Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

Fotó: Youtube-képernyőkép

A Mandiner megkereste Isky Annamáriát, Varga Judit régi barátját és kollégáját, aki férjével együtt a kezdetektől közelről ismerte Varga Juditot és Magyar Pétert. A beszélgetés szerda kora délután készült.

Honnan ismeri Varga Juditot és Magyar Pétert?

Életem első komoly szakmai missziójában kezdtem vele dolgozni, amikor kikerültem az Európai Palamentbe rögtön az egyetemi évek után. 2009 és 2014 között egy folyosón és sok izgalmas ügyön dolgoztunk, Judit Áder János akkori  képviselő úrnál, én Hankiss Ágnes képviselőasszony mellett. Mi ezt az időszakot úgy emlegetjük, mint a dicsőséges európai időket, ami két korszak mezsgyéje volt, és az Európai Néppárt még tartalmazta azt, ami hozzá, eredetéhez illett. A munkaügyeken túl fociztunk is pár, uniós intézmények közötti női kupán az Európai Néppárt színeiben, nagyon nemzetközi társaságban. Szóval amikor miniszterelnök úr azt mondta, hogy egy igazán jó új csatárt igazolt a kormányba, és ez lévén Varga Judit, ezt bomba-hasonlatnak tartottam. Judit mindig csatárszemélyiség volt, muzsikus, focista és jogász egyben. Az egy plusz izgalmas vonás volt vele kapcsolatban, hogy egy vidéki városból került a nemzetközi politikacsinálásba.  Emlékszem, adtuk neki a gólpasszokat, én középpályás voltam, és utána hazavittük a kupát, üdvrivalgások közepette. Ketten voltunk magyarok ebben a csapatban, büszkék és boldogok voltunk. Családilag is összejártunk, 2010-ben már az akkori vőlegényem, mai férjem is Brüsszelbe költözött. Húszas éveink derekán voltunk.

És mit tapasztaltak, milyen volt a kapcsolata Varga Juditnak és Magyar Péternek?

Egy kisvárosi karizmatikus-kedves lány és egy nagyvárosi okos-szellemes, ámbár nagyon nyers stílusú fiú házassága volt az övék. Első emlékem róluk az, ahogyan két nagyon magas intellektusú és képzett ember folyamatosan jogi érvekkel, pro és kontra szókaratézik, amíg mi, két nyugodt pulzusú vidéki, de városi egyetemet végzett fiatal szakértő a Krieket szürcsöljük és nézünk, mint a moziban. Ők jogászok, mi közgazdászok vagyunk. Három komoly specialista, beleértve a férjemet, és egy generalista-kreatív kvartettje voltunk mi. Ez voltam én, és mindig kíváncsisággal és sok tehetetlen szomorúsággal figyeltem a karakterek emésztő harcát. Ha Judit á-t mondott, akkor csak idő kérdése volt, mikor feszül rá Péter a b-re. A párkapcsolati lelki harmóniát, a csendes, kölcsönös tiszteletet és szeretetet Péter szerintem nem ismerte, ez a képlet teljesen hiányzik a karakteréből. Ezért hamisnak érzem a mostani közéleti narratíváját, miszerint ő hozza el a harmóniát és szeretetet a magyar társadalom számára. Ez teljes képtelenség. Karakter-kutyából nem lesz szalonna.

És mások hogy viselték?

Péter kilógott a közösségből, a stílusát kevesen bírták. A politikai gondolatok terén pluszt hozott be, bizonyos szakmai kérdésekben, a háttérben dolgozva. Amikor Judit elkezdett dolgozni az Európai Parlamentben, Péter volt otthon az első fiukkal. Akkor még csak egy gyermek volt. Kutatásokat végzett kvázi home office-ban, az európai parlamenti képviselők munkáját szemlézte és rangsorolta. Szerintem ekkoriban kezdődtek a frusztrációi. Mindenkinek meg akarta mondani, hogy hogyan végezze a munkáját. Mindenbe lehetőség szerint bele akart folyni. Tanácsai és javaslatai sokszor beváltak, mondom, az elméje kimagasló, a humora a külső szemlélő számára nagyszerű. Ami az övé, az az övé, de karakteréből fakadóan ő egy nehéz, a legtöbb barátunk számára kibírhatatlan jellem. Én bírtam, hallgattam a szavait, mert nem kellett vele együtt élnem. Mindig azt kerestük, hogyan tudunk segíteni neki abban. hogy értelmes feladatot kaphasson és a jó energiákat becsatornázza, a rossz energiáit pedig lecsapolja.

Láttak, hallottak köztük veszekedést, tapasztaltak feszültséget?

