Civilizációnk heroinja a pornó

Nyitókép: Az utolsó párizsi pornómozi. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A szerző az Axioma Központ alapítója

A pornó említésére még a decens, konzervatív körökben is egy új fitneszgyakorlat kezd meghonosodni: az egyik lábról a másikra állás. Most félreteszem ennek a gyakorlatnak a gimnasztikai perspektíva nélküliségét – és a fanyar humort –, mivel valójában ez a válasz egy komoly problémára mutat rá: a pornográfiát körülvevő szégyenre. Már pedig ahol szégyen van, ott van hallgatás, csend és cinkosság is.

A pornóipar letarolta a társadalmi fősodort. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság 2023 nyarán publikált mérése szerint Magyarországon egy hét alatt (legalább) 1,7 millió ember látogatja meg csak az országban legnépszerűbb 10 pornóoldalt. Összehasonlításképpen: a Netflix 1 000 000 ember figyelmét képes felkelteni ennyi idő alatt.  Nem kell ahhoz statisztikusnak lenni, hogy ezek alapján valaki megállapítsa azt a szomorú tényt, hogy a társadalmunkat mélyen érinti a pornográfia. Ez az expanzió viszont úgy történt, hogy érdemi közéleti diskurzus, vagy akár csak erre irányuló komolyan vehető kezdeményezések történtek volna. Kudarca ez nem csak a közéletnek, de sajnos az egész társadalomnak is. 

Ugyanis nem az első órában, de nem is a másodikban vagyunk.

Ez azt jelenti, hogy jellemzően a mai 20-as, 30-as nemzedék szexuális nevelését egy olyan ipar végezte el, ami nem csak a nők – üres és erőszakot kedvelő – tárggyá alacsonyításán dolgozik, de az emberkereskedelem motorja is.  Ez a nemzedék az, amelyről könyvek születnek azt fejtegetve, hogy miért szélsőségesen magányos, miért nem képes egészséges párkapcsolatokra, miért nem tud elköteleződni, miért csak a földi hívságok érdeklik, és anyagelvűbb, mint bármely más korábbi generáció.

Talán a fenti kérdésekre adott válasz a civilizációnk egyéb roncstelepein is keresendő, nem csak a szexuáletika területén, de ebben az online pornográfia zászlóshajó szerepe nem lehet vita tárgya.

A pornográfiával kapcsolatban az elterjedtségen kívül még egy dolgot szoktak alábecsülni: a negatív hatásait. Az Axioma Központ frissen megjelent tanulmánya széles körűen foglalkozik a pornográfia társadalmi és egyénre gyakorolt hatásaival. 

A témáról számos tudományos publikáció született már. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor valaki pornográfiát néz, akkor neurokémiai anyagok explicit felvételek végtelen újdonságával kombinálódnak az agyban. A rendszeres pornónéző gyakorlatilag „házasságot köt” a pornóval. A probléma az, hogy a pornó túlstimulálja az agyat: több ingert nyújt, mint amennyi kezelésére eredendően huzalozva van az ember. Az agy végül elfárad és érzéketlen lesz a megszokott ingerre. Fokozatosan egyre több vagy változatosabb tartalom kell ahhoz, hogy azonos élvezeti szintet nyújtson. A frontális kéreg alulműködése révén pedig a személy lassan elveszíti a szenvedélyek feletti uralmát.

Nyilvánvaló, hogy a köztereken kifeszített olykor 30 méteres óriásplakátok, melyek szinte meztelen nőket ábrázolnak, nem azért sikeresek, mert a nyarat és az elnyűtt bikiniket juttatják az emberek eszébe. Nyilvánvaló, hogy a Netflixen népszerű softpornóban bővelkedő sorozatok sem a filmművészeti értékük miatt nézettek. Nyilvánvaló, hogy a közösségi média tele van olyan tartalmakkal, amelyek kizárólag pornografikus dopamin shotként működnek. És az is világos persze, hogy a széles nyilvánosságot ez egyelőre egyszerűen nem zavarja, mert ha zavarná, akkor ez nem így lenne. A nyugati civilizációban- melynek részesei vagyunk- megszűnni látszik a szexuáletika és egy olyan korban vagyunk, ahol a keresztény moralitás önmagában kiszorulni látszik a köz ügyeiből. Helyette marad a relativizmus, vagyis jobban mondva, nem marad semmi.

De mit lehet tenni? Egyszerre fontos a figyelemfelhívás, az edukáció és a jogi megoldások alkalmazása. Először is szükség van arra, hogy –kulturális, média-, jogi, politikai vagy bármely egyéb – tekintélyt megtestesítő intézményekben konszenzus legyen arról, hogy a pornográfia veszélyes termék, fogyasztása az egyénre és környezetére nézve ártalmas.

A második az edukáció, és ami még fontosabb: a szülők edukációja. A szülőkön kettős felelősség van. Egyszerre felelősek a saját életükért, és ezzel együtt egy másik életért. Ha a szülők maguk nem fordítanak figyelmet a saját mentális egészségükre, akkor a gyermekeik egészségére sem fognak. Ezért tart az Axioma Központ szeptember óta képzéseket szülőknek, egyházi közösségeknek és fiataloknak egyaránt.

A harmadik a megfelelő szabályozás és annak hatékony végrehajtása, kiemelten a gyermekvédelemre tekintettel. A szabályozás szempontjából az államra, illetve az Európai Unióra hárul a felelősség. Először is biztonságos környezetet kell teremtenie a virtuális és offline köztereken, hiszen, ha a szexualitás alapvetően magánügy, akkor jobb, ha valóban a négy fal között marad. 

Ez nem jelenti tehát önmagában, hogy tiltani kellene a pornót, hiszen a szerencsejáték sem tiltott, de senki nem ajánlaná rekreációs tevékenységként. 

A virtuális világban lehetővé kell tenni, hogy a szülőknek minden lehetősége adott legyen ahhoz, hogy a gyermekieket - és saját magukat - megóvják a kéretlen, káros szexuális tartalmaktól.

Ugyanakkor a nemzetközi példák azt mutatják, hogy megkerülhetetlen a valós korhatár-ellenőrzés megkövetelése a különböző videó platformoktól. Ami online illegális, az legyen offline is illegális. Ha „offline” nem engedjük, hogy egy gyermek pornómagazint vegyen, miért engedjük meg, hogy online pornófilmet nézhessen? Miért toleráljuk azokat a pornókereskedőket, akik a saját honlapjuk hirdetési bevételeit növelik azzal, hogy gyermekek kattintásáért versenyeznek, miközben súlyosan károsítják egészséges szexuális fejlődésüket? 

Azt viszont objektív alapokon beláthatja mindenki, hogy a gyermekeknek meg kell hagyni és teremteni arra a lehetőséget, hogy felnőtt emberként, megfelelő társadalmi tájékoztatás mellett a szabad akartuk szerint dönthessenek majd. Ehhez viszont tiszta, pornográfiától mentes köztereket kell kialakítani.