Jelentkeztem a Labrisz képzésére

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner-archív

„És akkor az történt, hogy jelentkeztem a Labrisz képzésére. 

Furcsán hangozhat, de tényleg.

Indokot is kértek, hát megemlítettem a jelentkezési adatlapon, hogy a cigányok és a homoszexualitás kérdése sokat változott az elmúlt 10-15 évben. És hogy szerintem ez egy érdekes témakör, engem érdekel, hogy a Labrisz képzése mire vonatkozik, mit kívánnak a résztvevőknek átadni.

Az első válasz (talán automatikus volt) szerint örömmel veszik, hogy jelentkeztem, nemsokára meg is írják az október 5-6-i alkalom pontos helyszínét és tartalmi részleteit.

Két nappal később aztán megint írtak. Közölték, hogy talán nem nekem való ez a képzés, és azt is írták, hogy az indok, amit említettem (cigányok befogadóbbak és bátrabban előbújók ma már, mint korábban), az nem elég ahhoz, hogy ott lehessek én is, szóval köszönik, de inkább ne jöjjek.

Valójában nem is értem, miért csodálkozom. A befogadás, nyitottság, előítéletek elleni küzdelem örökös bajnokai megint csak kiválogatják a saját szempontjaik szerint, hogy kivel és mit szeretnének. A NANE ugyanezt tette évekkel ezelőtt – ők is csak addig akartak a nők elleni erőszakkal foglalkozni, amíg nem kértem, hogy az általános jellemzők mellett foglalkozzunk kimondottan a cigány telepeket jellemző súlyos gondokkal is. Onnantól fogva én már csak egy rosszindulatú ember voltam, aki a többségi társadalom előítéleteit akarja visszaigazolni. Nyilván. 

Labrisz, ajánlom az esélyegyenlőségi törvényt. Bár elméletileg azzal keltek és fekszetek minden nap, szóval bátran szégyelljétek magatokat. 

(ui: A jövő héten állásinterjúra megyek a TASZ-hoz és az Amnestyhez, ahol nyilván egyetlen védett tulajdonságom sem lesz az elutasítás oka - bizonyítaniuk nekik kell majd, hogy ezek egyike sem volt szempont a döntésükben.)”