Nagyon közel laktunk egymáshoz Brüsszelben, én akkor még egyedül voltam kint, sokszor babusgattam a kisfiukat, délutánonként Judittal bandukoltunk haza egy-egy izgalmas parlamenti nap után, megállva a park menti sörözőben, ahonnan néha könnyekkel küszködve mentünk hazafele. Feszültségeket a kezdetektől tapasztaltunk kettejük között, igazából a legelejétől kezdve. Gyakran összejártunk. Velük egy vacsora, egy kávézás, egy sörözés mindig olyan volt, hogy a kés megállt a levegőben. Időnként annak drukkoltunk a férjemmel, Attilával, hogy csak legalább most az egyszer ne legyen valami verbális abúzus Péter részéről. Ezek a jelenetek, viták egyre fokozódtak. Valami olyasmi volt az elképzelés, hogy náluk ez a konstelláció és ebből kell főzni. Nem akartak ebből kilépni, Judit mindig reménykedett, hogy jobb lesz. Egyre rosszabb lett. Azt, hogy néhol tettlegességig fajult a dolog, Judit most már elmondta, de nekünk nem igazán beszélt erről. Lesújtó volt látni az elkeseredettségét és azt, hogy Péterre mi, barátok sem tudtunk hatni. Csapdahelyzet volt, nyitott, ámde toxikus kalitka. Azt tapasztaltuk, hogy sokszor nagyon kialvatlanul jöttek, sistergett a levegő. Elég gyakran hallottuk Judittól, hogy megint egy nehéz estén vannak túl. Visszagondolva az az elképesztő, hogy mi próbáltuk keresztényi és humánus humorral, ragályos jókedvvel gyógyítani őket, lezseren, de ezt főleg Péter lerázta magáról. Ő mindannyiunkat lenézett, mi pedig erre legyintettünk, mert mit számít ez, ő ilyen, amúgy meg menjünk kirándulni a belga vidékre.

Ezek a verbális abúzusok miben nyilvánultak meg?

Eleinte, a brüsszeli kezdeti években azt gondoltuk, hogy ez igazándiból egy amolyan jogászi évődés. Ezek az évek során egyre durvultak. A dolog mindig úgy zajlott, hogy ültünk egy asztalnál és beszélgettünk négyen, és Judit mondjuk valamiről kifejtette a véleményét. Erre Péter hepciáskodóan, hidegvérrel és tudatosan, robothangon rákapaszkodott, és folyamatosan addig tolta pro és kontra Judit felé a véleményét, amíg fel nem hergelte. A célját nem értettem, de az volt az érzésem, hogy ez egy dominanciaharc, el akarja bizonytalanítani Juditot. Sokszor úgy álltak fel a végén, hogy majdnem egymásra borították az asztalt. Ez jóval több volt, mint olaszos családi virtus. Azt lehet mondani, hogy mi nagyon közeli barátok voltunk. Azt gondolom, hogy a közeli barátok előtt az ember megengedhet magának többet, mint másokkal. De valahogy, ha tízen ültek az asztalnál, akkor is mindenki a végén úgy távozott, hogy basszus, lehet, hogy többet nem jövök, mert ez a hangulat, amit Péter teremt, toxikus és megalázó. Nincs rá szükség, felnőtt és szuverén emberek vagyunk, miért is kapjuk a fejmosást?

Felvetették nekik ezt, rákérdeztek, mi ez?

Nagyon együttéreztünk mindig Judittal. Többször megkérdezte tőle több barátja, mert mindenki tudta, hogy ez zajlik, hogy miért nem lép ki ebből a kapcsolatból. Elsősorban a gyerekek miatt nem akarta megtenni, meg talán reménykedett, hogy Péter megjavul. Nagyon becsülöm őt azért, hogy majd' két évtizeden keresztül ezt ilyen vasfegyelemmel tudta kezelni. És ebből egyébként még kreatív energiát is nyert, mert az Áldozatsegítő Központok azóta futottak fel ennyire, mióta Judit ezt átvette. Egyszer egy buli után, egy vidéki kastélyban egymás mellett volt a szobánk. Egész éjszaka gyötrelemmel kellett hallgatnunk, Péter hogy beszél Judittal. Ez a gyalázatos és indokolatlanul megalázó hangnem akkor már fájt nekünk is és maradandó nyomot hagyott. Másnap meg is kérdeztük Pétertől, hogy miért csinálja ezt – és nem ekkor szembesítettük először. Őszintén meg akartuk érteni a karaktert és hittünk a változásban. Emlékszem, egy bencés elöljárót is felhívtam, a segítségét kérve. Ki is találtunk Péter számára egy lelki terápiát, amit persze elutasított. Szerintem a gyakorlatias hit segíthetett volna rajta, láttam már ilyen megtérést, mások szerint az is színház lett volna csupán.

