Magyar Péter a közmédia előtt rendez tüntetést, de bejelentkezése során az ATV-s műsorvezetőbe sikerült beleszállnia (Videó)

2024. október 05. 11:37

Még mindig keresi az ember az összefüggést.

2024. október 05. 11:37
null

Nyitókép: Facebook

Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd című műsorának főszerkesztője és egyik műsorvezetője a napokban Facebook-oldalán számolt be arról, hogy életében először kéthetes, összefüggő nyaralásra tud elmenni. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren készített bejegyzés alapján a férjével elutaztak Balira, mivel párjával az ismeretségük kerek, 30 éves évfordulóját ünneplik – írja a Media1.

A lap kiszúrta, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezzel az utazási információval kezdte el támadni az ismert műsorvezetőt: a politikus péntek este élő videóban jelentkezett a Facebookon az MTVA Kunigunda útján található épülete előtt, hogy népszerűsítse pártja szombati demonstrációját; Magyar úgy fogalmazott a videóban, hogy az élő közvetítés után megpróbál bejutni a közmédia épületébe, ahonnan szerinte „a vezetés már eltávozott, lehet hogy már külföldön is vannak”, majd később egy teljesen indokolatlan fordulattal odaszúrt az MTVA-tól teljesen független és a város másik felén található magánvállalat, az ATV Zrt. műsorvezetőjének, Szöllősi Györgyinek.

A Tisza Párt vezetője Szöllősi Györgyi nevét kezdte el emlegetni, mondván „épp elment valami egzotikus szigetre, mint egy rendes újságíró, aki aggódik a média függetlenségéért”.

Magyar érveléséből azonban egyáltalán nem derült ki, hogy miért ne mehetne el valaki nyaralni.

Magyar Péter fent idézett kijelentését a felvétel 11. percétől tudja visszahallgatni:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2024. október 05. 13:18
Eza ciás a propagandista ta elmebeteg.Mineg mit csinál csak benne legyen a médiában.Elénekli a a pontjait,ami pontosan az ö milliárdos médiáját felejti el.Igaz öt pár magyar a szabadrablás során meggazdogodott millirdos is fizeti a kúlföldön kivúl.Vajon ezektól is visszaveszi a vagyonukat?Odaajándékozta már a 200 millios villáját a szegény családoknak.Ez egy veszett kutya,feltüzelt óriási egojú betanult szöveget éneklö majom.,aki a személyeskedést űzi.Vajon tusk mit szól hozzá?
nagymacska44
2024. október 05. 13:13
Én már lassan tényleg azt gondolom, hogy Rogánék embere. Az a feladata, hogy teljesen leégesse és felmorzsolja az ellenzéket. Magától nem lehet ennyire hülye. Szerintem meg Gyurcsány sejt valamit mert következetesen távol tartja magát ettöl a bohóctól. Aztán ha az ellenzék megsemmisül újra ő lesz a meghatározó azon az oldalon.
2024. október 05. 13:12 Szerkesztve
Petikét Orbán Vitya öccse überelte a kormánybuktatás terén. Soha senki nem lebbentette fel a leplet még ennyire magasra a Maffia-kormány működéséről és egyáltalán létéről.
sexykitty-5000104
2024. október 05. 13:11
🍓 ️ ­­­É­­r­­­t­­­é­k­­e­­­l­­­d­­ ­­a­­­ ­­­s­­z­­­e­x­­i­­ ­­­p­­u­n­­­c­­­i­­­m­a­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­.­𝐗­­­𝟏­­𝟖­.­­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!