A KINCS vezetője elárulta: ez kell a születésszám növekedéséhez

2024. augusztus 08. 11:11

A szakember szerint a gyermek melletti döntés nemcsak zsebben dől el, hanem fejben is.

2024. augusztus 08. 11:11
null

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A kormány nemcsak megőrizte, hanem bővítette is a családtámogatások körét, valamint haladékot adott azoknak, akik felvették a babaváró támogatást, de még nem született gyermekük – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában  Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, a KINCS elnöke. 

Mint hangsúlyozta:

a babaváró hitel népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a gazdagabb és a szegényebb településeken egyaránt nagy érdeklődés mutatkozik iránta.

 Az elnök arról is beszélt, hogy mit tehetnek és milyen segítséget kaphatnak azok, akiknek egészségi okok miatt nehézkes a gyermekvállalás. Emlékeztetett: a kormány ellenáll a zsarolásnak, nemet mond a migráns betelepítésre és a gyermekeket célzó LMBTQ-propagandára.

Stabil maradt a családok anyagi helyzete

Nagy eredmény, hogy az olyan kihívásokkal teli években, amikor a koronavírus-járvány, illetve a háború okozta gazdasági válság és infláció sújtotta hazánkat, a kormány a családtámogatásokat nemcsak meg tudta őrizni, de még bővítette is azok körét, és újakat vezetett be” – fogalmazott Fűrész Tünde, majd hozzátette: remélhetőleg jövőre további, nagy jelentőségű bővítések várhatók.

A szakember szerint  a családok anyagi helyzete az elmúlt években alapvetően stabil maradt, a számtalan negatív külső hatás ellenére is. 

Ez annak köszönhető, hogy a kormány az infláció letörése vagy a rezsicsökkentés érdekében rengeteg olyan intézkedést hozott, amelyek segítettek a családoknak átvészelni a hétköznapokban a világban zajló nagy változások okozta problémákat.

Nemcsak zsebben dől el

A demográfiai csökkenést meg­győződésem szerint csak békével, biztonsággal, illetve családpárti szemlélettel és intézkedésekkel lehet leküzdeni. A gyermek melletti döntés nemcsak zsebben dől el, hanem fejben is, ezért az anyagi jellegű családtámogatások mellett a családi értékek erősítése kiemelt feladat” – szögezte le.

Tudta?

Éppen öt éve, 2019. július elsején vezette be a kormány a babaváró támogatást, amelyet mostanra negyedmillió házaspár vett igénybe, akiknek így összesen már 211 ezer gyermeke született. Kétségtelen, hogy néhány családban öt év elteltével sem érkezett még meg a várva várt gyermek, ezért azok a házaspárok, akik 2019. július 1. és 2021. június 30. között vették fel ezt a kölcsönt, 2026 közepéig haladékot kaptak a gyermekvállaláshoz. A kormánynak ugyanis az a célja, hogy további lehetőséget adjon a vágyott gyermekek megszületésére azoknak a házaspároknak, akik a nem várt külső tényezők – például a Covid-járvány vagy a háború okozta nehéz gazdasági helyzet és az azzal járó infláció – miatt nem mertek belevágni a gyermekvállalásba.

Fűrész Tünde szerint, ha megnézzük, hogy mi az ideá­lis a gyermekvállaláshoz és a gyermekek biztonságos felneveléséhez, akkor a legelső tényező a gyermekvállalás szándéka, a stabil párkapcsolat, ezt követően pedig az anyagi biztonság, tehát megfelelő munka és jövedelem, egy alkalmas otthon, illetve békés és biztonságos környezet. 

Az otthonteremtéshez már nagyon sok segítséget kaptak a családok: jelenleg a csok plusz, a falusi csok, az ezekkel vásárolt lakóingatlan utáni illetékmentesség, a jelzáloghitel-elengedés vagy a preferált kistelepüléseken az áfavisszatérítés lehetőségével is tudnak élni. 

Számos intézkedés biztosítja azt, hogy anyagi értelemben ne kerüljön hátrányos helyzetbe az, aki gyermeket nevel, gondoljunk csak a családi adózásra, az egyéb adómentességekre vagy a csed100-ra. 

Ezenkívül vannak olyan kedvező lehetőségek, amelyek jelentős mértékben támogatják a családalapítást, például a már említett babaváró támogatás vagy a diákhitel elengedése. A különféle gyermekjóléti intézkedések pedig ugyancsak a gyermekek felnevelését segítik, pél­dául a bölcsődei, óvodai ellátás, a kedvezményes gyermekétkeztetés vagy az ingyenes tankönyvek biztosítása” – magyarázta az interjúban.