Mit válaszolt, amikor azt kérdezték: miért csinálod, Péter?

Olyanokat mondott, hogy ők így is szeretik egymást vagy vállat vont, hogy Judit megérdemli, mert még ezt sem tudja megoldani, nem jól kezeli ezt és azt ésatöbbi. Juditot pedig megkérdeztük arról, hogy miben tudunk segíteni, de ő nagyrészt maga próbálta kezelni ezeket a szituációkat. Szomorúan, de hosszú ideig vasakarattal. Szerintem az, amit Judit leírt a Facebook-posztban, az egy enyhe eset a kettejük történetében. Egyszer, amikor Budapesten meglátogattam Juditot, utalt rá, hogy ebben a szobában vannak a legók, és a kicsi legók és a gyermeki szeretet mellett min kell nap, mint nap átmennie. Valahogy nem is nagyon mertük megkérdezni tőlük, hogy ez mi. Mert amikor viszont azt tanácsoltuk neki, hogy lépjen ki a kapcsolatból, akkor azt mondta, hogy köszöni a javaslatot és a szeretetet, megfontolja. Nagyon örültünk, amikor elkezdett derengeni benne a komoly szándék, hogy kilépjen a megalázó helyzetből és kezébe vegye a sorsát. Vannak helyzetek, amikor lépni kell, a közjó érdekében.

Hogy érintette ez a párharc önöket?

Próbáltunk segíteni, ahol úgy gondoltuk, hogy lehet. Birsalmasajt-készítésre hívtuk Juditot, hogy kikapcsolódjon meg ilyenek. De egy idő után elmaradtak a találkozások, mert ahogy visszatekintek, Péter egyik tudatos stratégiája volt, hogy a régi barátokat elszigetelje Judittól. Ezt az időszakot mi sem értettük, de nem akartunk nagyon kérdezősködni. Volt egy vacsora Péteréknél, amiről például én távoztam sírva. Péter is, Judit is szuperül főz, és kiváló vendéglátók. Gyönyörű új lakás, épp beköltöztek. Ott játszottak a mi gyerekeink és az ő gyerekeik is. Péter töltötte a pezsgőt. A férjem épp mesélt valamit, és akkor Péter elkezdte Juditot vegzálni, valami kormányzati munkát felemlegetve – szombat este, egy baráti partin. Fogyott a pezsgő és a vacsora, aztán azt láttam, hogy Judit markolja a poharat, elsápad az arca. Péter hátradöntötte a székét, és sértődött, nyers, terrorista arccal locsolta az olajat a tűzre: még kétszer belerúgott Juditba verbálisan. Ez a robotikus hangnem, amit látunk tőle most az elmúlt pár hétben, kezdve a Partizán-interjúval, ez pontosan az, amit ő otthon, csak otthon csillogtatott meg. Nagyon ijesztő, és illik rá nagyon a mimetikus polialloid jellemzés. Sírva mentem haza. Gyomorforgató volt a hangnem.

Lehet politikai sértődés Magyar Péterben?

Péter sok objektív támogatást megadott szakmailag, de azt gondolja, hogy Judit nagyrészt miatta sikeres. Emlékszem arra, amikor Judit 2018-ban államtitkár lett, és havonta egyszer elmentünk Péterrel együtt ebédelni. Ültünk a Kossuth-téren az éttermi asztalnál, és azon gondolkodtunk, hogy Judit hamarosan valószínűleg miniszter lesz, és ez egy izgalmas lehetőség arra, hogy Magyarországnak legyen egy szenzációs női minisztere. Lelkesek voltunk és bohémek. Stratégiát vázoltunk. Péter véleménye az, hogy ő mindenkit fel tud építeni, csak akarat kérdése. És egyébként ő most magát is kiválóan felépítette, legalábbis a közösségi médiában, a társadalom egyik rétegét megszólítva. Két évvel ezelőtt aztán ott ültünk a kormányfő évértékelőjén. Miniszterelnök úr nem fogott vele kezet, mert gondolom hallott a karakteréről. Sejthető volt a bosszú. Carabosse bosszúja, mert nem hívták meg a keresztelőre, hogy egy baletthasonlattal éljek. Péter hamis messiás. Nem a közéleti szerep való neki. Nincs benne jóhiszemű, misszionárius, szolgálatkész szeretet. Más feladatot kellene neki találni, amiben ki tudna teljesedni. Őszintén remélem, hogy ez sikerül, tudatosan, akarattal, és ehhez minden jót kívánok neki, ha kell, segítek is.