Kornis Mihály nagyot ment, imádja Magyar Pétert, és továbbra sem érti a demokráciát

nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Aki látta, annak alighanem maradandó „élmény” lett az Európai Parlament strasbourgi ülése, melyen a tervek szerint Orbán Viktor, az EU soros elnöke volt hivatott ismertetni programtervét, ám ezt követően az itthonról ismert panelekből szőtt politikai vádbeszédek következtek Magyarország választott miniszterelnöke, illetve hazája felé. Dörgedelmes szónoklatot tartott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mellett Manfred Weber, az Európai Néppárt sértett vezetője is, „kijelölve” a következő magyar kormányfőt, az év elején még Mészáros Lőrincnél kilincselő, a feleségéről titokban rögzített felvételt politikai céljaira használó, bűncselekmények gyanújába keveredő influenszer-politikus személyében.

Minden túlzás nélkül: lecke volt ez a csomag az uniós központ nyomásgyakorlási próbálkozásaiból. A különböző balliberális politikusok kirohanásainak ugyanakkor visszatérő eleme volt, hogy külön üzentek az „elnyomott magyaroknak”, mondván, velük nincs bajuk, csak az országuk vezetőjével. Mintha Orbán Viktort valaki ránk oktrojálta volna, mintha a szuverenitást hirdető kabinet a népakarattól kvázi függetlenül került volna pozícióba.

Régi lemez ez

Az itthoni elvbarátok meg a „független” sajtó egyes szereplői által szajkózott narratíva szerint afféle autokrácia, sőt, diktatúra épült ki 2010 után mifelénk, a miniszterelnök nem rendelkezik valós legitimációval Magyarországon – ez már csak azért sem lehetséges, mert osztja az európai mainstream elképzeléseit, például a migrációval, a háborúval vagy a genderügyekkel kapcsolatosan. A korrupciós vádat eközben Soros-szervezetek „méréseivel” igyekeznek aládúcolni, fittyet hányva mondjuk a Világbank által közzé tett jelentésekre.

A lényeg: a kormányfő a hazájáról leválasztható entitás; ha nem így lenne, akkor bizony itt az egész országgal állna szemben az uniós gőzhenger, az pedig mégis csak túlzás lenne. Vagy mégsem?

Mindezek tükrében afféle iskolapéldának is beillik a kormány legitimitását megkérdőjelező honi liberális értelmiség rég nem hallott személyiségének legújabb dolgozata, amely az Élet és Irodalom nevű legendás lapban jelent meg a minap. Kornis Mihály íróról van szó, aki Magyar Péter igazat mond címmel osztotta meg a nyilvánossággal magvas gondolatait.

Kornist már az áprilisi Kossuth téri beszédével maga mellé állította a Tisza párt első embere. Arra ugyan nem figyelt, amit az újdonsült politikus mondott, csak arra, ahogyan ezt tette:

Értjük: bár a liberális értelmiségi arra nem figyelt, amit hallott, mégis tudta, hogy az az igazság. És rögtön befutott a jól ismert túlzás, miszerint itt bárki az életét kockáztatná, ha akár egy tüntetésen vagy bárhol a kormányt kritizálja. Nyilván nonszensz, de a papír elbírja. Ahogy a következő, erre is rátromfoló mondatokat:

Hogy mi van?

Kornis Mihály, aki annak idején leírta, az a baj, hogy a liberálisok nem gyűlölik eléggé a jobboldalt, harmincnégy évvel a rendszerváltozás után képes leírni, hogy a Kádár-féle elnyomó rezsim utolsó évei óta nem hallott senkitől az aktuális kormányzattal szemben kritikát? Csak kapkodjuk a fejünket.

Választ nem kapunk, ez evidens, ám következik egy újabb megfejthetetlen gondolatmenet, ami szerint ugyan Orbán Viktor 1989 júniusában, Nagy Imre újratemetésén elsőként küldte haza a szovjet katonákat, valójában a jelenlegi miniszterelnök már akkor az orosz szolgálatában állt, s azóta is folyamatosan.

„Akkor sokaknak úgy tűnt, hogy Orbánt ifjúi szabadságvágya késztette erre a lépésre, most meg már a földkerekségen mindenki tudja, hogy ő orosz érdekeket képvisel az EU-ban és itthon” – fakad ki a liberális író, bármiféle indoklás nélkül. Minek is az? Hiszen „mindenki tudja”. Ennyi.

A dilivonaton azonban nincs megállás:

Már eddig olvasva is felmerült a kínzó kérdés, afféle paródiával állhatunk-e szemben, s a következő, szintén Magyar Péterre vonatkozó sorok csak tovább erősíthetik ezt a baljós sejtelmet:

„Nem volt egyetlen olyan mondata eddig ennek a káprázatosan jó szónoki képességekkel rendelkező fiatalembernek, amit ne tudott volna bizonyítani tényekkel, érvekkel, ő maga, a puszta életével. Ugye emlékszünk még azokra a tavaszi hónapokra, amikor sokan találgatták, hogy mikor, mely közeli napon lövi le egy orvlövész, ahogy az ilyen embereket szokták Kelet-Európában, meg hát nemcsak ott, általában minden olyan országban, ahol a 2×2 nem 4, hanem annyi, amennyinek a hatalom hirdeti.”

Az érvek érve tehát: mindenki tudja

Tudomásunk szerint mostanság épp Orbán szövetségesét, Robert Ficot próbálták lőfegyverrel elhallgattatni, a tengeren túl pedig egy másik „Kornis-kedvencet”, Donald Trumpot, továbbá fizikai erőszakot egyelőre Magyar Péterrel kapcsolatban, s nem vele szemben emlegetnek – például a volt felesége vagy egy telefonját vesztett férfi a pesti éjszakából. Mindegy, ez még mindig nem a vége a liberális okfejtésnek!

Helyben vagyunk. A többség hülye, mert a Fideszre szavaz, és csak az a propagandista, aki jobbra húz. Aki egy ellenzéki politikust – hazug módon – az életét kockáztató félistennek nevez a sajtóban, nos, az csak a véleményét fejti ki. Ismerős logika.

Hogy jön ide Nagy Imre?

„Váratlanul az történt, hogy valaki igazat beszélt a köznek, egy belső körökből jött ember (mint annak idején Nagy Imre, akit ezért az oroszok által megszállt ország kormánya felakasztatott), és mert őszintén, a legsúlyosabb kockázatot is vál­lal­va hónapok óta igazat beszél mind a mai napig, a haza népének a többsége is iga­zat ad neki.”

Nos, nem tudjuk, hogy a haza népének többsége Magyar Péternek adna igazat, sőt, könnyen lehet, ennek épp az ellenkezője az igaz, ám egy biztos: a Tisza Párt vezetőjét, aki egy virtigli európai demokráciában egy politikai pártot szervez éppen, szabadon, tisztázatlan eszközökkel és nagyjából ismeretlen emberekkel, egy szovjet szuronyok és tankok segítségével Magyarország élére erőszakolt kommunista diktátor által kivégzett politikussal egy lapon említeni, akár szentségtörésként is értelmezhető. Különösen úgy, hogy

A jelek szerint Kornis Mihály, valamint honi és külföldi elvbarátai továbbra sem tudják megfelelően értelmezni a demokrácia működését és a szabad választások intézményét, egyúttal mélységesen lenézik a szavazóurnákhoz járuló magyarokat.

Szelíden üzenjük valamennyiüknek: sosem késő felhagyni ezzel a rossz szokással!

*