A szakember szerint a kormány nagyon jó irányba lépett 2023-ban, 

amikor különböző intézkedésekkel kifejezetten a harminc év alattiak gyermekvállalását kezdte ösztönözni. 

A migráció nem megoldás

Fűrész Tünde arról is beszélt, hogy az EU-ban sok ország a migrációval akarja megoldani a népességfogyás problémáját. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az unió területén minden ötödik gyermek külföldi anyától születik, de például Svédországban már minden negyedik megszülető gyermek szülei az EU-n kívülről származnak. 

Ehhez képest a gyermekvállalási kedvet mutató teljes termékenységi arányszám a svédeknél a magyar érték alá került. 

„A belső erőforrásokra, így a magyar családok támogatására épülő magyar út ugyan nehezebb és hosszadalmasabb, de népesedési szempontból ez tűnik biztonságosabbnak” – szögezte le.

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2024. augusztus 09. 14:17
-zsoltkom- "A KINCS vezetője elárulta: ez kell a születésszám növekedéséhez" Meglévő feltétel: - babaváró hitel - stabil maradt a családok anyagi helyzete - béke, családpárti szemlélet - kifejezetten a harminc év alattiak gyermekvállalásának támogatása Orbánék körültekintően hallgattak a születésszám növekedéséhez feltételeket kereső és találó szakértőkre. 2/3 döntési biztonság van régóta, akármi családalapítással kapcsolatos szándékhoz-döntéshez. Mégis csökken a gyerekvállaló kedv. De mondjuk ezt némi matekozással Demkó fideszes elemző is itt: ttps://n9.cl/xckjv dicsérhető haladásnak védte. Hasonlóan Fűrész Tünde is úgy dicsért, hogy a gyengébben szereplő svédeket tette viszonyítási pontnak. Viszont nem mondta ki Fűrész Tünde sem, hogy ennyi orbáni családcsináló sürgetéssel, miért ilyen kevesen... nagyon nem elegen vállalkoznak gyerekre.
..--..
2024. augusztus 09. 14:17
-zsoltkom- folytatás... Úgy tűnik, hogy a magyarok természetes állapota a gyereknélküli vagy kevés gyerekkel elképzelt élet. De miért? A csapból is a család hasznossága érvek-biztatások folynak. Még a keresztény kártya is bele van keverve. És falra hányt borsó. Talán még egy lépés hiányzik a sikeres gyerekvállaláshoz, hogy kötelezővé tegyék mint anno a kereszténységet... vagy halálbüntetés járjon, ha valakinek nincs gyereke. Az egyházak a mai Mo-on, biztos megtalálnák ennek támogatásához a megfelelő bibliai igét. Ha minden feltétel adva van a gyerekvállaláshoz, miért nem sikeres az orbáni családpolitika? Vagy, ha nincs meg a feltétel, mi az? (Ha lehet, ne nyugdíjasokat kérdezzenek meg hozzá.)
Élő Éva
2024. augusztus 08. 14:39
Az élőlények génközösségeket alkotnak, még az egysejtűek is. Bizonyos egyed szám alatt a populáció kihal. Ezt láthatjuk a szibériai törzsek esetében az embernél. Ádám meg Éva csak a teremtőnek volt elég.. Ha nagyon zárt ez a közösség, pl. unokatestvér házasságok, beltenyésztéses leromlás lép fel. A szaporodás komplex élet jelenség, a szex csak egy eleme, az életképes utódhoz ennél lényegesen több, legalább egy nagycsalád, vagy törzs kell. A népesség robbanás fő oka a járványok és az éhezés leküzdése az ipari civilizáció eredményeként. Nyugodtan szerezhetnek diplomát a nők, a nagy család segítségével 2-3 gyermek vállalható volna, így a népesség megtartható volna túlszaporodás nélkül. Az emberi közösségekben a nők mindig is kemény munkát végeztek, a gyereknevelésen túl is. Munkamegosztás volt a jellemző.
formaegy-2
2024. augusztus 08. 14:12 Szerkesztve
Ha az 1, és 2 gyerekes családok meg lennének becsülve, és őket is családnak tekintenék, sokkal több gyerek születne, mert a felelősen gondolkodó emberek, akik a család boldogságáért vállalnak gyereket egy, vagy két gyereket simán vállalnának. Azért arra kíváncsi lennék, hogy akik pénzért bevállalták a 3 gyereket, miért nem jött össze. Itt nincs háború, mindenki szenvedi az inflációt és minden nehézséget amit fel szoktak sorolni (és még támogatást, támogatásokat sem kaptak) stb.stb. Inkább nem folytatom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!