Csak egyet kérek a budapestiektől

Nyitókép: Képernyőfotó

„1. Nagyjából már hétfőn lehetett tudni, hogy hat-nyolc napig Kisoroszi megközelíthetetlen járművel. Kérdeztem az unokámtól, aki negyedik éve a Pozsonyi úti lakásomban vesztegel, mit szólna, ha nagypapa a lakásában húzná meg magát. A válasz: »Imádlak, nagypapa, de nem örülnék neki, mert felborítod az életritmusomat.«

Na, ma vettem észre, hogy tegnap 23 óra 20-kor volt egy nem fogadott hívásom a mobilon. Ma visszahívtam, gondoltam, aggódik, mi a helyzet Kisorosziban. De nem, ő bridzselt a barátnőivel, és igazából a nagyanyját akarta hívni, aki vezetni szokta az eredményeket, és arra volt kíváncsi -most csak blöffölök, mert nem tudtam megjegyezni-, hogy mennyit lehet írni egy elbukott és kontrázott hat pikken. (Most őszintén! Én tudom, hogy a gyerek matematikai zseni, de nem lehetett volna az, hogy megkérdezze, élnek-e, halnak-e Kisorosziban a felmenői? Most nem azért, de még Orbán Viktor is eljött Kisorosziba, és pontosan tudom, hogy érdeklődött utánam. Bezzeg az unoka, leragadt a társasági bridzs szabályainál. Megjegyzem -ezt már írtam-, boldog-boldogtalan aggódik miattunk, és ez nagyon kedves. Amúgy kurvára nem érdekel.)

2. Tényleg hozzászoktam ahhoz, hogy a vendégeink körülnéznek Kisorosziban, kikísérem őket a Szigetcsúcsra, ami nagyjából szemben van Visegráddal, és ilyenkor a nagy többség elájul, hogy én a világ legszebb helyén lakom, és ők is itt akarnak élni. Nem viccelek, az első benyomás alapján vettek parasztházakat, mert abból indultak ki, hogy nem lehet rossz hely az, ahol Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Nádas Péter, Szabó Lőrinc élt és alkotott. Ahol olyan festők alkottak, mint a Kossuth-díjas Sváby Lajos, a mindenféle-díjas Dienes Gábor, ahol a Dreher Sörház előtt Jordán Tamás, karjában a gyerekkel nézte a hazavonuló tehéncsordát. Na, szóval a mi falunk az, ahol az egy négyzetméterre eső ilyen-olyan-díjasok messze az országos átlag fölött vannak.

Igen ám, de mi lesz azokkal, ahol a papa meg a mama a világ legszebb helyére költöztetik a családot, aztán kiderül, hogy a faluban csak alsó tagozat van. Na és akkor mi lesz a felső tagozattal? Tahiban vagy éppen Dunabogdányban van német tagozat is, egyébként oda jártak az unokáim is. Aztán be lehet iratkozni Szentendrén a Refibe (Református Gimnázium, nyilván) vagy a Móriczba, az állami suliba. Na, de odáig el is kell jutni! Most például Kisorosziban, ahol körbevett minket a Duna, tényleg nem tudom, hogy a lelkes betelepülők hogy utaztatják a gyerekeket az iskolába. Holnapra egy önkormányzati képviselő azt ígérte, hogy megmondja, hogy hány gyerek jár bölcsődébe Kisorosziban, a falunkban.

Senkinek nem akarom elvenni a kedvét a falunktól, én harmincöt éve boldogan élek itt, és csak egyet kérek a budapestiektől: persze, nyaranta jöjjenek a Szigetcsúcsba, gyönyörködjenek a világ legszebb látványában, de ha a gyerek beleszart a bokorba, egy nagyobb zacskóba próbálják már összeszedni nemcsak az ürüléket, de a szaros papírtörlőt is!”