülmények politikai motivációt sejtettek, borzasztóan sokat ártott az áldozatoknak, és nem azért, mert az isztambuli egyezményt »politikai hisztinek« nevezte. Hanem azért, mert akarva-akaratlanul ráerősített arra, hogy az áldozatok valamilyen érdek, remélt haszon miatt felhasználják a sérelmeiket. Az akkori megosztások alatt is hemzsegtek a nevető reakciók, pokoli volt nézni is. De legalább akadt, aki komolyan vette, és amit elmondott, annak lehetett hasznos és fontos tanulsága. Például, hogy erős, sikeres nők is szenvedhetnek egy mérgező, (akár kölcsönösen) abuzív kapcsolatban.

Vogel Evelin, akit egyéb eposzi jelzők mellett ezrek neveztek »temus Varga Juditnak«, nem ment bele perképes állításokba, amit elmondott, az még csak nem is utal szisztematikus kapcsolati erőszakra, a propaganda mégis erőből próbálja úgy keretezni, hogy de. Hirtelen fontos lett a nők elleni erőszak, igaz, kissé kínos, hogy éppen mostanában vert össze nyilvános helyen egy vadidegen nőt a tajtrészeg díszfideszes Győrffy Balázs, erről persze nagy a csend.

Vogel Evelin ezt már nem mossa le magáról, megvett nő lesz, ami felér egy skarlátbetűvel. Hogy mi motiválja, nem dolgom megítélni, hogy mit gondolok róla, nem közügy. Ami közügy, hogy egyenes úton vagyunk oda, ahonnan a kilencvenes években indultunk, amikor a családon belüli erőszak említésére olyan röhögőgörcsöt kapott a parlament, hogy csak úgy ugrált a derék honatyák bajusza.

Engem ez érdekel, és javaslom, hogy mindenki fókuszáljon erre. Hogy a kapcsolati erőszak renoméjának pont nem hiányzik a 200-250 ezer bántalmazott nő országában, hogy megmosolyogható politikai eszközzé silányítsák – a mi pénzünkből. A 200-250 ezer bántalmazott nő pénzéből is.”