
Elütött egy nyulat, elfolyt a hűtővíz, de megoldotta a magyar autós, hogy hazajusson.
Nyitókép: Képernyőkép / vezess.hu
Egy magyar autós sajnálatos módon elgázolt egy nyulat, aminek eredményeképpen elfolyt a jármű hűtővíze, de már csak pár kilométerre volt otthonától, amit leleményes tákolással sikerült megtennie – számolt be a vezess.hu. MacGyver, a hihetetlenül találékony titkosügynök elbújhat az autós mögött, aki sötétben, este tíz körül elütött egy nyulat, otthonától 25 kilométerre.
A baleset következtében a futómű nem sérült, a fényszórók épek maradtak, csak egyetlen gond adódott: megsérült a hűtő, és elfolyt a hűtőfolyadék.
Ádám, a bajba jutott autósok örök mentőangyalához, a gyorskötöző és a duck tape duójához nyúlt. Ezekhez csatlakozott a lyukas zokni, és a gépzsír. Ezen alkotóelemeket ügyesen kombinálva sikerült betömnie a rést, így biztonságosan meg tudta tenni a hazautat.
„A délután kilyukadt zokni már adta is a lapot… Megtömtem gépzsírral, a letört műanyag csecst betömtem a párjával, vízzel feltöltöttem a rendszert, s már utaztam is hazafele” – írta Ádám a Kókány sufni tuning Facebook-csoportban közzétett bejegyzésében.
A képeken jól látszik, hogy a hűtőfolyadék keringetése így kiiktatásra került, de mivel a hűtőradiátor ép volt, így kis motorterheléssel, csutkára tekert fűtéssel, a lejtőkön okosan kigurítva az autót sikerült abszolválni a hátralévő 25 kilométeres szakaszt – írta a lap.