„Fogadjunk, hogy hiányérzeted volt!” – fogalmazott a Publicus kutatása kapcsán a közösségi oldalán Hont András, majd hozzátette:
De semmi baj, itt a Publicus kutatása a Népszava megbízásából!”
Végül ironikusan megjegyezte, hogy „zárul az olló!”. Utalva ezzel a Publicus eddigi talán legnagyobb mellé nyulasára, mikor is 2022-ben fej-fej melletti eredményt prognosztizáltak a választásokra az ellenzéki összefogás és a Fidesz között, majd Orbán Viktor pártja minden korábbinál nagyobb arányú választási győzelmet ért el, megszerezve a kétharmados felhatalmazást.
Ahogy a Mandiner megírta, Magyar Péter mai napon testőrök gyűrűjében megérkezett Debrecenbe, hogy az országjárása keretében megtartsa a soron következő nagygyűlését. Magyart már a Debrencenbe tartó vonatúton sem lehetett megközelíteni. A 444 beszámolója szerint, Magyar testőrei „önkéntes kalauznak” csaptak fel, és önkényesen megállítottak és „igazoltattak” mindenkit, aki megpróbált Magyar Péter közelébe férkőzni.
A Republikon legfrissebb kutatás szerint a Fidesz EP-listája 42, a DK-MSZP-Párbeszédé 24, a Tisza párté 23 százalékon áll.