– idézte feljelentésében Tényi az áldozatot. A nő azok után érezte fontosnak, hogy kamerák elé álljon, hogy értesült az ellenzéki politikus diszkóbotrányáról, ahol Magyar fiatalkorúakat zaklathatott, illetve egy férfitől elvette a telefonját, amit aztán a Dunába dobott.
A nő azt is elárulta, hogy a személyes találkozó egy ötcsillagos szállodában volt, de a randevún Magyar Péter kiszámíthatatlanul és agresszívan viselkedett. „Magyar először úgy tett, mintha megértené, de nem sokkal később bosszút állt rajta: sértegetni kezdte, majd erőszakosan lépett fel, exeiről mutogatott meztelen képeket, végül előtte kezdett önkielégítésbe” – írja a Magyar Nemzet.