A jobboldal mikor éri már el, hogy nem lesz mucsai meg lábszagú?

Nyitókép: YouTube

„A Bezzeg c. műsor legutóbbi adásában az öreg Lukács Sándor színművésszel beszélgetett Lentulai Krisztián. Melegen ajánlom mindenkinek. Lukács (mint kiderült, mert nem tudtam) meggyőződéses »keresztény konzervatív«, ami ma nálunk orbánistát jelent. Ugyanakkor egyetlen rossz szó, neadjisten fröcsögés nem hagyta el a száját, ahogyan azt a "keresztény konzervatívoktól" megszoktuk. (Na jó, nem csak tőlük, de hát másfél évtizede mégiscsak ők vannak teljhatalmon.)

Amikor a műsornak az a része következett, hogy mi a véleménye röviden a különböző közéleti személyekről, az ellenoldaliakra se köpködött, maximum annyit mondott, hogy kevéssé ismerem, vagy nem az én világom, de voltak balliberálisok, akikről kedvesen is szólt. Ami ennél fontosabb, elmondta, hogy a szocializmusban volt egy viszonylagos szabadság a film és a színházak, illetve az irodalom életében. Elmondta, hogy még a Moszkvában tanult, sztálinista múlttal terhelt rendező is számos Csurka darabot mutatott be, vagy hogy a színházi párttitkár sokakat megvédett és lakást szerzett embereknek. Hogy nem csak kurzusfilmek mentek, hanem kritikus, merész alkotásokat is engedett a rendszer, ahogyan nyugatról is jött át Camus, Sartre és sok egyéb. Ekkor már nem erőszakolták rá a közönségre az ideológiai szart, max finoman csempészték be ide-oda.

Vagyis az öreg nem hamisított, és köpködött, mint kurzusának propagandistái manapság, köztük történésznek csúfolt zsurnalisták, akik nem is éltek akkoriban. 
Persze ő akkoriban nagy sztár volt, emlékszem rá, amúgy a nők bálványa is. És végig hangsúlyozta, nemhogy tagadta volna, hogy jóban volt (és van) ezzel, azzal, amazzal a nem keresztény nemzetiek közül is. Hát így is lehet neresnek lenni.

Ezzel kimondatlanul is válaszolt a műsorban elhangzó azon panaszra, hogy a jobboldal mikor éri már el, hogy nem lesz mucsai meg lábszagú, hanem elismerik az odatartozó művészeket, illetőleg teljesítményt. Valószínűleg akkor, ha legalább azt a szintet eléri, amit Lukács Sándor a kádári kor kultúrpolitikájáról mesélt.”