Hatalmasat kaszált a tavalyi évben Donáth Anna volt munkáltatója

2024. augusztus 28. 09:01

A jelentős bevételt elkönyvelő szervezet korábban hozzájárult a Magyarországot elítélő uniós és amerikai jelentések megalkotásához.

2024. augusztus 28. 09:01
DONÁTH Anna

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Jelentős bevételnövekedést könyvelhetett el tavaly a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, amely főként washingtoni, brüsszeli és Soros-pénzek támogatásával működik. A szervezet, amelyhez Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és a párt több volt képviselője is kötődik, korábban több olyan jelentés előkészítésében vett részt, amelyek elítélik Magyarországot – írta meg a Magyar Nemzet.

2023-ban az egyesület bevétele több mint százmillió forinttal emelkedett, 237,9 millió forintról 343,9 millió forintra nőtt.

A Menedék Egyesületet Örkény Antal vezeti, akit a Magyar Narancs szerényen csak „szociológia fenegyerekének” nevezett. Örkény Antal, az MTA doktora és professor emeritus az ELTE TáTK, valamint a CEU vendégoktatója. Szakmai felívelése a rendszerváltás előtti időkre is visszanyúlik, ugyanis már a Soros Alapítvány 1988-as évkönyvében is szerepelt, emellett az 1995-ös támogatottak között is feltűnt.

Az elmúlt években Örkény rendszeresen kritikával illette a kormány politikáját, beleértve a 2015-ös migrációs válság idején tett kijelentéseit, amelyekben a kormányt „gyűlöletkampány” folytatásával vádolta. Azt is hangoztatta, hogy „nincs önkontroll a magyar társadalomban”, és 

az állam a jelenlegi menekültpolitikájával tudatosan megzavarja a köznyugalmat, és hergeli az ördögöt, ami benne van mindnyájunkban”.

A koronavírus kezelésével kapcsolatos kritikáiban pedig azt állította, hogy a kormány „politikai haszonszerzésből átlépett bizonyos gazdasági és magánéleti határokat”. Örkény az „homofóbtörvényt” és a Fudan Egyetem Magyarországra hozatalát is bírálta.

Ezen kritikák fényében nem meglepő, hogy a Menedék Egyesület szoros kapcsolatban áll a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata által támogatott szervezetekkel, különösen a Helsinki Bizottsággal. 

A Menedék Egyesület számára a legnagyobb támogatást, 174 millió forintot az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nyújtotta 2023-ban. Az EU-s forrásokból 35 millió forint érkezett, míg ehhez a Soros-hálózat két alapja több mint 47 millió forinttal járult hozzá. A szervezet szponzorai között szerepel még az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége (6,2 millió forint) és több külföldi menekültügyi csoport.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. augusztus 28. 10:53
Volt neki munkáltatója?
nyugalom
2024. augusztus 28. 10:18
Eppen a fővarosban már lepni nem lehet a hontalanok, drogosok miatt. Kiknek adnak ezek menedéket? Ivanyi-féle? 7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!