A pesti éjszakától a kéretlen ajánlatokig: egyre bővül Magyar Péter botránykrónikája

2024. július 10. 22:50

Egyre több nő számol be arról, hogy Magyar Péter viselkedése milyen a privát életben, a vélemények pedig egészen más karaktert mutatnak be, mint amit a politikus magáról fest a közéletben.

2024. július 10. 22:50
TISZA Opposition Campaign Rally in Heroes Square Budapest

Nyitókép: Janos Kummer 

Magyar Péter az év elején robbant be igazán a köztudatba, miután a kegyelmi botrány kirobbanását követően Varga Judit lemondott, egykori férje pedig elvesztette addig jól fizető munkáját – amit a pletykák szerint addig sem végzett rendesen. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza párt alapítója akkoriban rendszeresen úgy fogalmazott, hogy számos bizonyítékkal rendelkezik, és egy igazi atombombát dob le, amivel megbuktatja a „maffiakormánynak” nevezett Fideszt. Ebből végül mindössze egy családi felvétel lett, amit Varga Judit tudta nélkül rögzített, majd szép sorjában derültek ki a kínos történetek Magyar Péter körül.

Első körben maga Varga Judit számolt be az őt ért atrocitásokról, mint például a fenyegetések és balhék, vagy éppen az olyan még nehezebb helyzetek, mint amikor volt férje kést ragadva mászkált a házban, valamint amikor fizikailag inzultálta. Vagy az, amikor részegen hazatérve gyalázta feleségét, aki alvást színlelt, ezért a politikus a nadrágját hajította feleségéhez.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar Péter utoljára egy átmulatott estét követően hívta fel magára a figyelmet, amikor egy tinédzserekkel teli diszkóban mulatozva, négykézláb kúszott át egy fiatal lány lábai között, emellett egy másik, a felvételeket készítő vendéget inzultált, de állítólag több lánynak is szexuális ajánlatot tett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Mindez a Magyar Nemzet cikkéből derült ki, amely a politikus legújabb botrányáról is lerántotta a leplet. Mert felbukkant egy fiatal nő, Laura, aki ezekről a hírhedt eseményekről tudomást szerezve nyilatkozott a Tényeknek, közben a részleteket is publikussá téve.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2024. július 11. 14:08
Titeket is sűrűn kidob a mandi?
Ez D-dúr és e-moll
2024. július 11. 11:57 Szerkesztve
"holger78 2024. július 11. 01:05 ...ahol Győzike meg a hozzá hasonló alakok vesznek részt a békemeneten, ott súlyos gondok vannak. Viszont ha már ilyen igényes vagy erkölcsileg és szellemileg, akkor hogy a faszba nem zavar az, hogy MP egy világi tahó..." Csodálkozom rajta, hogy pont te nem látod (már ha az vagy, akinek gondollak), hogy Magyar Péter az orbánizmus fattyúhajtása, a NER nevelte ki, emelte fel és semmi mást nem tesz, csak amit Orbán Viktortól tanult. Orbán posztmodern politikus, aki azzal szédítette el az embereket, hogy dekonstruálta és dialketizálta a nemzeti gondolatot és identitást; a szürmodern Magyar ugyanezt teszi, de szintet lépett, üzenetének már nincs intellektuális tartalma, az érzésekre játszik, a tömegember szentimentális bestializmusára hat és így keríti hatalmába a tömeget. Ha nincs az orbáni agyvelőrohasztó propaganda és nincs az ellenzék hasonlóan primitív O1G-reakciója, Magyar sem rúghatott volna labdába, ezek készítették elő a terepet fellépéséhez.
B_kanya
2024. július 11. 11:46
"johannluipigus RasPutin 2024. július 11. 09:19 Mit cigányozol itt, te bunkó állat?" A pöcsét már nem kínálgatja, mert beígértem, hogy leharapom és a fülére akasztom, de tudod huttinger tezsvírem így bárátkózik, csák nem tudjá, hogy á gádzsóknál ez nem dzsavel. Ne báncsad bátya, bolond e.
B_kanya
2024. július 11. 11:43
"Namond 2024. július 11. 02:33 Miért kell Magyar Péteren csodálkozni? Joghallgató kora óta a FIDESZ vezetés árnyékában élt és ehhez a körhöz szocializálódott, felvéve szokásaikat." És imádjátok ezért. Ő kell nektek :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!