Harmadik világháború

Nyitókép: Bulent Kilic/AFP

„A modern Nyugat soha nem volt egységes birodalom, hanem a Nyugaton belüli dominanciáért – és ami ezzel egyet jelentett az elmúlt fél évezred során, a világ feletti uralomért – rendszeresen egymásnak feszülő nemzetállamok komplexumaként működött. Fontos hozzátenni mindehhez, hogy a világbirodalom uralmi elitje, ha úgy adódott, a saját nemzetállami talapzatát is brutálisan kifosztotta, mint ahogy most az Amerikai Egyesült Államok nevű világbirodalmi «felépítmény» teszi a nemzetállamával. Portugálok, spanyolok, hollandok, franciák, britek és az elmúlt évszázadban amerikai elitek töltötték be a világbirodalmi státuszt, és az évszázadonként kikerülhetetlenül bekövetkező világbirodalom-váltás mindig világháborúval járt.

Kivéve az elsőt a portugál–spanyol «őrségváltásnál», amikor VI. Sándor pápa «békésen» kettéosztotta a világot spanyol és portugál részre, és így a világháború elkerülhetővé vált.

Akkor még nem volt csúcsra járatva a liberális demokrácia, így a világot nem kérdezték meg arról, hogy akar-e spanyol és portugál részre «osztódni», amiből aztán számos elég sajátos következmény adódott.

A következő világbirodalom-váltás, a spanyol birodalom lehanyatlása és a holland világbirodalom felemelkedése azonban már egy olyan többdimenziós világháborúba torkollott, ez volt a harmincéves háború 1618 és 1648 között, ami az akkori Európához mérten emberéletekben és anyagi vagyonban mérve is nagyobb pusztítást hozott magával, mint a 20. század «harmincéves» háborúja 1914 és 1945 között.

A holland bukás után következett a francia világbirodalmi kísérlet a Napkirálytól Waterlooig, ami szintén sok millió halálos áldozattal járó világháborúval ért véget, és nyitotta meg az utat a Brit Birodalom felemelkedése előtt.

Az első és második világháborúként emlegetett «csinált» konfliktusokra azért volt szükség, mert a német birodalmi elitek úgy vélték, hogy az újabb évszázad a német világbirodalom évszázada, és nem Amerikáé. És mivel a háború első szakaszából nem okultak, így gyanútlanul sétáltak bele abba a csapdába, amit «harmadik» birodalmuk színlelt engedélyezésével a globális hatalmi rendszer állított nekik. Hasonló logikával csalták csapdába és számoltak le az orosz világbirodalmi aspirációkkal is. Ám a jelek szerint egy évszázad nyomán a birodalmi elitek negyedik generációja már olyan degenerációként mutatkozik meg, amely kikerülhetetlenné teszi a bukást, így ez most Amerikával is megtörténni látszik.

De míg az előző világbirodalom-váltásokat kísérő világháborúk során egyértelmű volt, hogy ki lesz a következő világbirodalom (a németek és oroszok történelmileg komolytalan kísérleteitől eltekintve), most minden eddiginél bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb a helyzet. 

Nem az történik, hogy a modern Nyugat egyik világbirodalmát felváltja egy másik nyugati nemzetállamra épített újabb világbirodalom, hanem valami más. 

De hogy mi ez a «másság», arra vonatkozóan csak elég bizonytalan feltevéseket fogalmazhatunk meg. Azt sem zárhatjuk ki, hogy a Nyugat, a nyugatias modernitás egész világrendszere van széthullóban így a kialakulóban lévő világválság sokkal mélyebb, a következmények sokkal drámaibbak lehetnek, mint eddig bármikor. Az így kialakuló világháború pusztító hatása is ehhez illeszkedik majd.

. 

«Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet» – hangzik az erdélyi fejedelmek híres intelme, és most is ez a feladat. Kimaradni nem tudunk, mert a világot irányító «nem létező» erő ezt aligha engedi meg számunkra, de minden létező anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi energiánk összpontosításával arra törekedni, hogy «mentsük, ami menthető».

Nem tudtunk kimaradni a Mohácshoz és Trianonhoz vezető világháborúkból sem, de ebből okulva képessé kell válnunk arra, hogy egy ezekhez hasonló mélységű harmadik nemzeti tragédia ne következzen be, és ez talán még nem lehetetlen.”