„Bosszút akar állni” – Kocsis Máté reagált Magyar Péter kijelentéseire

2024. március 20. 16:36

A Fidesz frakcióvezetője szerint az egykori diplomata „a kormányt és annak tagjait okolja azért, mert elhagyta a felesége, és elveszítette a munkahelyeit”.

2024. március 20. 16:36

Nyitókép: Kocsis Máté Facebook-oldala

„Bosszút akar állni. (...) A kormányt és annak tagjait okolja azért, mert elhagyta a felesége, és elveszítette a felesége által szerzett munkahelyeit” – így reagált a Fidesz frakcióvezetője Magyar Péter szerdai kijelentéseire az ATV-nek.

Végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása”

– fogalmazott Kocsis Máté.

Március 26-án hangfelvételekkel rukkol elő

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Magyar Pétert két korrupciós ügyben, a Völner-Schadl-ügyet érintő két témában hallgatták ki a nyomozó ügyészek szerda délelőtt több órán keresztül.

 Varga Judit exférje vallomásában

azt állította, hogy bizonyítékai is vannak, de ezeket továbbra sem mutatta be.

Azt ígérte, a március 26-i következő alkalomra viszont magával hozza majd a hangfelvételeket, és ha lehet, ezeket nyilvánosságra is fogja hozni.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 335 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. március 21. 07:22 Szerkesztve
Az államigazgatás területén az állami pozíciókra kontraszelektív a kiválasztás. Nem a tehetség és a hozzáértés a fő szempont, hanem a lojalitás. Ha valakinek a valakije vagy, akkor megfelelsz. Így kell közpénzeken szavazatokat vásárolni. Olyanok kapnak kz adófizetők pénzéből fizetést, akik egyébként a szabad munkaerőpiacon a töredékét tudnák megkeresni. Ezért az utolsó csepp vérükig védelmezik ezek ezt a rendszert Ha bukik orbánv, ugrik a pozíció.
Ne szájalj
2024. március 21. 04:57
Magyar atallasa eleg latvanyosra sikerult, de ugy latszik a baloldal kapva kap a semmire se jo kadereken. Zsak es foltja.
Osztap_Bender
2024. március 20. 20:07
Kocsis Máté szerint Magyar Péter bosszút akar állni Nagyon helyes, éppen ideje már letörni a "fiúk" szarvát!.
KBA98
2024. március 20. 19:29
..és akkor ez ennyi lesz? Ha én bemennék az ügyészségre ilyen vádakkal nem vinnének a diliházba?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!