Bejelentette Orbán Viktor: Elértük az árvízi védekezés legkritikusabb szakaszát

2024. szeptember 18. 07:52

Árvízinfót tartott a miniszterelnök, belépett az árhullám legmagasabb vízszintje hazánkba.

2024. szeptember 18. 07:52
null

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy megírtuk, a közel történelmi árvíz idején Orbán Viktor személyesen ellenőrizte a gátakat, kivette a részét az árvíz elleni védekezésből is.  A kormányfő most Árvízinfót tartott szerda reggel 8 órától, ami lényegében egy újítás: a magyar miniszterelnök maga számolt be az árvízhelyzetről.

„Azért állunk ma itt, mert 

megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza" 

– kezdte a kormányfő. Elmondta, hogy ma belépett az árhullám lemagasabb vízszintje, a feladat kikísérni az árhullámot a déli határon. A árvíz-helyzet nagyjából nyolc napon át tart majd, a hullám várhatóan jövő csütörtökön hagyja el Magyarország területét.

Hozzátette: a jó hír az, hogy az időjósok szerint a jövő héten nem lesz eső, így már ismert a legmagasabb vízszint. A második jó hír, hogy az összes védmű állja a próbát, nem jelent új feladatot a védekezők számára, hiszen a vízszint alatta marad a 2013-as legmagasabb vízszintnek,

 „ismert és várt eseményekre készülünk, korábban ezt már megtettük”.

Orbán Viktor leszögezte: ott van mindig, ahol a legnagyobb veszély van, és úgy látja, a védekezésben részt vevők magabiztosak és higgadtak. Két külön fajta védelmi rendszer van, említette: állami és önkormányzati. Állami részről a készültség 100 százalék, pár településen ez még nincs meg, de mindenhol 50 százalék fölött vannak. 

A főpolgármester is részt vett az operatív tanács ülésén. A kormányfő hozzátette: az együttműködés gördülékenyebb vészhelyzetben, nincs idő a politizálásra, most is ez a helyzet.

Együttműködésre vagyunk ítélve – fogalmazott.

Mint kiderült, a legmagasabb szintű védekezés 225 km-en valósul meg országszerte, Budapesten nagyjából szombaton tetőzik az árhullám, a rakpart felszabadulása jövő héten várható.

A védekezésben 1677 katona vesz részt, de 4000 főt tudnak beállítani 24 óránként, ha szükséges,

tudtuk meg, de jelenleg nem szükséges. 312 fő rendőr is részt vesz a védekezésben, köztük sok-sok diák, ezen kívül természetesen a tűzoltók és 117 fő a börtönökből, mivel az elítéltek is segítenek: így még a raboknak is köszönetet mondhatunk, jegyezte meg Orbán Viktor. Hozzátette. 

4392 fő dolgozik összesen a védekezésen.

A legnehezebb helyszínekről szólva a kormányfő megemlítette Pirismarótot, valamint elmondta: a 11-es főút egyes szakaszait nem lehet védeni, itt elkerülő szakaszok nyílnak.  Nehéz eset a Margit-sziget, de ismerjük a helyszínt, így nem lehet gond, mondta. A Battyhány téri kettes metrónál beszivárog a víz, de kezelhető a helyzet, talán a metrót sem kell leállítani, a HÉV egyes szakaszait viszont leállítják. Nehéz eset lesz például Dunabogdány, Tahitótfalu, Vác, Kismaros, Kisoroszi.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a védműveket meg kell erősíteni, ebben a kormány eltökélt, eddig 425 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztést. 

A feladat világos, ismert, azt a munkát kell elvégezni, amit már egyszer elvégeztünk. Az egyetlen feltétel: az önbizalmunk ne csapjon át nagyképűségbe, maradjunk élesek, mivel a feladat ugyan nem ismeretlen, de komoly és nehéz, mondta el a miniszterelnök.

 

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salátás
2024. szeptember 18. 10:59
nyomjad bohóc, még hosszú ma a munkaidő
Skywalker_bp
2024. szeptember 18. 10:36
Add tovább! Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba! A több tízezer önkéntes megfeszített munkája nélkül sehol nem állna a védekezés. Vasárnap óta egyre többen dolgozunk a gátakon, miközben a kormány 5 nap alatt odáig jutott el, hogy 1600 katonát tudott mára kivezényelni. Már szó sem esik a 12 ezer önkéntes tartalékosról, akiket az adófizetők fizetnek, pont az ilyen válsághelyzetek esetére. Miközben gyerekek is töltik (helyesen) a homokzsákokat, aközben a honvédség épp hadgyakorlatot tart a Bakonyban. Félreértés ne essék, óriási dolog a nemzeti összefogás, megsüvegelendő dolog a civilek helytállása, de egy normálisan működő kormányzatnál nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva. A képen a leányfalusi nyúlgát építése látszik. Civilekkel és 60 tiszás önkéntessel felépítettük a védmű felét és ezt fejezi most be a katonaság… Továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy segítsen megvédeni a falvainkat és a városainkat. Együtt sikerülni fog! ❤️🤍💚 MP/fb
Skywalker_bp
2024. szeptember 18. 10:35
Neszmély, Nyergesújfalu. Az árvízi védekezés első napja, amikor még se megafonosok, se katonák nem voltak a gáton, de több ezer civil már akkor is lelkesen dolgozott. Azóta szép lassan felébred a kormány. Kedden már néhány száz katona is megjelent a kritikus pontokon, a több tízezer civil mellett. Talán holnapra már az önkéntes tartalékosokat is behívják. Azóta már a teljes kormányzati propaganda kiköltözött a gátakra és gyártja az egymásnak ellentmondó beszámolókat, de legalább már nem a konditeremben készülnek a Hollywood-i imázsfilmek… A TISZA Párt önkéntesei ma folytatják a negyedik napja tartó megfeszített munkát, immár több, mint kétezren. Köszönjük mindenkinek ezt a csodás nemzeti összefogást. Védjük meg együtt a falvainkat és városainkat!” Magyar Péter - facebook
de France
2024. szeptember 18. 10:33
Ugyanazok a képek. Egy kis csoport katona lehajol és zsákokat rak le. Néhányan nézik őket. Háttérben víz. A miniszterelnök beszél néhány helyinek. Karjával mutat valamit a távolban. Operativ törzs gyűlése. Orbán ismét beszél, egy állvány előtt. Nem tudom ki hogy látja, de vízben gázoló, vízzel körülvett ijedt és aggódó embereket, belülről elárasztott otthonokat vagy business-éket... nem látunk. A lakosság...úgy néz ki, nem szenved az árvíztől. Nincs itt semmi látnivaló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!