Ahogy a lap is felidézi, 2023 áprilisában a kormányt előszeretettel ekéző, Magyar mellett nyíltan kiálló színész, Nagy Ervin, Gyöngyösi Márton társaságában vett részt széderesten David Pressman amerikai nagykövetnél.
Pressman idén március elején látott vendégül több magyar zenészt, sportolót, művészt, valamint influenszert, így többek között Osváth Zsoltot, azaz VV Zsoltot, aki nemrég ajnározta az ellenzék új messiását. Osváth Zsolt a 2021-es előválasztás során nyíltan kampányolt a dollárbaloldal és a szintén Magyar Péter mögá beálló Márki-Zay Péter mellett, aki egyébként többször szerepelt a műsorában is.
Joe Bidenék nagykövete 2023. júliusi, zugligeti kerti partyján egy másik megmondóember, Pottyondy Edina volt jelen. Az influenszer egyik videójában úgy fogalmazott: „tök mindegy, mennyire jó férj, meg jó barát Magyar, mennyire bántalmazó vagy bántalmazott, fideszes vagy ellenzéki, a hangfelvétel, amit nyilvánosságra hozott, egy vádbeszéd a magyar kormány ellen.” Végül az sem mellékes, hogy Magyar Pétert már kétszer is vendégül látta a Partizánban Gulyás Márton.