Nagy Ervin pökhendi kirohanása Magyar Péter vesztét okozhatja

2024. július 06. 21:51

Bizony erre szokták pestiesen mondani, hogy nagy lett az arc.

2024. július 06. 21:51
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

Nyitókép: Képernyőfotó

„Nagy Ervin előbb baloldali megmondóemberré degradálta magát, majd a dollárbaloldal új figurájának, a diszkóbotrányáról elhíresült Magyar Péternek lett a táskahordozója. Ez ám a karrier, mondhatnánk joggal, azonban pár napja fény derült Nagy valódi vágyára. A 444-nek adott egy interjút, ahol elmondta, hogy szívesen vállalná a kulturális minisztérium vezetését egy esetleges Magyar Péter-kormányban. Ezt az RTL-nek nagyképűen meg is erősítette: 

»Én ezért tenni akarok. Ha ez azzal jár, hogy pozíciót kell vállalni, akkor vállalni fogom, nem leszek álszerény, hogy ‘jaj, jaj, én távol akarom tartani magam a politikától’ – ez nem igaz, vannak vízióim róla, ha ezt rója rám a sors, én ezt el fogom vállalni.«

Bizony erre szokták pestiesen mondani, hogy nagy lett az arc. De ez a politikai életben nagyon rossz ajánlólevél. Ez azonban nem meglepő, volt kitől tanulnia, hiszen újdonsült főnöke a fiatal lányok lába között mászkálás mellett az arcoskodáshoz ért a legjobban. Ez a specialitása.

Similis simili gaudet, azaz hasonló a hasonlónak örül.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jostothu
2024. július 07. 20:13
Micsoda egy kis gané senkiházi macskajancsi ez a petigyerek. Senki nem volt ott a diszkóban, aki pofán vágta volna ezt a kis ágaskodó ripacsot? Vakok vagytok emberek? Tényleg? Ennek szavaztok bizalmat? Ez egy senki, egy undoritó féreg. Mint et a másik ripacs, ez a nagy.
catalina11
2024. július 07. 13:26
Ez ám a karrier, mondhatnánk joggal, azonban pár napja fény derült Nagy valódi vágyára. A 444-nek adott egy interjút, ahol elmondta, hogy szívesen vállalná a kulturális minisztérium vezetését egy esetleges Magyar Péter-kormányban. Ezt az RTL-nek nagyképűen meg is erősítette: »Én ezért tenni akarok. Ha ez azzal jár, hogy pozíciót kell vállalni, akkor vállalni fogom, nem leszek álszerény, hogy ‘jaj, jaj, én távol akarom tartani magam a politikától’ – ez nem igaz, vannak vízióim róla, ha ezt rója rám a sors, én ezt el fogom vállalni.« Gyurcsány: „Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz.” és mit szólt ehhez, ez a nagypofájú FÜGGETLEN Nagy Ervin, mikor rákérdeztek: most nem politizálok, felelte SZERÉNYEN...
Burg_kastL71-C
2024. július 07. 09:29
Még sehol a Kommün de egy népbiztosi hely már foglalt ! Azt, az élete árán is ... :-)))
llnnhegyi
2024. július 07. 08:18 Szerkesztve
"" Magyar Ondó Péter a TISZA párt őrjöngő alelnöke!"" ==========✓ A címsorban benne van minden, hogy mi a véleményem a pökhendi gazemberről!a
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!