Zöld akcióba kezdett a KDNP, itt vannak a részletek!

2024. április 05. 10:16

„Ültessünk, hogy élhessünk!" címmel indított országos faültetési programsorozatot a KDNP.

2024. április 05. 10:16

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

A kisebbik kormánypárt célja, hogy felhívják a figyelmet teremtett világunk védelmére, a fenntarthatóság fontosságára és hogy valódi cselekvésre késztessék az embereket, közösséget építve ezzel – derült ki a párt honlapján

Úgy gondoljuk, hogy aki fát ültet, az felelősen gondolkodik és ténylegesen a hosszútávú célokban hisz.

– írták.

Latorcai Csaba a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű országos programsorozata keretében őshonos magyar fafajtákat ültetett el a Fejér vármegyei Polgárdiban. Az államtitkár kiemelte: fontos az Isten által teremtett és a természet adta környezet megőrzése, mert „ezt a világot nem magunknak, hanem gyermekeinknek és unokáinknak építjük, ezért felelősséggel tartozunk érte”.

„Magyarország kereszténydemokrata talapzaton álló kormánya mindent megtett és megtesz a természet és a környezet védelméért, ugyanakkor ez nem elég, a magánembereknek is felelősségük van ebben”

– hangsúlyozta az államtitkár.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty21-6
2024. május 25. 00:52
🍓 ️ ­­­É­­­r­­t­é­­­k­­­e­l­d­­ ­­a­­ ­s­z­e­­x­­­i­­ ­p­­u­­n­­c­­i­­­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­.­­­𝐗­𝟏­­𝟖­­.­­𝐅­𝐔­­­𝐍
gilou-au-clavier
2024. április 05. 15:53
Greenwashing.... A KDNP-t önállóan ezután sem lehet külön pártként eladni, akkor kiderülne hányan szavaznak Magyarországon a kereszténységre, és az bizony kurva ciki volna. Legyen új nevük, KDMSZMP-Párbeszéd Oroszországért
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!