Bomba, de nem atom. Hogy mekkora rombolást végez a politikai térben, azt hetek, vagy inkább hónapok múlva tudjuk meg, az azonban már most világos, hogy Magyar Péter emberként és politikusként is megbukott.
Nárcisztikus elvakultságában azt hihette, hogy a történések középpontjába katapultálta magát, valójában viszont a közélet szemétdombján végzi.
Rakjuk össze a történetet. A házassága Varga Judittal megromlott, hogy miért, arról Varga Judit egy bántalmazás-videóval elmondta a saját, hitelesnek tűnő álláspontját. 2022 decemberében már ott tartott a dolog, hogy Varga csak rendőri kísérettel mert hazamenni a holmijáért, hogy végleg elhagyja Magyart. Aki kiabálásig menően tiltakozott ez ellen. A rendőri jelentés szerint Magyar azt kiabálta, Varga nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen). A rendőri jelentésben foglaltak szerint a férfi azzal fenyegetőzött, hogy »majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből.«