Fellélegezhetnek az ingázók: kedden újra nyugodtan célba vehetik a Déli pályaudvart
Az is kiderült, hogy mi okozta hétfőn a fennakadást.
A vonat utasait egy következő járatra szállították át.
Nyitókép: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Tragikus vonatbaleset történt Gárdonyban, ahol egy személy életét vesztette. Az eset a Posta utcai vasúti átjáróban történt kedden este, amikor a Balatonfüredről 16:23-kor
a Déli pályaudvarra tartó Vízipók InterRégió vonat elgázolta az áldozatot.
A vonat utasait egy következő járatra szállították át.
A baleseti helyszínelés miatt Kápolnásnyék és Gárdony között csak egy vágányon haladhatnak a vonatok, ami jelentős fennakadásokat okoz a székesfehérvári, valamint a balatoni vonalakon. A késések akár 30-60 percet is meghaladhatnak, egyes járatok pedig rövidebb útvonalon közlekednek vagy kimaradnak.
A Mávinform tájékoztatása szerint a G43-as vonatok ideiglenesen csak Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekednek, Velencén és Velencefürdőn pedig mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg.
***